2009-01-09

Jelkép

Itt fekszik elöttem. Gyerekkoromban is felpingáltam mindenhova, ezt és még egyet. Nem emlékszem hol láttam először. Szép volt. Nem társítottam hozzá értelmet. Aztán a piramisok tetszettek meg. Rájöttem, hogy kedvenc jelképeim onnan származnak.
Itt fekszik az asztalon és folyamatosan suttog valami érthetetlen nyelven. Nem értem! Elbűvöl a hangja. Táncra hív a szavak hanglejtése. Érzem csípőm tájékán a lánc kígyózását, a karperecek csilingelését csuklómon, combjaimon a finom szövet simogatását, a kegyetlen meleget szeretem. Ki vagyok, honnan jöttem, miért nem találom a helyem? Tudja a választ. És tudja, hogy én is tudom, hogy tudja. Hiszen ő minden titok kulcsa. De csak értheteten szavakat sustorog. Tűri, hogy simogatom, de nem mosolyog, csak hideg, fémes érintéssel viszonozza. Nem szeretnem kéne, hanem csodálnom, azt hiszem. Egyiket sem teszem, csak áhítattal és értetlenül várom a választ. Várom. Várom. Nem találom.

4 comments:

Betond said...

Szépeket írsz, de mondd, ugye nem vagy lázas?

Vera Linn said...

:) de igen, epp mandulagyuladassal es lazzal kuszkodom.

Anonymous said...

Mielőbbi jobbulást kívánok by Attila :)

Vera Linn said...

:) köszönöm. most már úgy tűnik kezdek jobban lenni.