Cime: Pokolbéli víg napjaim Irta: Faludy György
Izelito az elso par oldalrol:
"Amikor másnap sem kaptunk se élelmet, se utánpótlást, se parancsot, rádiónkon érintkezésbe léptem a csehekkel. Pozsony vidéki, magyarul beszélő csapatok álltak velünk szemben. Este csónakba ültem, és vacsorázni mentem az ellenséghez. A törzsőrmester, amikor búcsúzóban a raktárhoz kísért, hogy egy hátizsáknyi konzervet adjon velem katonáim számára, megkérdezett: meddig várunk még a támadással? Ne ijedjünk meg a betonfedezékektől, sem kézigránátjaiktól: valamennyien már készenlétben tartják a fehér zsebkendőt vagy az övükre csavart törülközőt. Legfőbb ideje, hogy véget vessünk ennek a rothadt csehszlovák demokráciának.[...]
Emigrációm második oka ennél is kényszerítőbb volt. Úgy mellesleg, néhány szatírát írtam a magyar fasiszta vezérek ellen; az egyik egy Csilléry András nevű képviselő. Amikor maliciózus titkára ebéd után átnyújtotta neki a róla szerzett költeményemet, melyet a szociáldemokrata párt röplap formájában terjesztett, szívrohamot kapott, és lefordult székéről – amit életem egyik legnagyobb sikerének tekintettem.[...]
Kissé előrehajolt, úgyhogy akaratlanul megmutatta kis, fiús, rózsaszínhegyű mellét. Ilyen szép mellet még nem láttam, sem az életben, sem a párizsi music-hallokban, sem a múzeumban: még Tizian Vénuszán és a kyrénei fejetlen Aphroditén sem. Hangom modulációjából mindjárt észrevette, mi történt, és kiegyenesedett.
– Vissza – ripakodtam rá –, azonnal vissza!
Engedelmesen lehajtotta vállát és elsírta magát. Megsajnáltam és vigasztalására elmondtam: nem vagyok az a férfi, aki elcsábítja, és aztán kiteszi az utcára, mint ahogy a mamája szokta fenyegetni. Elcsodálkozott, milyen pontosan tudom, mit mond az anyja, és kissé megnyugodott. Tíz nappal később cukrászdában ültünk: beszélgetés közben megjegyeztem, hogy szívesen elvenném feleségül. Örömében elpirult, de nem válaszolt. Később elsétáltunk Aquincumba, a római amfiteátrum romjaihoz, és leültünk a métermagas hóba. Addig csókolóztunk, amíg belesüppedtünk a hóba, és végül szivacsos márványpadon találtuk magunkat, kútszerű kürtő alján. Pontosan eddig tartott Valy iránti szerelmem, a fürdőtől az amfiteátrumig.[...]
Tisztában voltam, esztelenséget követek el, ha elmegyek, mert házasságunknak nincs semmi értelme: de tudtam, hogy el fogok menni, mert a cukrászdában megígértem, hogy elveszem, és ő kétszer vagy háromszor figyelmeztetett is ígéretemre. De ha nem figyelmeztet is, elveszem feleségül, hiszen megígértem.[...]
A „magyar glóbusz” kifejezés szemlélteti talán e provincializmust a legjobban: horizontunk a magyar határig terjedt, és nem tovább.[...] Csak akkor vettem észre, hogy kedvencem és nyelvi gyönyörűségem, Arany Toldija a lehető legjobb fordításban is megkésett eposz egy erős és buta emberről, kinek sorsa a XX. században Nyugaton senkit sem érdekel, vagy hogy másik kedvencem, a Szeptember végén a nyugati olvasóknak szentimentális maszlag, a sírjából a fejfára akasztott özvegyi fátyolért feljövő halottal.
Sejtettem, hogy ennél tovább kell mennem. [...]Már valahogy sejtettem okát – azt, hogy Molnár Ferenc keveset ér, de nem provinciális, míg zsenink nagy része a „magyar glóbusz” és nem Európa határain belül mozog, azaz provinciális. Vagyis a külföldi olvasónak ismernie kell a magyar történelmet, a magyar viszonyokat ahhoz, hogy műveiket élvezhesse. Természetesnek tartottam ezt, míg néhány külföldi barátom felvilágosított, hogy a III. Richárd megértéséhez nem kell tudni angol történelmet, sem a Háború és békéhez a napóleoni háborúkat. Az ember tragédiája kivétel; de Petőfi legtöbb verse, Jókai, Mikszáth, sőt Móricz Zsigmond könyveinek java – például éppen az Erdély – nem érthető a magyar viszonyok és a magyar történelem alapos ismerete nélkül. Akaratlanul is, de belföldi használatra készültek. Verlaine versét: „Dans l’interminable/Ennui de la plaine/ La neige incertaine/ Luit comme du sable”, le lehet fordítani minden nyelvre, de azt a sort, hogy „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, semmilyen nyelvre sem."
Es meg valami amit imadok: Villon balladái
Kellemes olvasgatast :)
No comments:
Post a Comment