Menni csak menni tovább

Ismerősek az utak hajlatai, a fények, a kapualjak zugai, a szembe jövő arcok, szokások, mégis ... mennem kell. Valami hajt, ott bent megszólal és nyugodni nem hagy. Nem vár senki és semmi, nem hív valami. Idegen vagyok, hiába ölel barátsággal ami körülvesz. Átutazó. Egy szó, amibe belemagyaráznak értelmeket, amit értelmekbe magyaráznak bele. Nem is érzem át teljesen. Inkább azt a hidegséget, amivel visszatekintenek rám, a tegnap még melegséget árasztó főtéri fények, leparkolt autók, házfalak. Mind azt súgják, eleget voltál itt, most már menj tovább. Közömbösek. Még jössz majd nemsokára, de most menj. A túlcsorduló feszültség nem hagy, kerget mint vadult bikát, neki a nagyvilágnak. Cél nélkül, beláthatatlan pályán.
Közben azt kívánom valahol, valami vagy valaki tartson már ott, érkezzek haza egyszer, egy helyre, ahonnan nem kívánkozom tovább és még tovább. Ne szoruljon úgy a torkom többet, mintha túl nagy falatot próbálnék lenyelni, ne tekeredjen többé szorító kötés a szívem köré. Ne gyötörjenek fehér sávos utak lázálomként. Porosodjon nyugton a hátizsák a szekrény tetején.
Reggel elutazom.