Engem is foglalkoztatnak néha az ilyen nehéz szavak, mint tendencia, normalitás meg persze a pasik. Rájöttem, hogy baráti körömben leszámítva azt a néhány született családapát, magányos farkast meg szélhámost, akiket semmiképp sem sorolhatok ide, a pasasok óriási százaléka esetében az "ötéves terv" nagyjából arról szól, hogy karrier, autó, feleség, gyerekek, szerető. Nem tudom mennyire tudatos ez a pálya ívelés, de minden jel arra mutat, hogy itt fognak kikötni. Ha rákérdezek vagy kitérő válaszokat kapok, vagy beismerést, hogy valószínűleg ez lesz a vége.
Mivel normálisnak tartják ezt az életformát és többen vannak mint én, két választási lehetőségem maradt: én akkor kimaradok a normálisból és bevállalom, hogy a hiba bennem van, felcsapok bohémnek vaaaaaaaaagy szerepet vállalok ebben az őrületben és normális embernek fogok számítani. Az első opcióban benne vagyok nyakig, tehát nem igényel nagyobb agyfacsarást elképzelni, hogy az milyen is lenne, naponta érzem a bőrömön. Érdekesebb elképzelni mi lenne ha egy nap eszembe jútna a modern tendenciát követni. Milyen szerepet vállalnék be ebben a buliban mint nő?
Leginkább gyerek lennék, de abból a korból kinőttem már, tehát esett. Maradt a karier, feleség, szerető. Az első tetszés szerint kombinálható a masodik kettővel elméletileg, tehát a nagy választás feleség vagy szerető.
Olyan ez az egész, mintha a cirkuszi porondon lennék és választani kellene a trapéz és a tűzkarika között. Az elsőhöz kurvajú idegrendszer követeltetik, mikor a férj "tárgyaláson" van, ahonnan nyúzottan, későn, esetleg borgőzősen, neadjisten rúzsosan érkezik meg. A másodikhoz, izé, nem is tudom mi igényeltetik a tűzzel való játszáshoz, de legalább van benne fantázia.
Valószínűnek tartom, hogy csak túl sok időm van gondolkodni, de egyelőre megfelel a bohémság s ha valaha felcsapok én is normális embernek, ejszem megmaradok a szeretőnél. Még a neve is jobb mint feleség, vagy az asszony, hogy a fehérnépet ki ne felejtsük, na hát annál is.
4 comments:
Most az a tendencia, hogy a pasikból kiveszik minden normalitás...
:) sajnos.
akkor én szerencsés kivétel vagyok.
csupa normális pasival találkoztam...
:)
Post a Comment