Érdekes

New Year’s Eve
Az Újév Évája

hogy én ezt eddig soha nem láttam ...

Magyarul is fáj

Elhittem egyszer, hogy a fájdalom megedzi az embert. Most csak azt látom, amint apró darabokra szedi. Elkeseredve próbálom egymáshoz ragasztani a széthulló cseppeket, de szétfolynak ujjaim között. Ha meleg lenne s napsütés ... Talán felszáradna az óceánnyi súly, könnyű fehővé válna és lenne erőm tisztára mosni a szelet, megsimogatni a csupasz ágakat, csókot lehelni a dombok homlokára.
De jég fedi a hegyek ormait s darabjaim céltalan görögnek a süvítő viharral elvegyülve. Nincs árnyék, sem fény, csak mozdulatlan hideg sötét.

Pain

This pain inside is almost unbearable. Even when moving I feel like just staring motionless into the far fog, I feel as locked in the darkness and forgot to search for that flicker.

Miért vagyunk néha rosszak?

Read

I can do anything but read. It's not a big deal, this book, but has small things to tell. Anne Rice raped me with every scene, with every small thing described, with every feeling. This is not so bright. It has only small parts, which make me shiver. I'm trying to find them. It is amusing to. Somehow everything turns out almost good. And when it's like heaven something happens. It's just as life. It makes me wonder about myself, makes me want to try one more time. Maybe this will gather my peaces in one whole after all.

"Life sucks, and then you die." Stephenie Meyer

I am

out of service for the moment. Check on later. Maybe the mechanic will come in the mean time.

Diagnostic:
"I was like a lost moon-my planet destroyed in some cataclysmic, disaster-that continued, nevertheless, to circle in a tight little orbit around the empty space left behind, ignoring the laws of gravity." - Stephenie Meyer

Painting

It's as if every sparkle would be of a different color on a scale from gray to green, trough brown to yellow. And there are millions of them It's almost blue when somber and brownish when laughing full with glitter. It has a peculiar light in it even when behind the fog of drunkenness. When mad feelings smother them, they become deep, sometimes even dark and I almost fear them. The light becomes bone cutting. I wonder how they can be when truly angry or wet with tears. The blaze don't die even when he's trying to hide behind the heavy curtains of distant memories or remoteness. Only the ocean in changing whether can be checkered like this.

Kérdések

Mennyit bír ki egy szív, mielött meghasad? Mosolyogni konnyezve is, erény ez? Vagy gyávaság? Csevegve s táncolva ott bent jéghegyeket cipelni, az mi? Milyen lehet fűszállnak lenni a behavazott mezőn és kiszáradásra várni? És milyen gyökérnek lenni két szikla közé szorulva? Milyen lehet a kapaszkodó kéz alatt feladni?

Interesting idea

"I clung to the parts I couldn't have imagined — like his smell. I was sure I could never have dreamed that up on my own."

Stephenie Meyer - Twilight

Can you invent a smell, I mean a totally new one?

Something else from the same book:

"Do my questions bother you?" I asked, relieved.
"Not as much as your reactions do."

I've been rude some days ago. I've put some questions I shouldn't. And I just kept on with them. The situation was something like described here, but I just didn't realized in time. I'm sorry now, but it doesn't change the fact. I hate myself for being impatient like that. I always try to be perceptive, and when I fail it's something like self destruction.

And a semi-joke now: "Every father's dream, that his daughter will be out of the house before the hormones kick in."

Angol

Eldöntötteem, adok még egy esélyt magamnak, hogy megtanuljak angolul beszélni. Keresek egy egyetmista lányt vagy fiut aki nem nevet ki, csak kijavít. Elolvastam már pár könyvet is angol nyelven, de a számat még mindig félek kitátani, hogy az írásról ne is beszéljünk. Vannak szavak, amiket egy este háromszor szótárazok ki, két nap múlva mégsem tudom. Remélem, ha elkezdek galagyolni, jobban megállnak a fejemben az új szavak.
Mindig hangosan tanultam, mintha a hangomtól rögzülne az iformáció. Ugyanakkor ez sem igaz, mert leírva is látnom kell, ahoz, hogy megjegyezzem. Úgy működik ez, mint a mixbőr, ha zsíros a krém pattanások, ha nem repedések a kiszáradástól. Felváltva kell használni, hogy hasson. Csak attól félek, akkor repedés is pattanás is, csak épp előrehaladás nem.
Nem akar valaki fejet cserélni velem amíg megtanulom kicsit? Kívánjatok sok sikert, előszőr is ahoz, hogy megfelelő türelemmel rendelkező emberkét találjak a tanulási folyamat vezetéséhez.

Könyvek

Találtam egy jóóóóóóóóó oldalt, ahonnan könyveket lehet letölteni. Tudom, hogy sokan nem szeretnek digitális könyveket olvasni, mások nem szeretnek angolul, de annak a kevés emberkének aki mégis, szeretettel ajánlom figyelmébe: Novels and Comics
Már egy ideje használok egy másik oldalt is, csak itt fel kell iratkozni és nem lehet mindegyiket letölteni: Scribd
Az másodiknak jó a keresője és nem csak angol nyelvű könyveket tartalmaz, az elsőé nem mükszik, azomban jó a katalógusa, vagyis ha ismered az írót, könnyű megtalálni, de én még eddig csak angol nyelvű könyvekbe ütköztem és egyelőre csak az A van feltöltve. Remélem idővel meglesz a többi is.
S ha már kollekció, legyen: Books World

Most mit tehetnék ellene?

Felháborítónak találom az alábbi cikket.

Mától kezdve minden földi és drót nélküli telefontársaság köteles rögzíteni és fél évig tárolni ügyfelei összes hívását, a beszélgetések időtartamát, az előfizető címét, valamint üzeneteit: mikor, kinek, honnan, hová küldött szöveges üzenetet.
A 2008/298-as törvény szerint az emígy rögzített adatokat a telefontársaságok kötelesek az ügyészek rendelkezésére bocsátani (sürgősségi esetben bírói jóváhagyás nélkül is), ha valami bűntény gyanúja merül fel, vagy az uniós tagállamként ránk háruló kötelezettségek teljesítése a tét.
És ez még nem minden: március 15-től a számítógépen folyó levelezésünket és a világhálón való barangolásaink címeit is eltárolják, ezúttal az internetszolgáltatók, vélhetően szintén bűnmegelőzésképpen.

Háromszék
Source

Kurvaélet. S hol marad az intimitásom? Engem hol kérdeztek meg? Ja, hogy nem kérdeztek? És mégis miért nem? (Honnan veszik ezek a hatalmat, hogy lementsék és fél évig tárolják a pinkódomat, amit édesanyám diktál le telefonon, a távol levő szerelmemmel lejátszódó telefonszex show vagy bőgéssel megtüzdelt veszekedésünket? Most ha biztoságban akarom érezni a mondanivalóm teleptizálnom kell, vagy mi az ördög? Borul el az agyam.) Na jó na, ez nincs így. Csak túloztam. Akkor is idegesít. Úgy érzem beletiportak a függetlenségembe.*
Kik ők, hogy ilyen döntéseket hoznak és mit képzelnek magukról? Csak engem háborít fel a dolog?

* Utólagosan belejavítva bárányka igzaságérzetének a hatására.

PS. Ahogy gondolkozom rajta egyre jobban idegesít. Holnap majd azzal jönnek, hogy kötelező a chipet beépítenem a bőrőm alá, amit szatelittel le tudnak követni. Holnapután meg az agyműködésem akarják majd monitorízálni, hogy álmaim lássák, nehogy bűnös képeket generáljon a tudatalattim. Ez kész őrület. A baj csak az vele, hogy egyre inkább valós formát öltő őrület.

Gáz és homoszexualitás

Ez most nagyon foglalkoztatja az embereket. Na meg persze a világválság. Nem rossz, ugy-e? Na de vár a munka. Nincs időm beolvasni. Majd legközelebb. Szióka.

kómásan

Az este kimentünk bulizni. Megint csak a füst, lökdősődés. Ez már a második bulizóhely Kolozsváron, ahova elmegyek, de nem tetszik. Újból felmerült a kérdés, hova lehet itt kimenni? Azért csak eltelt valahogy, mert reggel négyre értünk haza. Öt lett mire ágyba bújtam és ez kegyetlen volt, hogy hat óra alvás után csörömpölt az óra. Vasárnap. Most kómás vagyok a fáradtságtól. Na de vár Bukarest, a pakolás és utazás. Ha nem alszom el, megnézem a hegyeket Brassó környékén. Sehogy nem bírom megunni őket. Sokat igaz nem fogok látni belőlük, tekintve, hogy sötét lesz, mire odaérünk. De már a közelségük is valamiféle varázs.
Jó utat nekem, nektek meg kellemes vasárnapot.

Szavazzatok

Ott jobb oldalt. Látod? Akkor klikkelj :D

vicccc

csak programozóknak

dal, dallam, harmónia

... minden ami szép: August Rush

A zenérő olvasni is lehet. Nincs zenei hallásom. Csak annyit hallok a zenéből, hogy tetszik vagy nem, azt viszont nagyon intezíven. Imádom a dallamot, a kellemes hangot. Szeretem a hárfát, a zongorát, Norah Jones-et vagy Shivaree-t, a dobot, a gitárt, hosszú fülbevalóim, karpereceim csilingelését, a vonat kattogását, a szelet a hegytetőn, a gyufa sercenését és még sorolhatnám. Talán ezért fogott meg ennyire ez a film. Nehezen viselem, hogy nem tudok énekelni, sem megszólaltatni egy hangszert, sem megérteni a zenét úgy mint akinek hallása van. Volt egyszer egy könyv, amelyik leírta nekem. Azóta kicsit jobban szeretem a klaszikus zenét is. Licis koromban péntek esténként belógtunk a hangversenyekre. Csak a belógás kedvéért meg kicsit a reménnyel, hogy hárfa is lesz. Addig annyit tudtam erről, hogy az iskolában mindig kínoztak vele, meg hogy a hárfa olyan mintha más világból szólna valaki hozzám. Aztán egy este Grieg volt műsoron. Semmi hárfa, csak egy kis varázs. Ottfelejtettem magam valahol az űrben. Később, évekre rá, az internet segített Grieget keríteni, majd Debussy jött és rendre még többen. Nem értettem soha a magyarázatokat, hogy most jön a hadsereg, most rügyeznek a fák. Csak azt hallottam ami nekem kialakult a fejemben. És akkor kezembe került egy könyv. Egy hegedű életrajza halála után. Szellemekkel meg élőkkel, szerelemmel és kétségbeeséssel, lassú folyással és felpörgő ritmusokkal. Akkor kerekedett számomra nagyot a kép. Majdnem el tudtam képzelni milyen lenne a zene, ha ez nem szavakkal lenne leírva, hanem dallamban. Gyönyörű darab. Néhol halk suttogássá váltak a szavak egy csendesen kalimpáló zongorára ütemezve, máskor felgyorsult a szívverésem és egy zenekarnyi hegedüs kergette a vérem, vagy lágy hárfa simogatott bánatosan. Még az az első pár oldal is, amikor felhangolják a hangszereket. Emlékszem, majdnem untam, aztán egyszer csak észrevétlen a hangzavar dallamá változott, egyre kiforrottabb ütemekben, míg végül teljesen elrabolt. Szerintem csodálatos, ahogy szavakat írt le mégis zenét komponált a történetből Anne Rice. A mű címe Violin.
Így tanultam meg zenét hallgatni, hagyni, hogy azt ébresszen bennem amit akar, semmivel sem többet vagy kevesebbet.

Tél

Ez az érzés már majdnem gyötrődés. Hagyom járjon át, kerítsen teljesen a hatalmába. Pár pillanatig felhagy a remegés, csakhogy kétszeres erővel kerítsen hatalmába újra.
Tudom, az izmok igyekeznek olyan mozgást végezni, amivel elősegítik a vér keringését szervezetben, így próbálnak meleget júttatni mindenhova. A félelem hőelvonással jár? Nem tudom.
Újból hagyom a hideget csontjaimig hatolni. Azt mondják a hideg tiszta. Nem látok semmi tisztaságot ebben a görcsbe rándult testben, ebben a szűkölésben, amivel újrakezdődik a reszketés. Már a velőt érzem jegesedni magamban. A szilánkok sértik a sípcsont belsejét. Fáj. Mint mikor lázas vagyok. Sírni lenne kedvem.
Látomás a vaníliaillató gyertya lángja, a vaníliás tea, a vanília-tej-méz színű gőz a kád forró víz felett.
Próbálom elterelni gondolataim, feléled a könyv, amit olvasok. Sokszorosan felerősítve megélni az érzelmeket. Milyen lenne a hazaérkezés melege? Hogyan lehetne ép ésszel kibírni ezt a várakozást?
Próbálom még egyszer rábírni az izomrostokat az ernyedtségre. Már nem megy. Csak ez a szánalmas görcs maradt s a nyomorult fájdalom.
Valószerűtlen a hang, mikor fogaim kocogását felváltja a kulcs csilingelése, a zár kattanása. Lépéstávolságra kerül a vaníliaillat.

Dadának

Valamit másképp csináltam, csak nem tudom mit, mert más nevem lett. Vagy a nevet nem az elemek alapján generálja? Nem tudom.
PS. Válasz erre ,szerkesztve itt.

Rókás

Mi történt volna, ha a Kiserceg miután megszlídítette a Rókát örömében nekifog ugrabugrálni és nagyon hangosan nevetni, a Róka meg ijedtében elszalad. Nem messze, csak a látótávolság határain belül. Sikerülne a megszelídíteni újból?

Olvasok

Kiléptem az összes létező és nem létező messengeremről, lehalkítottam a telefonom, bezártam az ajtót és felnyítottam egyik kedvenc könyvem. Zene, halkan, alíg hallható harmóniával tölti meg a teret. Vanilía illat kering. Puha hullámokban lejt felém a fény. Idegtépő lassúsággal olvasom a sorokat. Minden szónak, minden vesszőnek értelmet adva megnyitom magam az érzelmeknek. Tisztán, élő színekben törnek elő a sorok közül. Elöntik egész testem. Megfürdetnek, szárítanak, zuhogva ömlenek vénáimban, szívemet szorítják vagy lelkem simogatják. Olvasni csak így szabad.

Ajándék

Először csak szétáradó vitalitása szökött szembe, mikor behozták az ajtón. A fényt félig elnyelő csillár sem mosta szét rajta a szineket. A sok zöld közé bujtatott pirosat, az éles ellentétet. Megérinteni. Hozzáérni. Érezni simaságát. Egyre sürgetőbb lett a belső hang. A bársony, a selyem, a szatén nem csak hullásáért, fényéért szép. Az érintés. Hűs, majdnem lélegző patakvizet simogatni lehet ilyen érzés. Egyetlen ujjal érintettem meg először, lassan, meghagyva az idegszálaknak minden élvezetet és időt az érzékelésre, miliméterről miliméterre haladva a levél hegyétől a szárhoz közeledő rész finom hajlatáig.
Most ott áll a tévéasztal sarkán, enyhén az ablak fele hajolva. Tavaszt hírdet a recsegős télben. Minden este inni adok neki, ő meg cserébe pompás pirosakat kacsint és nyársugarat lövell. Cseppet sem haragszik, hogy még mindig nem tudom milyen virág a neve.

Izelítő

Szerelmes lettem ebbe a részbe. Abba, ahogy Lestát képes, az írónő képes, látni a művészetet, a zenét, a színházat, a cirkuszt. Egy hívő és egy hitetlen vitája. Csak éppen nem tudom eldönteni, melyik másik.

"You make life when you play." I said. "You create something from nothing. You make something good happen. And that is blessed to me."
"I make music and it makes me happy, " he said. "What is blessed or good about that?"
I waved it away as I always did his cynicism now.
"I've lived all these years among those who create nothing and change nothing." I said. "Actors and musicians, they're saints to me."
"Saints?" he asked. "Blessedness? Goodness? Lestat, your language baffles me."
I smiled and shook my head.
"You don't understand. I'm speaking of the character of human beings, not what they believe in. I'm speaking of those who won't accept a useless lie, just because they were born to it. I mean those who would be something better. They work, they sacrifice, they do things. . ."
He was moved by this, and I was a little surprised that I'd said it. Yet I felt I had hurt him somehow.
"There is blessedness in that." I said. "There's sanctity. And God or no God, there is goodness in it. I know this the way I know the mountains are out there, that the stars shine."
[...]
"Now, how could it not have been good," I asked, "to give and receive such happiness? We brought to life that town when we put on our play. Magic, I tell you. It could heal the sick, it could."
He shook his head. And I knew there were things he wanted to say which out of
respect for me he was leaving to silence.
"You don't understand, do you?" I asked.
"Lestat, sin always feels good." he said gravely. "Don't you see that? Why do you think the Church has always condemned the players? It was from Dionysus, the wine god, that the theater came. You can read that in Aristotle. And Dionysus was a god that drove men to debauchery. [...]"

Anne Rice - The Vampire Chronicles - The Vampire Lestat

Köszönöm szépen

... mindenkinek, aki válaszolt. Allítólag túlreagáltam egy adott helyzetet. Lehet. Én már csak ilyen vagyok.
1. Ami történt
Persze képletesen. Én a vásárló voltam. A felajánlott ár 11 pénz volt, amitől a szó szoros értelmében kiakadtam. Megkértem az illetőt (értsd nagyon brutálisan rászóltam), hogy adja el az üzletnek, majd holnap bejövök és megveszem. Megtette, velem nem lehetett szóba állni.
2. Számvetés
A matekosoknak számokban is leírom:
- Az üzlet nyert 2 pénzt
- Ő semlegesen jött ki és elvesztett egy barátságot
- Én semlegesen jöttem ki és megtudtam valami fontosat egy emberről
3. Amit gondolok
Nem kis összegről lévén szó, eszembe sem jútott volna egy 1O alatti árfolyam, de a 11 sem részéről. Egy idegennel valószínűleg 11-ben egyezek ki és mindenki boldog. (Valamivel jobb mint a bizsnicárok!) Úgy érzem a barátság ereje ebben az 1 pézben rejlik, ha szabad ilyet mondanom, Vagyis ha szabad pézben mérni a barátságot. Épp ez tesz külömbséget két ismerős és két jóbarát között. Nem is az, hogy elkéred-e az 1 péznt, hanem az, hogy egyáltalán megfordul-e a fejedben, hogy jaj de jó, legalább nyersz az ügyön, vagy reflexszerűen cselekszel és végülis "Nem mindegy kinek adod oda ?".
Hogy mit tettem volna ha nem ezt ajánlja? Nem tudom! Ahogy ismerem magam, elfogadom az ajánlatot, aztán meg olyan kerekítve számolom le az összeget, hogy biztos legyek benne, megérte neki. Az odaadott pézmennyiségnek nem számolok utána, hogy ki mennyit nyert vagy veszített az ügyön, mert ha barátom semmi értelme. Akkor sem, ha épp 1O,5 vagy egyenesen 12,5 jönne ki végeredménynek. Mert ebben az esetben nem számít, nem kellene számítson. Persze, ha nagyon kukacoskodunk rá lehetne kérdezni, hogy akkor most nekem miért számít. Aki nem értette meg, olvassa el még egyszer. Ha akkor sem ... semmi baj.

Eladó barátoknak avagy egy fontos kérdés

Van egy X tárgyad, mindenképp el akarod adni s nem találsz rá vevőt. Bemész egy viszonteladással (vagy minek hívják) foglalkozó boltba. Egy jó barátod kísér el a boltig. Felvilágosítanak, hogy 1O pénzért beveszik, majd 12ért tovább adják. Jó, akkor ma be is hozod. Kifele menet kiderül, jó barátod épp egy olyan X tárgyat akar venni.
Mennyiért adnád oda neki az X tárgyat?
Utólagos hozzáfűzés: Mivel az első kommentekben sokszor megjelenik az anyagi helyzet kérdése, tételezzük fel, hogy mindketten anyagilag jól álltok.
Kérlek válaszoljatok minél többen őszintén. Ez nekem nagyon fontos most. Köszönöm előre is.

Vera Linn

Hétvégi mese

Ha ünnepelünk, akkor buli. Nem is kellett megbeszélni, hol találkozunk, csak azt, hogy hánykor. Legtöbbször úgy kezdjük, hogy lepakolunk, majd felállunk a dobogó szélére a fotelek mellett és megbámuljuk az embereket, miközben megiszunk valamit. Kényelmes itt, nem taposnak le, nem lökdősődnek és "jó a kilátás". Innen el lehet bambulni az emberek feje felett. Időm van megfigyelni, milyen pályát írnak le a kis fénypöttyök és elmerengek a látszólagos káoszon. Ebben is van egy sajátos szépség, úgy tűnik, a zene minden ritmusát követik. Érdekes, hogy sok ember ... Ez ki? Ismerem? Nem ismerem. Nem láttam még soha. Itt sem sem találkoztam vele, pedig állandóan erre lógok. Egy ilyen arcot megjegyeztem volna. Milyen erősen kékek a szemei. Ez már több a soknál, foduljak el, most! Végre. Hogy is bámulhattam meg ennyire? Teljesen idegen. Ez már pofátlanság részemről. Elég kevesen vannak egyelőre. Ez fura. Máskor ebben az órában már kész tömegnyomor van. Habár mióta ebbe a pincébe költözött a klub sok minden megváltozott, elsősorban az emberek. Vagy csak én vénültem meg? Milyen furcsán hat ez a pasas itt. Értelmes arca van, de az a napszemüveg a feje búbjára biggyesztve túlságosan mácsós. Nem bírom az ilyen divatbuzi alakokat. Minek kell egy sötét pincébe napszemüveg? Hogy azok a színes fényecskék ki ne verjék a szemét? Pedig szimpatikus vonásai vannak. Én meg úgy bámulom megint, mint borjú az új kaput. Jó lenne inkább táncolni.
-Fiuk, véglegesen gyökeret vertetek?
A zene. Mintha folyékony fény lenne. Érzem a gyomromban minden dobbanását. Mintha az egész onnan jönne ki, nem én lennék egy túlzsúfolt klubban. A hátam közepén az a bizsergés, az valami új. Jaj ne! Ez az ember itt áll mögöttem, alíg fél méter választ el. Az elöbb még eg szőke tinit fűzött. Azt hol hagyta? Most lámpalázas leszek. Szembe kellene nézni vele, akkor minden lecsitulna. De nem megy. Súlya van a tekintetének. Van benne valami szörnyen jól fejlett egó. Ezt nem lehet csak úgy, egy pillantással lehűteni. A forgós figura, s közben megpróbálom. Nem megy, nem bírom felemelni a pillantásom. Elment! Huh! Vajon hova? Nem látom. Bizos vissza a szöszihez. Inkább a zene, attol legalább nem érzem hülyén magam, hogy hallgatom. Nincs idő és nincs tér. Csak ezek a megmagyarázhatatlan rezgések, amelyek mozdulatot keltenek a testben. Felváltva feszítik meg, majd lazítják el az izmokat. Mikor másokat nézek ugra-bugrálni, néha nevetségesnek tünnek. Most akkor én is nevetséges vagyok. Nem számít, mert annyira jól esik. Mintha minden feszültség elszállna belőlem. Elfáradtam, megszomjaztam. Már megint itt van.
-Egy narancslevet, kérlek.
Szeretem, hogy nem is kell kiabálnom. Már jól ismernek. A számról is le tudják olvasni, hogy épp mi van a soron: a konyak, a kóla vagy a narancslé. Csak ne nézzen úgy, ezt nem bírom ki. Vajon nem történik semmi érdekes a vele ellenkező irányban? Az kimentene. Nem baj, ha nem, majd úgy teszek, mintha igen. Az is kiment. Mekkora hülye vagyok. Nem tudom elviselni annak a kéknek a keménységét, áthatolhatatlan tükrét. Már megint ez a szöszi tini. Neki hogy sikerül? Vagy nem látja? Nemsokára vége, jó lenne most hazamenni, mielött mindenki elindul, hogy kapjak taxit. Milyen magas ez a fogas! Nem lenne jó így kimelegedve ácsorogni a hidegben. Most még biztos van üres autó kint.
-További jó bulizást s legközelebb ugyanitt. Persze, hogy hívlak. Vigyázz magadra. Kösz, hogy eljöttetek. Nagyon jól telt! Szióka!
Brrrrrrr, de hideg van! Szerencse, hogy feltalálták a taxizást. Kellemes a meleg az autóban, a motor halk hangja ... a világ végére is elmennék így. Ha valaki elvinne, neki adám a mosolyom, a táncot, lehet még azt is megmutatnám neki, amit csak én látok.

folytatás ...

Hétvégi mese

Semmire sem várok hangulattal mentem be. Valamikor sokan jártunk erre a helyre, mindig ismerős arcok mosolyogtak, néztek, bambultak sörgőzös szemmel, vissza rám. Nem is ez a hely volt, egy másik, csak a neve volt hasonló. Az a vízparton volt, később hajót is építettek a part mellett. Ez csupán egy telezsúfolt pince. Ismeretlenek, sok a nagyon fiatal. A hangulat viszont hasonlít. Pocsék másolat. Most is mosolyok, pillantások, homályos szemek. A sör, meg az új divat, a shot. A menő lányok is azt isznak. Meg az a nézés, ott, a fotelek mellett. Nem ismerem. A lányok sem igazán változtak, csak burkolat meg a vakolat. Kicsit. Ebben a fénybennem látom a szeme színét, de átható a tekintete. Kellene emlékeznem rá valahonnan? Arra vár köszönjek? Jó az arcmemóriám, kell a szakmámhoz. Nem emlékszem, hogy láttam volna már. A két kis csaj, észveszejtő, ahogy kínálják maguk. Ismerősök! Mosolyra vált az arcom, ez automatikus, tanult reflex.
-Jó estét hölgyeim! Jó látni titeket.
Ezek az emberek mint valami barmok. Nem lehet nyugodtam megállni sehol. Letaposnak, fellöknek. Hagyjátok már abba ezt az idétlen ugrabugrálást. Lássuk csak azt a két felkínálozó kislányt. Elütni a ma estét legalább elég lesz? Vajon az a másik, az amelyik úgy néz, hány éves lehet? Már nem tini, de nem sokkal több. Minek kell mindig elforduljon, ha visszanézek? A szőkével próbálkozom. A feketét úgyis fűzi egy idióta és a presztizsem is ezt követeli inkább. Hülyére fogom unni magam. De legalább nem fársztja le az agyam okos kérdésekkel, a többiek pedig békén hagynak. Hogy lehet ennyi vonagló mozdulatot végrehajtani tánc közben? De legalább nem néz, amíg táncol. Lehet mégis fiatalabb, mint amennyinek tünik. Meg kellene nézzem az arcát még egyszer, de nem lehet, ha így háttal áll. Mintha vér helyett a zene keringene benne. Miből vannak a csontjai? Ilyen mozdulat nincs is. Még az ágyban sem. Ha visszamegyek az ismerőseimhez, megint szembe kerülünk, megnézhetem az arcát. Nehéz átküzdeni magam az izzadó tömegen. Na tessék, erre megint megfordul, újból háttal áll. Te lány ez nem egy vallás, csak tánc. Visszamegyek a szőkémhez, arról legalább tudom, hogy unalmas.
- Táncolni? Na jó, gyere.
Ilyen nincs, akármerre megyek,ebbe a lányba botlok. Sötét szeme van, de ebben a féyben a kék is látszhat feketének. Az arca, az megint kiesett. A francba! Legközelebb az arcát nézem meg. Nincs kedvem lógatni magam s közben úgy tenni, mintha táncolnék.
- Iszol valamit? Gyere, van két szék üresen a bárpult mellett.
Már megint lököm a szöveget ezerrel. Tudom, felét sem érti. Még hogy nem fog lefárasztani. Mindjárt visszajön. Meg kellene mondanom neki, ne siessen, addig kifújom magam. Narancslevet? Ez a csaj normális? Minek jön ilyen helyre azzal a tekintettel vonaglani s narancslevet inni? Ennek sehogy sem itt a helye. S megint nem látom az arcát. Pedig ha egyenesen állna. Ilyen kifacsarodott pozicióban nem is lehet megfigyelni semmit. Mit bámul olyan erősen? Nincs is ott semmi! Miért nem szóltam, hogy ne siessen vissza?
- Oké, folytatom ...
Fel kellene kérnem azt a fura lányt táncolni.
- Persze, mert ... ez előrelátható következménye ... a gazdasági evólúciós paraméterek ... során kialakult ...
Ha még egy marhaságot kérdez én is valami hülyeséget válaszolok. Szerencsére nem sokat kérdez. Inkább hallgat. Próbált egy ideig úgy tenni mintha értené, édes volt. Most már csak az odafigyelés látszatát igyekszik fenntartani, többre nem futja. Alíg pár ember lézeng már. Hazamenni. Ezt most elkísérjem? Majd taxiba ültetem. Vajon hova járnak az érdekes lányok ebben a városban? Élnek itt? Vagy kivándorolt az összes? Az olyanok, akiket érdemes hazakísérni, csak azért, hogy még tíz percig láthasd a mosolyát, a keze mozdulatát, a szemeit. Rácsodálkozz a világra az ő szemével? „De hol van már a tavalyi hó?”

folytatás ...

Kócos

Eme fedőnév alatt él a tengerimalacom. Mivel nem hagyhattam magára két hétig, hazavittem magammal. Csakhogy másodikán rámjött a mehetnék és falura nem jöhetett velem. Túlzottan sok a veszélyes tényező: macska, kutya. (Egy hörcsögöm már megbánta évekkel ezelött, hogy megismerte azt a csodás helyet. Vagy nem is volt ideje bánni?) Anyukám bevállalta, hogy rendezi egy hétig, majd utána megyek, pedig nem szereti a szőrös állatokat a házban. El is hoztam tegnap. Már hiányolják is otthon.
Furcsa, mennyire meg tudunk szeretni bármit/kit, főleg ha a gondoskodásunkra szorul. Megszokjuk a napi tevékenységet, a gondolatot, hogy vigyázunk valamire/kire, hogy szüksége van ránk. A majdnem hálát, amit valahogy kifejez. Eggyel több ok arra, hogy van értelme, van valami amiért vagyunk. Megszokjuk és megszeretjük. Hol a határ?
Elsiratjuk amikor elveszítjük. Ez a mondat nem egészen igaz. Siratjuk magunkat, amiért elvesztettük. Egy okkal kevesebb lesz. Az utolsó elvesztésekor jön, hogy letegyük a lantot, lehet le is tesszük. Mert hát minek tovább, semmi értelme.
Persze fordítva is történhet. Megszeretjük, aztán megszokjuk. "A megszokás nagy úr!" mondják az öregek. Ugyanaz a kérdés dereng: Hol a határ? Szerelem, szeretet, megszokás ... nem szomorú ez így kicsit? Boldogok, akik nem értik a megszokás erejét, boldogok, akik szeretetként é(rzéke)lik meg.
Olyan kevés tekintetben látom sok idő után is az igazi szeretetet és még kevesebben a továbbmenni akarást csőd esetén. Miért nem elég nekünk a továbbhoz önmagunk szeretete?
Jól elkalandoztam.

Vitzes

"Vásárhelyen felére csökkent a gödrök száma: minden két kicsiből lett egy nagy!"
"A fizikában az a baj hogy bejön az a hülye Tőkes és rögtön irat exit, ugye?
(Tőkés András)"
"Hát hogy nem érted hogy mi a különbség a tangenciális és a normális között?!! Látod, most tangenciálisan sapkázlak meg. És most pedig normálisan. (>PUFF!!<)"

source: Bolyai Farkas Elméleti Líceum honlap

Na mág egy: székely-román szótár a Transzindexen

Jelkép

Itt fekszik elöttem. Gyerekkoromban is felpingáltam mindenhova, ezt és még egyet. Nem emlékszem hol láttam először. Szép volt. Nem társítottam hozzá értelmet. Aztán a piramisok tetszettek meg. Rájöttem, hogy kedvenc jelképeim onnan származnak.
Itt fekszik az asztalon és folyamatosan suttog valami érthetetlen nyelven. Nem értem! Elbűvöl a hangja. Táncra hív a szavak hanglejtése. Érzem csípőm tájékán a lánc kígyózását, a karperecek csilingelését csuklómon, combjaimon a finom szövet simogatását, a kegyetlen meleget szeretem. Ki vagyok, honnan jöttem, miért nem találom a helyem? Tudja a választ. És tudja, hogy én is tudom, hogy tudja. Hiszen ő minden titok kulcsa. De csak értheteten szavakat sustorog. Tűri, hogy simogatom, de nem mosolyog, csak hideg, fémes érintéssel viszonozza. Nem szeretnem kéne, hanem csodálnom, azt hiszem. Egyiket sem teszem, csak áhítattal és értetlenül várom a választ. Várom. Várom. Nem találom.

Csak infósoknak

Köszönettel legifjabb kollegámnak.

Bevásárlás

Már megint bevásároltam. El is indultam gyalog az üzletből haza. Úgy jártam mint a szarka, akinek nem bírta a farka. Az egyik zacskó szimpatizált velem, csak annak épp a füle nem bírta. Szerencsére egy kedves taxis felvett. Nem volt hova lehúzni a leparkolt autók miatt, ott maradt az út közepén. Amíg beültem akkora sor lett mögötte, azt hiszem a fél város engem átkozott. A taxis csak nevetett, NŐK! Sikeresen megérkeztem, csak most már én szidom magam. Már fél órája pakolok ki s még mindig nincs kész. Ráadásul nincs több zacskó, hogy szétosszam a hűtőben a húst kissebb csomagokra, ha egyben teszem be, majd ki kell olvasztani s visszafagyasztani felét. Nem tetszik, de ez van. Pont mint egy vérbeli erdélyi, úgy tudok beletörődni. De van egy kitartó borosüvegem. Kétszer vertem oda, egyszer az alját mikor a zacskó füle leszakadt, egyszer meg az oldalát a lépcsőház bejáratához. Nagyon figyelmesen pakoltam ki, hogy ha kifolyt, ne eresszem a szőnyegre. Őszintén meglepődtem, hogy az üveg még egyben van. Ez külön reklámfogás lehetne: "antishock bottle, dementedly good vine". És még vettem két irattartó dobozt is, elhatároztam rendet csinálok az asztalomon. Még nem tudom mikor, de fogok! Már tegnap nekifogtam a takarításnak, erre az egész házban óriásira nőtt az entrópia. Még mindig nem elviselhető, de már haladok. Közben persze blogot írok, mosok és telefonáltam is. De azt is kell. Érdekes információkhoz jútottam. Például megtudtam, hogy mandulagyulladás esetén nem jó a mézes tea. Pedig ittam ezerrel. De nem, csak méz nélkül, mert a bacik szeretik az édeset. Szóval semmi édesség. Paff. Nem baj, pótolom naranccsal. Kaptam ajándékba. Pindur és Levena eljöttek beteglátógatóba. Kicsit nehezen tudtak bejönni, de nagyon kellemesen megleptek. Ja és szinte elfelejtettem, végre kaptam a gyerekrészlegen olyan polókat, amik nem lötyögnek rajtam. Na persze, hogy azt is megvettem, mind a kettőt. Azt hiszem egy hónapig elvonókúrára vonom magam, ami a vásárlást illeti. Pedig ezzel a Karácsonnyal, meg szilveszteri bulival úgy belejöttem, hogy csak na.

Csend

... van. Bennem, körülöttem, mindenhol. Néha beszélgetek, jól esik, de aztán megint csend lesz. Kikapcsolom a zenét, leteszem a könyvet, lezárom a filmet. Máskor hallgatom a néma zajokat. Most azt sem. Csak ülök. Hosszan. Vég nélkül. Csend van.

joke of the day on ig

How to Impress a Woman:
compliment her,
kiss her,
caress her,
love her,
comfort her,
protect her,
hold her,
spend money on her,
wine & dine her,
listen to her,
stand by her,
support her,
go to the ends of the earth for her.

How to Impress a Man:
show up naked,
bring beer.

source

Menni csak menni tovább

Ismerősek az utak hajlatai, a fények, a kapualjak zugai, a szembe jövő arcok, szokások, mégis ... mennem kell. Valami hajt, ott bent megszólal és nyugodni nem hagy. Nem vár senki és semmi, nem hív valami. Idegen vagyok, hiába ölel barátsággal ami körülvesz. Átutazó. Egy szó, amibe belemagyaráznak értelmeket, amit értelmekbe magyaráznak bele. Nem is érzem át teljesen. Inkább azt a hidegséget, amivel visszatekintenek rám, a tegnap még melegséget árasztó főtéri fények, leparkolt autók, házfalak. Mind azt súgják, eleget voltál itt, most már menj tovább. Közömbösek. Még jössz majd nemsokára, de most menj. A túlcsorduló feszültség nem hagy, kerget mint vadult bikát, neki a nagyvilágnak. Cél nélkül, beláthatatlan pályán.
Közben azt kívánom valahol, valami vagy valaki tartson már ott, érkezzek haza egyszer, egy helyre, ahonnan nem kívánkozom tovább és még tovább. Ne szoruljon úgy a torkom többet, mintha túl nagy falatot próbálnék lenyelni, ne tekeredjen többé szorító kötés a szívem köré. Ne gyötörjenek fehér sávos utak lázálomként. Porosodjon nyugton a hátizsák a szekrény tetején.
Reggel elutazom.

Óra

Rápillantottam az órára és rájöttem, hogy tegnap ilyenkor még tavaly volt.