Néha virágoskertben ébredek

Vannak napok, hetek, hónapok. Voltak. Lesznek. Telnek. Néha eldöntöm, hogy magamba zárkózom, nem mesélek magamról többet, nem hallgatom meg a többieket. Többet nem érdekel. Azt hiszem ezt depressziónak hívják tudományos nyelven. És akkor egyszer csak történik valami. Millió formát öltenek a történések. Egy arc átalakul elöttem, mosolyogni kezd. Illatot érzek és megjön a tavasz. Dobhártyám rezzenéseit modósítja meg egy motorkerékpár zaja. Valaki ráébreszt, hogy a föld jegyében Szaturnusz vezérlésével születtem. És érzem, amint föld leszek, hagyom a folyókat keresztülfolyni magamon, köveket görgetek a vizek útjába, hogy énekeljenek, hagyom a szelet simogasson és hegyeket emelek, hogy zenéljenek rajtuk, érzem bensőmben égni a tüzet és hagyom a felszínre törni.