Tumultus, de otthon

- Isten hozott fijam. Hogy utaztál?
- Jól. Hogy vagytok.
- Élünk. Éhes vagy? Mit hozzak? Van töltött káposzta. Vártunk.
- Az nagyon jó. Rég nem ettem. Ilyet, mint a tied nagyon rég nem.
Itt másképp főzik. Már senki nem csinálja úgy mint a mama. Ez omlósabb, puhább, könnyebb és munkásabb. Fával rakják a tüzet, amin megfő.
- Tata, hogy vagy?
- Elestem fijam.
- Fáj?
- Nem.
- Biztos? Nincs eltörve? Nem dagadt meg?
- Zsibbad. Erőst zsibbad.
- Tudod mozgatni?
- Tudom.
- Hogy történt?
- Megbotlottam egy kűben. Elhajítottam az útbúl.
- Én elmegyek arra le. B. megcsengetett, jöttek utánam.
- Kísőig ülsz?
- Nem tudom.
- Hónap jűsz templomba?
- Jövök mama. Költsél fel. Puszika.
- Szia. Jöttél?
- Jöttem. Te egyedül?
- A többiek az utcában. Várnak.
Semmiségekről beszélünk, miközben baktatunk lefele. Lányok is vannak. Már csábítják őket. Csábulnak is gond nélkül.
- Szia.
- Szia.
- Rég láttalak.
- Igen.
- Hogy vagy?
- Jól. Te?
- Jól.
- Férjhez mentél?
- Nem - nevetek és süketségeket beszélek. Jól esik. - Te?
- Elváltunk.
- Sajnálom. Pedig rég együtt voltatok.
- Igen.
- Mennem kell. Várnak.
- Valamit meg kell beszélnem még, de utolérlek.
Az iskola udvarán úriási hangzavar. Még egy ismerős, még egy, ott is ... Élvezem a hangulatot. A színpadon valaki kéri, hogy írjak, gyakran írjak. Ismerősek a hangok, a mondatok dallamai.
- Nem kell nekem talpmasszázs két hét létura után. - utolért.
- Ültem a szekéren, a traktoron ...
- Most már a szekéren vagy a traktoron?
- Hát a szekéren a traktor után. A kerucsioron na.
Most már keringőt húznak. Ropják is az emberek a kaviccsal teleszort udvaron.
- Gyertek hánkolódni. - sehonnan nem jön válasz - Nem baj, keresek egy szakácsnét, oszt megforgatom a hasam körül. - eltünik. Közben az emberek helyet cserélgetnek, isznak, udvarolnak, viccelődnek. Az ízes poénok, az emlékek ismerősek.
- Hazavittem és nekitámasztottam a kútkávának. Gondoltam onnan már beballag vahogy. Jön haza nagyapám, már megfejte a tehenet is, azt monja, a barátod még mindig kint a kútkáva mellett.
- Nagyon fáj? Akarsz beszílni róla? - általános jókedv. - Egy lípís kolbász, egy kupica pálinka mindent megold. Mindegy mi az, csak üssön.
- Még egy kör sör, nehogy az Istené megszomjazzunk.
- Ha nem fogod bé etípem a szádot.
- Nízd meg a szomszíd, úgy viszik, mint a vött tyúkot, a szárnyaival a hátán.
Az új asszonyt nézik a régi barát oldalán jönni.
- Bejött az új bicikli?
A lány puszit kap kiengesztelésül. Itt mindenkit letesztelnek. Ha érti a viccet és nem kerüli a munkát befogadják. Nem rosszak, csak nyersek.
- Fázom.
- Ballagnjunk haza lassan.
A keresztutcáig még nevetgélünk. Én onnan másfele veszem az utam. Megpuszil, itt így szokás elköszönni.
Reggel nehezen ébredek, de gyorsan. Mire elkezdik az elsőt már indulhatunk. A másodikat húzzák mire leérünk. Mamára többször is rá kell szólni, hogy lassabban, van időnk, nekem nehogy elessen. Közben beszámol.
- A macska nem akar enni, hogy egyen tűzlangot. - igazán gondban van miatta. - A csürkék jól fejlődnek. A kutya megint kapart ma. Ássa a gödröt, fekszik belé. Nem hagyom.
A templom elött megnézzük a huszárfelvonulást. Ők is bejönnek az isetntiszteletre. Nagyon rég nem voltam templomban. Szoboravatás után a huszárok eléneklik Kosuth Lajos üzenetét, majd közösen a Nemzeti imát. Magyarnak érzem magam minden fellengzősség és sovinizmus nélkül. Átmegyünk az iskola udvarára. Előadás, kiállítás, bazár, népviselet, sok cseresznye és huszárok. Ismerősök, jóbarátok üdvözölnek. Otthon töltöttkáposzta és rántott csirke.
Este megint arra le. Az idegenek hazamentek. Kevesebben vagyunk, csak itthoniak és csendesebbek. A cseresnye árakat beszéljük. A kereskedők csúfot űznek az emberek munkájából. Kevesebb mint felét fizetik meg a piaci árnak. Néha elcsodálkozom, ezek az emberek miből élnek meg. Nem tehetünk semmit értük, mások akik tehetnének, azok nem tesznek. Menni kell, reggel várnak a fák, szedni kell nekik, nekem meg visszatérni. Nem búcsúzunk, sosen szoktunk. Úgy köszönünk el, mintha holnap megint találkoznánk. Lehet fogunk, lehet csak évek múlva. Megnézzük jól egymást, hogy emlékezzünk.
A keresztutcától tovább nincs utcai világítás. Fekete a sötét és csendes. Egy varázspálca nyomát őrzi az égi tejút, a kassziopea uralma alatt. Néha álmában felvakkantó kutya hangja jelzi, hogy a falú él, csak szunnyad. Ez a magány más, tartalmas és szép. Ölel, nem bánt. Betakar, ölébe ültet. A csend némán mesél életet, egy elfeljtett időt és teret. Megbabonázva hallgatom.
A kapu halkan nyikordul. Itthon vagyok még kisség. Pár órát még. Leülök a járdára és szeretném, ha nem lennék álmos, nem kellene aludnom, hanem reggelig hallgatnám a csend-mesét. Rágyújtok még egyet. A parázs vakító. A fák rósszalón rázzák meg fejük. Valalhol lepottyan egy alma. Az ő ideje már nem jön el. Az enyém lejárt. Elmegyek aludni, reggel a busz, vonat visszavisz és álmodom csillagokat, fákat meg csendet.