Nehéz szavak

Engem is foglalkoztatnak néha az ilyen nehéz szavak, mint tendencia, normalitás meg persze a pasik. Rájöttem, hogy baráti körömben leszámítva azt a néhány született családapát, magányos farkast meg szélhámost, akiket semmiképp sem sorolhatok ide, a pasasok óriási százaléka esetében az "ötéves terv" nagyjából arról szól, hogy karrier, autó, feleség, gyerekek, szerető. Nem tudom mennyire tudatos ez a pálya ívelés, de minden jel arra mutat, hogy itt fognak kikötni. Ha rákérdezek vagy kitérő válaszokat kapok, vagy beismerést, hogy valószínűleg ez lesz a vége.
Mivel normálisnak tartják ezt az életformát és többen vannak mint én, két választási lehetőségem maradt: én akkor kimaradok a normálisból és bevállalom, hogy a hiba bennem van, felcsapok bohémnek vaaaaaaaaagy szerepet vállalok ebben az őrületben és normális embernek fogok számítani. Az első opcióban benne vagyok nyakig, tehát nem igényel nagyobb agyfacsarást elképzelni, hogy az milyen is lenne, naponta érzem a bőrömön. Érdekesebb elképzelni mi lenne ha egy nap eszembe jútna a modern tendenciát követni. Milyen szerepet vállalnék be ebben a buliban mint nő?
Leginkább gyerek lennék, de abból a korból kinőttem már, tehát esett. Maradt a karier, feleség, szerető. Az első tetszés szerint kombinálható a masodik kettővel elméletileg, tehát a nagy választás feleség vagy szerető.
Olyan ez az egész, mintha a cirkuszi porondon lennék és választani kellene a trapéz és a tűzkarika között. Az elsőhöz kurvajú idegrendszer követeltetik, mikor a férj "tárgyaláson" van, ahonnan nyúzottan, későn, esetleg borgőzősen, neadjisten rúzsosan érkezik meg. A másodikhoz, izé, nem is tudom mi igényeltetik a tűzzel való játszáshoz, de legalább van benne fantázia.
Valószínűnek tartom, hogy csak túl sok időm van gondolkodni, de egyelőre megfelel a bohémság s ha valaha felcsapok én is normális embernek, ejszem megmaradok a szeretőnél. Még a neve is jobb mint feleség, vagy az asszony, hogy a fehérnépet ki ne felejtsük, na hát annál is.

Baszkííííííííííííííí

NO COMMENT

Még egy

Csak egy úttal volt több, nem is indult másként, csak a szokásos bonyodalmak. Utolsó percben pakolás, egész éjszaka nem alvás, hanem kocsmázás, rohanás. A vonatállomáson hívom a testvérem, még 15 perc a vonat indulásáig, nem talál taxit, hívott, de nem jött. Berohanok jegyet venni. Még 1o perc, testvérem hív, még mindig nincs taxi. Kiment a főútra, ott sincs. Még 5 perc, most már autóban van. Még 3 perc, megérkezik, fizetek, az aluljáróban nem írja, hol melyik vágányhoz kell felmenni. Szerencsére ki lehet látni, megtaláljuk. Épp felizzadunk a vonatra s máris lökés, indul. Förtelmes bűz, közel a vécé. Pfuj! Szellőztetük, éktelen hideg. Betlenben másfél óra várakozás, hajmeresztő hideg, semmi kajálda nyitva. Egész pontosan egy éterem van a városban, az is zárva. Talán kiállhatnánk az út szélére gyomorkorgás hangversennyel, még pénz is jönne. Találunk valamit, a füst elviselhető, a kaja rémes, de nem rosszabb, mint éhségünk mértéke, legyúrjuk. Kibaktatunk a buszhoz. Felzötyög, velünk együtt, le a térképről. Végre itthon.
Finom pelyhekben szállíngózik a hó, még nedves kicsit, de már nem sokáig. Gőzölgő rántottával várnak, sárga mint a békavirág, most már csodaszámba megy. Itt más a csend, végtelen a szertet.
- Hánykor kelté fijam, hogy ilyen korán írkezz?
- Kilenckor mama.
- Sze most alíg tíz.
- Ja, nem ma, tegnap reggel.
Egyediek az illatok, megölelnek a fák érkezéskor, belém kapaszkodnak mikor elfele indulok. Kabátom tépik, nem akarnak engedni. Farkcsóválósan ugat a kutya, neki külön is kell köszönni. Ott a kiabálás nem indulatokat híresztel, hanem az együttlét örömét. Aki nem tud itt lenni, telefonál, kihangósítón veszi ki részét az ünnepből. Torta, kettő, kaja, meleg és sok-sok nevetés. Éjjel néma a csend és sötét, mégsem ijesztő. Kipihenődnek a mindennapok. A víz vödörben és jéghideg és kritálytiszta. Más ízű a levegő, friss.
Reggelre bokáig érő hótakaró, reggeli, pulykatípís, csomagolás, puszilózás, kegyetlen indulás, el ... vissza ... haza ... haza?

PS.
- Mondj egy színt három betűből!
- ZŐD
- Üzlet, három betűből!
- BÓT
- Szín, van benne í!
- KÍK

Kiállítás

Sütő Zsolt fotókiállításra kerül sor
Himalájakék, Tibetvörös
Körösi Csoma Sándor nyomában
cím alatt, december 7-én Budapesten.
Részletek itt.
Nekem nagyon tetszenek a képei, szeretnék ott lenni.

Letargia

Szélcsend, beszürkült betontornyok, velőt maró hideg, hó semmi, még jég sincs, mert minden száraz, kihűlt fűtőtestek, néma csend a szűmítógép halk zúgását leszámítva. Ez az egyetlen kellemes zaj, az egyetlen biztosíték, hogy ez nem csak egy rossz álom, hanem a lélegző valóság.

Filmkritika féle

Még mindig nem értem, minek néztem végig. Pedig jól indult. Úgy kezdődött, hogy ... na ... szóval ... izé ... nem emlékszem. Már letöröltem, nem lehet visszapergetni. De voltak benne egészen jó jelenetek. Például sokat lövöldöztek. Nem mindig értettem épp ki kit, gondolom ez az IQ szintem miatt van. De volt tűz. Na meg egy pofa, aki mindig vaksötétben egy elemlámpával mászkált. Egyszer valaki épp arra sétált a laborban és rajtakapta. Persze ő is sötétben. Lehet a pénzválság miatt az amcsik így spórolnak. Na persze a divatos agymosás, ember klónozás volt a fő téma. Érdekes volt az is, ahogy a halottak mind ugyanaban a pozicíóban voltak kinyúlva. Valahogy így:

Na de a végére minden rendbejött. Nem ajánlom, hogy megnézzétek. Igaz, a címére nem emlékszem, de ha egy film úgy kezdődik, hogy nem emlékszel az elejére, semmiképp ne nézd végig.

Egy perc csendet kérek

Ezer hangon szól az éj. Halottak hangján hivogat. Pezsgőn forralja vérem. Kerget, hajt valamerre. Halk hangon aludni hív, hangos forgatagba csábít. Emberek közé, csendes gumifalak közé, néma süket sötétbe. Felevenedenk, ölelnek, szeretnek, telefon csörren, hangosan nevet a vonal túlsó vége, színesen kavarog. Ezer hangon szolongat az éj. Szeretem és utálom. Melyik hang után szaldjak a hosszú folyósókon végig? Vastag dunnába takarózva tapasztom be füleim. Hallgassatok! Hallgassatok! Hallgassatok!

Véres

Teljes szórakozottsággal nyitottam be egy helyiségbe. Az agyam ezerrel a munkám körül forgott, egy probléma, amin fennakadtam. Vagyis ilyenek, hogy custom error, upload, filesize, error 401.1 ... csupa érthetetlen összevisszaság, amiből próbálok egy használható ötletet összerakni. Felkattintottam a villanyt, kinyitottam az ajtót, csupa olyan mozdulat amelyeket naponta többször is elismételek. Mikor beléptem az ajtón, vagy pár ezredmásodperccel azelött, bevillant egy hulla képe, véres fejjel. Persze nem volt ott semmi, csak egy pillanatra villant be az egész és tudatosult elsőre, hogy ez nem valami ami ott is van. Na én nem tudom ez jelent-e valamit, de a hátam még mindig borsódzik.

Ebéd

Ki jön velem ebédelni? Nem szeretek egyedül menni ...

Zseniális

Long time no see... innen értesültem a Google 10¹⁰⁰ Projektről. Szerintem is zseniális.

Filmet néztem

Tehát a második opciót választottam: egyiket sem. Majd holnap próbálok szerelni még egy hosszabbítót. Namost a semmittevést ki kell használni. A köyv amit készülök olvasni, csak digitálisan van meg, de már beígérték papír és nyomdafesték formályában. Inkább bevárom élőben s majd akkor fogok csak neki. Tehát szétnéztem a gépemen. Tegnap letöltöttem két filmet. Az első a Crash ... nahááát, ez huha. Játszik benne Ryan Phillippe de annyira lekötött a film, elég későn vettem észre, hogy nicsak-nicsak. A végére úgy gondoltam, akkor lazítok egyet még egy filmmel és akkor mehetek is pihenni. Itt a Babel, duplaklikk és ... nagyon jó volt, de most már egészen lesült az agyam. Ajánlom mindkettőt, de nem egy estére. Megyek aludni. Jó éjt mindenkinek.

Konektor

Egyszerűen kezdődött minden, csak mint álltalában minden egyszerűnek tűnő dolog, ez sem volt az, mint aminek mutatkozott. A fürdő melletti konektor le volt égve. Pindur megígérte jön es megszereli. Vettem is újat, betartott ígéret lett a szóból, csakhogy én nem földelésest vettem. Semmi gond, egyelőre marad ez, hogy ne lógjanak a szálak a falból, majd veszek másikat. Hát meg is lett a másik, Pindur megint felcuccolt a szigetelőszaggal és csavarhuzóval, csakhogy közben kiderült, el fogják adni ezt a lakást. Mert a bank megemelte a kamatokat, túl nagy a részlet, szabadulni kell a kölcsöntől ... úgy döntöttem, amennyit még itt lakom jó lesz hosszabbítóval a mosógépnek mint eddig is, nem tesszük fel a földelésest. Erre mi történik. Ma éjjel 5 körül arra ébredek, kattog a fal. Hogy mi? Akkorát nyíltak a csipáim, mint már régen nem. Kivaksulok a konyhába és láss csodát, tüzijátékot játszott a konektorral a hutőszekrény. Sebaj, kihúztam a félig olvadt konektorból, van még egy, majd ott jól lesz. Csakhogy nem elég hosszú a drót. Kiszedtem a hosszabbítót a mosógéptől és máris indult a hűtő minden szikra nélkül. Na most van két választási lehetőségem: hűtőt olvasztok és mosok vagy egyiket sem. A francba ...

Trilililu

Írni nem, akkor legalább hallgassunk zenét.


Every You Every Me
PLACEBO

Sucker love is heaven sent.
You pucker up, our passion's spent.
My hearts a tart, your body's rent.
My body's broken, yours is bent.

Carve your name into my arm.
Instead of stressed, I lie here charmed.
Cuz there's nothing else to do,
Every me and every you.

Sucker love, a box I choose.
No other box I choose to use.
Another love I would abuse,
No circumstances could excuse.

In the shape of things to come.
Too much poison come undone.
Cuz there's nothing else to do,
Every me and every you.
Every me and every you,
Every Me...he

Sucker love is known to swing.
Prone to cling and waste these things.
Pucker up for heavens sake.
There's never been so much at stake.

I serve my head up on a plate.
It's only comfort, calling late.
Cuz there's nothing else to do,
Every me and every you.
Every me and every you,
Every Me...he

Every me and every you,
Every Me...he

Like the naked leads the blind.
I know I'm selfish, I'm unkind.
Sucker love I always find,
Someone to bruise and leave behind.

All alone in space and time.
There's nothing here but what here's mine.
Something borrowed, something blue.
Every me and every you.
Every me and every you,
Every Me...he

PS.
Ajálom a filmet minden kikapcsolódni vágyónak. Nem baj, ha már láttad.
Cruel Intentions

Még mindig mindenki taknyol!

Én is.

Vigyázat!

Robbanásveszély !!!

Durran a fejem!!!

VUK

Mindenki taknyol

Én is.

Szép álmokat mindenkinek

Feladni

Vámpírok ... Anne Rice tálalásában, egyiptomi származásukkal másak, mint a mi Drakulánk. Egyéniségek, erősek, inteligensek, több ezer éveket tudnak a hátuk mögött, tudnak repülni, gazdagok .... mindenképp irigylésre méltó életforma. De nem ezért olvastam végig a Krónikákat.
Tegnap (ma) beszélgettem G.-vel és előjött nekem a Testtolvaj meséje. Nem is annyira a történet, mint a nyomában felmerülő kérdések. Utálok könyvet mesélni. Megpróbálom röviden leírni a kimozdító eseményeket.
Vámpírnak lenni szép és jó, amíg rá nem jössz, hogy sok száz, ezer évet magányosn ... na meg ott a kötelező gyilkolás, lelkifurdalással megspékelve és akkor erre még rájön, hogy soha nem látni a napot többé, meg egyéb hasonló dolgok. Ebből kialakul egy visszás helyzet: az emberek vámpírok akarnak lenni, a vámpírok pedig emberi létüket siratják. Az örökkévalóságot adnák cserébe érte, az örök ifjuságot. Ekkor megjelenik a "megoldás". A Testtolvaj ellopja egy vámpír testét és a lelkét száműzi egy emberi testbe. Élvezetté fajul a fájdalom, az izzadtság a tűző napon, a pisilés. DE ...
Ez a DE ébresztett bennem óriási kérdőjeleket.
Milyen lenne az élet nyugisan, a napi rohanás nélkül, csendes réten, csillogó patakok között, a hegyek ormán, a tenger zúgása mellett? Milyen lenne internet, TV, felelősség, pénz nélkül és stresszmentesen? Fel tudnék adni mindent a mindenért? Nem hiszem. Te megtennéd?

PS. Koszonettel G.-nek

Merengő

A pohár is lassítva borul, nézem, amint a vörös lötty absztrakt formákat ölt a levegőben, majd halk csattanással loccsan végig a fehér abroszkán, komótosan szívódik be a rostok közé, majd a fölösleg kopp, kopp, kopp a parketten. Képzeletem vért társít a folthoz, éles tépőfogat és teliholdat. Lassan tisztul a kép, szalvétát hozok, összeszedem az átitatott terítőt. Tipikus, megszokott mozdulatok, pillanatra kizökkentenek a homokkal befújt semmiből. Unottra gyakorolt mozdulattal húzom végig a gyufa fejét az érdes dobozélen. Szeretem az égő fa illatát. Az első füstöt nem leszívni, a másodikat kárpotlásul mélyen, élvezettel. Szőke fej néz rám a tüzön keresztül. Valamikor rég ismertem egyszer. Néha kísért az állomás, a libabbőrös hideg hajnal, a ragacsos peron. Kipakolta hátizsákjának felét, pulcsit kotort elő és felöltöztetett. Időnként kivehetetlenül zörgött a kazetofon, a sokszorosan becsípett, összegyűrt szalagról megszöktek a jelek, de mi ismertük minden rezzenését a daloknak. A Doors halk aláfestésén valamikor még beszélt, érdekes dolgokat mesélt. Ma már nem hallom a hangját. A képeket megtarom, hangjuk elvész akár a kazettáról. Körben ültünk, fiatalon, pezsgőn, váltottuk a világot egy gyenge fényű gyertya körül. Nem értettem miről van szó, csak ittam a szavait. Olyan volt, mit a könyvek, amiket Nyúltól kaptam. Azok is titokzatos dolgokat rejtegettek, olvasnom kellett, tudtam, hogy egy napon értelmet nyernek a nehéz szavak. Éreztem, hogy több mint a tömbházak közötti szürkeség és a verekedések. Több még a rock zenénél is, amelyet csak titokban, egyedül mertem hallgatni, míg a liceumban nem találkoztam másokkal is, olyas emberekkel, mint én. Mikor beléptem a szobába, tapintani lehetett a rezgést körülötte. Mellé ültem az ágyra. Szőke volt és furcsán kifacsarodott pozicíóban írt valamit. Ahogy felnézett, nagy barna szemeiben derengett valami abból, ami következett. Megbilincselt a mélység, kész voltam ugrani, kész voltam úszni a szavak örvényében. Tenyeremben égett a kilincs nyoma, mielött lenyomtam, habozva álltam az ajtóban. Mint kemény hajtépés után a fejbőr, úgy fájt a feszültség, az érintés, amellyel betuszkoltak az ajtón. Vakító erővel vágott meg a pókhálós, egy szál dróton logó kis égő fénye. Tekintetem határozott irányban keresett valakit a bentlakás szoba ágyai között. Nem ismertem senkit, de az a szőke haj, borzosan integetett valahonnan. A vonatból is. Találkoztunk még egyszer, pár hónappal később. Már nem ismertem. Jéghideg tengervízről mesélt, fürdésről. Haláról Karácsony napján, sokáig lappangó betegségről, egy apa elvesztéséről. Majd egy ketrecről ízzó szavakkal, lendülettel, értelmetlenül. Ajtót akart nyitni. Nem értettem minek, a nyitott ajtón át is csak annyit láthatok, amennyit a rácsokon keresztül. Elkergettem. Örökre. Szófogadóan ment el. Örökre? Még eddig. Ahogy szürkült a pázsit a betontömbök között, úgy hajoltak szét a rácsok börtönöm ablakán. Ahogy vált egyre értelmetlenebbé az izomrostok hatalma, úgy nőtt az űr és csökkent az oxigén. Menekülnöm kellett. Nem értettek. Nem integettem. Két világ közé kerültem. A kiáramló füsttel megfojtom a lángot. Szeretem az égett gyufa illatát.

Pokolgép

Õsi Lázban

"Ó, Szent István dicsértessél
Menny és földön tiszteltessék
De legfõképpen nálunk ma
Mint hazánk fõoszlopa
Kérünk mint apostolunkat
És az elsõ királyunkat
Szent István nézz mennybõl le
A szép magyar népedre,Ámen"
/Szent István Ének - magyar népdal, Moldva, Pusztina/

Szivárványt áruló mágusok
Simlisek, hõsök és harcosok
Egy vagyok én is itt köztetek
Az iszony és közöny, mi körbevesz

Keresem azt az igaz szemet
Amibe nézni mindig lehet
Rólam és rólad ott messze fönt
Újra egy nagyfiú dönt most

Állsz egy durva körben
Itt léptél a földre
Nem jut napfény könnyen rád

REFRÉN:
Tûzben jártam, vérvörössé váltam
Égig szálltam, most hófehér a szárnyam
Õsi lázban csak zöld utadra vágytam
Minden bemocskolt hajnalon
Jöjj el bátran, már túl sokáig vártam
Segíts, hiányzik himnuszom


Adjatok enni vagy elmegyek
Hagyjatok lenni vagy nem leszek
Beszól a múltam és felpakol
Agyamban itt szimatol, amíg

Tiszta az ér mire festeget
Piszkosul nyomja a színeket
Padlóra küldõ halálmosoly
Mire gondolsz, kire gondol, hogyha itt

Állsz egy durva körben
Ázva, porrá törten
Nem jut napfény könnyen rád


Mégegyszer

Gyere újra, hogyha kellek
Itt leszek valahol
Visszajöttem én is érted
Halld meg azt ami szól

Állj velem a város felett
Így örök az álmom veled
Rossz életed nem látszik a magasból
Bármi történt, ne gondolj ma rá

Gyere vissza, hogyha kellünk
Itt vagyunk valahol
Súgd a dalt, mit együtt írtunk
Az legyél, ami szól

Jöjj velünk és nincs több panasz
Mélyrepülés, gyilkos tavasz
Már jártunk a világ végén
Jól tudod: hogyha nem vagy hiányzol

REFRÉN:
Nyújtsd kezed, nyújtsd kezed felém
Érezzem, hogy valahová tartozom
Önzetlenül add magad
Mégegyszer, ébredj fel

Nyújtsd kezed, nyújtsd kezed felém
Érezzem, hogy valahová tartozom
Önzetlenül add magad
Mégegyszer, ébredj fel még


Gyere újra, visszahívunk
Kell egy hang, kell egy szó
Amit nekünk mért az élet
Látnunk kell, mi a jó

Állj velünk a felhõk felett
Így örök az álmunk veled
Bús napokat dobd le hát a magasból
Ennyit érünk, tudod jól

PS. annak, aki me'g tud nevetni azon, aminek fa'jnia kellene

Gyerek kívánság

Elvált apuka a boltban hat éves kislányával, az anyuka karácsonyi ajándékáról tanácskoznak.
- Apa, neked X a barátnőd?
Apa meglepődve, rémes zavarban:
- Igen, tudod ...
Kislány lelkendezve félbeszakít:
- Én szeretem Xet, a barátnőm. De apa, akkor ugy-e nem haragudnál, ha anyának is lenne barátja?
- Persze, hogy nem.
- Akkor vegyünk neki egy barátot karácsonyra.

Fél év után, az apa azt sem tudja, hogyan magyarázza meg, hogy Xet eljegyezte.
- Apa és anya szeretik egymást és mindig szeretni fogják, csak másképp. Apa Xet is szereti és eljegyezte. X majd a felesége lesz. De nem fog változni semmi. Csak lesz egy ünnepély. Azért minden hétvégén utánad jövünk és együtt veszünk anyának szülinapi ajándékot, pont mind eddig ...
- Akkor nem baj, ha anyának is lesz jegyese és lesz egy ünnepély és nem változik semmi? Nem fogsz haragudni?
- Nem szívem, persze, hogy nem lesz baj, nem haragszom majd, ha lesz neki is jegyese.
- Akkor ... (huncut fintor) ... van.

Életre kelt balerina

Egyszer csak ott álltam és megbámulhattam. Tudom, hogy nem illik, de be kellett telnem a látványával. Meg kellett emésztenem a kiáradó energiát, a mosoly egyszerü nagyszerüségét, a szemek csillogásában megörzöt gyereket. Későre kaptam észbe, hogy talán bántó a kiváncsiságom. Leülve bámultam tovább. Kitörő örömmel fogadott, mikor bemutatkozhattam. Minden szorongásom elszállt, csak a gondolataim nem bírtak összeállni. Ha boldog vagyok, mindig zavaros a fejem. A pillanatot elraktározva, rosszabb napjaimra kapaszkodónak, indultam haza. Mennem kellett. Egyszusszra olvastam el először a könyvet a buszon. Igen, tényleg egyszusszra kell olvasni, ahogy mondták, de lassítva, kiélvezve miden sorát. Akkor nem börtön, hanem gyönyörű rajz. Egy nap rajzát, egy élet tükrét találtam benne. Ahogy beletekintesz, úgy csodálkozik vissza rád. Otthon, mint kisgyerek új piros tűzoltóautóját, mutattam meg a könyvet. Édesanyám rég kíváncsi volt, mi az, amire ennyit készülődtem. Szemüvegét orrára helyezte és mellém ült a konyhaasztalhoz. Nem belelapozott, az elején kezdte. Valamire várt, csak olyankor kezdi így. Először csak a kellemes meglepetés, majd mosoly, végül gyöngyöző kacagás áramlott a térben. Nagyon szép édesanyám, mikor nevet, mégis oly ritkán teszi. Megint csak néztem, bámultam és köszönetet mondtam a balerinának, aki véglegesen belopta magát a szívembe.

PS. balettka könyve

Vajon ...?

- Óóó, én akármit csinálok, te nem vagy velem megelégedve.
Igen, egyet értek. De, hát ha mindig azt csinálja, amit nem kell ... és akkor eszembe jútott, hogy mi van velem? mi történt? megint elvesztettem magam valahol, megint más lettem, csakhogy ezúttal nem tetszik, mivé válok. Hogy lehet ezen túllépni? Miért kell nekem ekkora standardokat felállítani? Magamnak sem másnak, nem kellene ekkorára emelni az ugródeszkát. Ezt igazából már rég megmondták, de most azt hiszem túllöttem a célon. Keményen próbálkozom, hogy alébb hagyjak belőle, mégsem megy. Engem így neveltek féle, de ésszerűen voltak felállítva a célpontok. Most ezt hogy magyarázzam meg neki? Én nem bírom felfogni, hogy már nem gyerek, ő nem bírja felfogni, hogy egy felnőttnek kötelességtudónak kell lenni. Majdnem naponta fejemhez verik, hogy elkényeztetem, mi lesz, ha saját gyerekem lesz? Ettől mindig megijedek, mi lesz? Attól majd mit fogok elvárni? Meg kell tanuljak alább hagyni. Van ilyen kurzus?

Zavaros

Már megint rohantam, tudtam, hogy menthetetlenül el fogok késni. Bevágtattam a virágüzletbe. Tavasz illat fogadott, feldiszített csokrokkal. Nem, papírt nem, ennyit tudtam arról, hogy mit is akarok. Tanácstalanul forgolódtam.
Feltünt egy váza. Szokatlan volt, hogy sok színű rózsa egy helyen, a tűzpirostól a mély bordóig, fehér, sárga ... és egy halvány narancs. Az elárusítónő bátorított, hogy én válasszak egyet. Illatosak, örvendtem meg, ahogy közelebb hajoltam és tekintetem a narancsszín szirmok közé fúrtam.
Napsugarak áramlottak felém, zöld levelű ágak és madárdal. Nap színe volt, a délelötti napé, mikor a vöröset rég levetközte, de még nem izzasztóan sárga. Valaki halk táncot lejtett, magában dúdolva, egy ütemre a csicsergéssel. Színes szoknyája finoman lebent, együtt minden kecses mozdulattal. Kiemeltem a virágot. A rózsa illatos mosollyal nyugtázta választásom.
- Honnan tudtat, hogy szeretem a sárga rózsát? Talán ... ?
- Igen. Azt hiszem. Emlékeztem ...[a lebegésre, a kis lábra, amint a fej fölé lendül, a szárnyaló kis szoknyára piruett közben és a napsütötte díszletre]... Mintha, úgy rémlett...[persze, hogy ott olvastam a fényről, erről a színről]... Tudod ...[véglegesen leakadtam]... a memóriám ...[mindig összezavarom a dolgokat]
Boldog voltam, hogy láttam őt és eltaláltam a színt.

Mystery

It's liquid, pouring under my skin. It's hot in this moment, making me sweat, cold in the next, making me shiver. This fluid fire tangled with my blood, as a leaden ballast and wireless rope, binds me to this ground.

Három metódus

... arra, hogyan kell értékes órákat, délutánokat, napokat elpazarolni az életedből:

1. Egy nagy doboz popcorn-nal befészkeled magad a fotelbe és bekapcsolod a tévét.
2. Miután hullafáradtan beesel az ajtón, valami gyors kajával öledben kényelembe helyezed magad a kanapén és bekapcsolod a tévét.
3. Bekapcsolod a tévét.

Másképp, máshol, ugyanaz

Az olcsó bérlakások most is sarvaltkáposzta meg égett hagyma szaguak. Hiába villany, gáz, ezeregy találmány, úgyis füstösek a falak, málik a vakolat. Kilépek az ajtón a sötéten tocsogó estébe. Egész nap szemerkélt. Hideg van. Valahol egy lány nevet. Távolabb veszekednek, mély bariton hang darál egyvégtében. Gyújtó sercen, rágyújtok. Kék ködbe burkolom magam s hazaindulok.

Cél

A sniper kis keresztje mutatja mindig, merre tovább. Becélozva a következő lépést haladok. Néha a célgömb hatósugarába kerül egy árnyék, egy test éles köronalának része, egy szín, egy árnyalat, egy mozdulat töredéke. Próbálom elképzelni, hogy csőre van töltve. Nem sikerül. Nem merem vállalni a felelösséget. Akarom hinni, hogy én irányítom, fodítom amerre óhajtom. De mindig csak annyira sikerül, mindig csak a célgömb sarkába szorult következő foltig, mielött megint felszorul a kereszt és menni kell, meghódítani a következő lépéstávot, megoldani az újabb feladatot, felejtve a körvonalakat, az árnykokat, fényeket ...
Ritkán kerül egy mosolyra húzódó szájsaroknyi tér. Szeretném leengedni a fegyvert, megbámulni az ajkak körvonalát, a felvillanó fogak fehérjét, a kis ráncokat a szájszegletben, a táguló - nevetésre készülő orrcimpákat, majd a szemsarokba húzódó pillanatot és a csillogást a az írisz kis izomrostjai között.
Csak a célgömb pásztáz mégis. Ennyi térben nem férnek el a hegyek, csillagképek és nevetések.

Ingyen meló

Villanyszerelő képeségekkel rendelkező személy jelentkezését várjuk kommentben, aki hajlandó ingyen konektort valamint égőt cserélni. Na persze ... mégis, hogy képzeltem el.

Napsugár

Mindig fázós voltam. Mikor a főhadiszállásomat átköltöztettem a fővárosból erdélybe mindenki melegen ajánlotta figyelmembe a meleg pulóvereket. De úgy tünik a nap egyelőre az én kedvemben akar járni. Ma is kellemes meleg simogatta az arcom ébredéskor. Sietek is kimenni már a házból. Legszívesebben sétálni mennék, nem munkába. De lehet összekavarom a hasznost a kellemessel és besétálok munkába. Itt olyat is lehet. Jaj de jó :D

Tikok

Balettka a minden napra egy titok rólam cím alatt a titkaimról érdeklődött. Úgy érzem válaszolnom kell neki. Így hát, íme az én mindennapi titkaim.

Hétfő: Túl sokat dolgozom.
Kedd: Félek, hogy igaza volt egyszer valahol valakinek, aki azt állította rólam, hogy melómániás vagyok.
Szerda: Nem akarom elhinni, hogy karrieristává válhatok.
Csütörtök: Szeretek tanítani (akkor is ha most éppen nem azzal foglalkozom).
Péntek: Szeretem a pénteki napokat.
Szombat: Szeretek délig aludni, lustálkodni, főleg ha egy jólsikerült buli után vagyok.
Vasárnap: Imádom a gyerekeket.

Ha a hozzám belinkelt bloggerek közül valaki úgy érzi, szívesen megosztaná velem szintén mindennapi titkait ... örvendenék neki.

PS. Kaptam egy filmet valakitől tegnap, nagyon tetszett az ötlet és a kivitelezés sem rossz. A címe: Stranger Than Fiction. És csokit is kaptam. Kis golyócskákat, olyan ízűek voltak, mint gyerekkorom csokimikulásai és csokinyuszikái. Talált a filmhez valamiért, nem megmagyarázható összefüggések miatt. Ajánlom popcorn helyett. Az túl közönséges lenne a témához.

Széthullás - III.

Mikor belépek az ajtón, az első dolog, amely kontürt nyer a sötétben, a szemközti kivilágított ablak. Egyik este nem égett egyikben sem fény ... olyan érzésem lett, mintha elétvedtem volna. Nagyon meg tudunk szokni dolgokat. A megszokottság pedig majdnem otthon érzetet tud kelteni. Érdekes, hogy erre nem jöttem rá hamarabb. Nekem kicsit könnyebb, akárhova megyek, a manzárdlakók jönnek utánam. Ezt onnan tudom, hogy ... fülsüketítő ahogy érkezik a szerelvény. Ha nézem miközben behúz a peron elé, mindig rosszul leszek. Nem bírom a nagy tömegek látványát mozgásban, főleg nem ilyen közelről. Valahogy át kell verekednem magam a szemközti ajtóig, külömben nem fogok tudni leszállni. De erre már van egy bevált módszerem, bocsánatot kérek a lökdösődésért haladás közben, ettől mindenki meglepődik és engednek haladni. A bűztől ... de innen már csak két megálló, kibírom. Úgy teszek mintha nem is lenne, ez legtöbb esetben beválik. Vannak emberek, akik állandóan tiszta vizet akarnak önteni a pohárba. Ilyenkor veszekedéssel szokott végződni a töltögetés. Ritkább esetben az ágyban. Igaz, ebben a nagy tülekedésben nehéz úgy tenni, mintha nem lenne, de még egy megálló és kimegyek a föld fölé. A feljáró Holdkelet fele néz. Ha telehold van és tiszta az ég a házig bámulom. A manzárdlakók is szeretik a teleholdat. És szeretik a napkeltét, de legtöbben nem bírnak olyan sokáig fentülni, hogy megnézzék. Erre csak a nagyon öregek képesek. Pedig gyönyörű lehet az ők szemükben ahogy ébred a világ és véres a hajnal. Minden vérnél melegebb Ré vére. “Vigyázzanak, az ajtók csukódnak. A következő állomás ...” távolodik a hang. A mozgólépcsőn mindenkit előre engedek, kényelmesebb egyedül haladni fel vele. Mocskos sárga színü csempékkel van kirakva minden. És végre levegő. Kicsit benzingőzös, de látni az eget. A kis koldus most is nekidőlve a kerítésnek. Mindig csendben van, nem sír nem kér, nem köszön meg ha kap, csak alíg láthatóan bólint egyet. Egészen szimpatikusnak találom. Otthon is volt egy lány, aki ilyen volt. Mindig ugyanott állt, még emlékszem egyszer fodros kék ruhácska volt rajta. Késöbb a stoppos lányok között láttam egyszer, meglepő milyen nagyra nőtt. Aztán eltünt, vagy csak nem ismertem meg többé. Néha jön, hogy nekidőljek a kerítésnek és ott hallgassak együtt a szimpatikus koldusommal. Ha megmarad a tízóraim neki szoktam adni. Vajon ha nem maradna meg, akkor is nekiadnám? ... Minél többet gondolkodom rajta annál biztosabb vagyok, hogy nem. Ahogy a karperecem sem adnám neki. Vannak dolgok, amiket nem adunk oda, nem mondunk el. Ez így helyes. Olyan egyenes ez az út, mint a fehér folytonos vonal az autósztrádán, mikor szembe megyek a forgalommal. Egyenesen vezet a manzárdlakók fele. Én meg szétfolyok rajta, hömpölygök a tömegben, tolongásban, a koldusok között, kik szerelemért esdekelnek. Hullámaim megtörnek a bakkancsokon és mind mind belémfolynak. Egy piros karkötőbe kapaszkodva menekülök. Befordulok a sarkon, innen már látni az ablalkokat, de nem nézek fel. Majd ha beléptem az ajtón, első pillantásom egy újabb szám lesz a statisztikában. Pedig velem vannak, bármerre megyek. Mindenhol érzem a kiáradó magányt és vérszomjat. Mindig pontosan tudom, mikor nem vagyok egyedül. A félelem nem bénítja meg teljesen a mozdulatokat, csak kocsonyává varázsol mindent. A biztonság, a magam mögött bezárt ajtó. Egy levegőt szívunk, ugyanazon ház áporodott illatát. Ma sem fog bántani, érzem. Még nem jött el a vörös telehold, lehet már nem. Ha melegem van kellemes a hűvös érintés a hátamon. Áttetsző üveg vagyok, narancssárgán izzó. Visszaverem fényét, bőrének kisurgázását. Ködössé válik minden, tenyerében lüktet a világ. Húsomba mártja magát, de ma még nem kéri a vérem. Ma még megszabadultam. Még egy lökés, mielött visítok és hátamra festi a világot. Szembefordultam ... metszőfogai alíg észrevehetően nagyobbak a megszokottnál. Ajkaimon érzem a nyomást, nyelvét feltépve itat. Automatikusan ütöm be a kódot. Pontosan hármat kattan a zár, mielött nyílik ... katt ... katt ... katt. Nehezen veszem a lépcsőfokokat és rettegve várom az érzést, de már tudom, hogy ma nem jön. Nem vár rám az ajtó túloldalán. Az emeletek között még feldereng egy-egy foszlány. Hűvös és tiszta a levegő körülötte. Melegre vágyom. Előkeresem a kulcsot, ez automatikus mozdulat a második és harmadik emelet között. Ré már a láthatár alá bukott. Melegre vágyom. Ő meg hideg és félelmetes. Karperecem mindig nekiverődik a kilincsnek, mikor nyitom az ajtót, ettől Tagore virágoskertjei jútnak eszembe. Mindig csodálkoztam, hogy egyiptomba vágyom inkább és nem oda. A két jobb oldali ablak fényes. Már egy hete ugyanaz a kettő. A lakásban egyedül vagyok. Bekapcsolom a számítógépem, zenét teszek, leülök a konyhában, rágyújtok. Jól esnek a megszokott mozdulatok. A füstön keresztül bámulom a kis fényes kockákat szemben, keresem mögöttük mi moccan. Jól esik a dallam magam körül. És a várakozás is.

[vége]

Széthullás - II.

Most már erőltetebb ütemben haladunk a ház fele. Nemsoká már és látni fogom az ablakokat. Vajon ma melyik ablakok lesznek kivilágítva? Szám szerint kilenc van belőlük, de háromnál több nem igen szokott fényes lenni. Álltalában kettő. Szeretnék egyszer elmenni egyiptomba. Ízisz jelét is szeretném megnézni a piramisszövegekben. De ez már azelött megtörtént, hogy megsejtettem volna kik lakják a szemközti manzárdszobákat. A mindent látó szemet akarom látni, kőbe vésett jelképét. Leszármazottait a népnek, akik tudták, hogy a harmónia él, imádták azt ki megszűlte Ma'at a világnak. Igaz, azt suttogják, hogy Ízisz átverte Rét. Azóta kicsit haragszom is rá. De nem erősen, meg tudom érteni, még senkit nem ismertem, aki ne vágyott volna a hatalomra valamilyen formában. Viszont nagyon sok embert ismerek, aki nem tud szeretni. Azokra jobban haragszom, mert a manzárdszobák lakói, a polgármesteri hivatalban kihalnak, ha elfelejtünk szeretni és akkor minden ablak sötét lesz. Nagyon fogom unni magam. Valaki egyszer azt mondta, biztos sport termek és esténként oda járnak az alkalmazottak tornászni. De az a valaki nem is sejti, hogy hajnali ötkor is égnek a fények. Kicsit furcsa valaki volt, pontban tizenegykor minden este el tudott aludni. Ez az éktelen bömbölés a hangszorókból állandóan kizökkent a gondolataimból. Jujjj ... Én betiltanám a tűsarkú viseletét olyan személyek esetében, akik nem tudnak állni rajta. Nagyon tud fájni ha a lábamra lépnek vele. “Vigyázzanak, az ajtók csukódnak. A következő állomás ...” A piros tűsarkú leszállt. Megnyugodtam. A karperecem is piros, de sosem mutatja valós színét a fényben, sokféle árnyalatban veri vissza a sugarakat, a beesési szögtől függően. Nem is emlékszem honnan tudom, hogy piros. Most is egyik sor sötétszűrke, a másik mellette barna ... de tudom, hogy valójában vörös. Mint a telihold amely Faludy vérébe folyt, mikor még fiatal volt. Vajon hol történt? Recsken vagy már azelött? Szerintem azelött ... úgy négyszáz évvel elötte, mikor Villont falavatták vörös kagylónak. Akkor történhetett, bujdosás közben. Egyszer meg fogom kérdezni a manzárdlakókat. Ők ennél sokkal öregebbek, erre is kell emlékezniük. Valószínüleg ők még Mózesre is emlekeznek, a Vörös Tenger kettéválasztására, pedig nem is nagyon vallásosak. Persze, hisznek Isten létezésében, csak nem félnek tőle. Szeretik azt, akinek volt fantáziája ezt az egészet megalkotni. Ők is pörölnek néha, mikor a szenvedésnek se vége se hossza, de belátják, hogy mi már túl sokan vagyunk, az alkotó még mindig egyedül. Külömben sem tudnak tartósan haragudni, ahoz túl keveset ismerünk a sokból. Akit meg nem ismerünk, minek utálni? Csak ne sajogna úgy a lábam. Át kell szállnom ... odafigyelek, a magas sarkokat elkerülöm. Erről az átszállásról mindig eszebe jút a “menetelés a vágóhídra” ... csak sehogy nem bírok emlékezni hol hallottam. Mintha az egész város ide tömörült volna, ebbe a szűk csőbe a két állomás közé. Pedig láttam, hogy a metrón is maradtak. A túlsó állomásról meg erre igyekeznek. Mindenki siet, csakhogy dugó van. Még jó, hogy az ember alkotójának fantáziája nem nem futotta dudára is. Így is elég nagy a hagzavar, a kivehető szavak nagyrésze 18 éven aluliak füle számára csak felnőtt felügyelete melett ajánlott. Csak tudnám most honnan kerítsek egy felnőttet. Újabb sikerélmény ... átértem a másik peronra ás sikerült minden tűsarkut kikerülni. Igaz a bakkancsokat kevésbé. De a hasam foglalkoztat jobban ... nagyon megéheztem. Most már tényleg még egy kicsi és a házban vagyok.
[...]