Hétvégi mese

Ha ünnepelünk, akkor buli. Nem is kellett megbeszélni, hol találkozunk, csak azt, hogy hánykor. Legtöbbször úgy kezdjük, hogy lepakolunk, majd felállunk a dobogó szélére a fotelek mellett és megbámuljuk az embereket, miközben megiszunk valamit. Kényelmes itt, nem taposnak le, nem lökdősődnek és "jó a kilátás". Innen el lehet bambulni az emberek feje felett. Időm van megfigyelni, milyen pályát írnak le a kis fénypöttyök és elmerengek a látszólagos káoszon. Ebben is van egy sajátos szépség, úgy tűnik, a zene minden ritmusát követik. Érdekes, hogy sok ember ... Ez ki? Ismerem? Nem ismerem. Nem láttam még soha. Itt sem sem találkoztam vele, pedig állandóan erre lógok. Egy ilyen arcot megjegyeztem volna. Milyen erősen kékek a szemei. Ez már több a soknál, foduljak el, most! Végre. Hogy is bámulhattam meg ennyire? Teljesen idegen. Ez már pofátlanság részemről. Elég kevesen vannak egyelőre. Ez fura. Máskor ebben az órában már kész tömegnyomor van. Habár mióta ebbe a pincébe költözött a klub sok minden megváltozott, elsősorban az emberek. Vagy csak én vénültem meg? Milyen furcsán hat ez a pasas itt. Értelmes arca van, de az a napszemüveg a feje búbjára biggyesztve túlságosan mácsós. Nem bírom az ilyen divatbuzi alakokat. Minek kell egy sötét pincébe napszemüveg? Hogy azok a színes fényecskék ki ne verjék a szemét? Pedig szimpatikus vonásai vannak. Én meg úgy bámulom megint, mint borjú az új kaput. Jó lenne inkább táncolni.
-Fiuk, véglegesen gyökeret vertetek?
A zene. Mintha folyékony fény lenne. Érzem a gyomromban minden dobbanását. Mintha az egész onnan jönne ki, nem én lennék egy túlzsúfolt klubban. A hátam közepén az a bizsergés, az valami új. Jaj ne! Ez az ember itt áll mögöttem, alíg fél méter választ el. Az elöbb még eg szőke tinit fűzött. Azt hol hagyta? Most lámpalázas leszek. Szembe kellene nézni vele, akkor minden lecsitulna. De nem megy. Súlya van a tekintetének. Van benne valami szörnyen jól fejlett egó. Ezt nem lehet csak úgy, egy pillantással lehűteni. A forgós figura, s közben megpróbálom. Nem megy, nem bírom felemelni a pillantásom. Elment! Huh! Vajon hova? Nem látom. Bizos vissza a szöszihez. Inkább a zene, attol legalább nem érzem hülyén magam, hogy hallgatom. Nincs idő és nincs tér. Csak ezek a megmagyarázhatatlan rezgések, amelyek mozdulatot keltenek a testben. Felváltva feszítik meg, majd lazítják el az izmokat. Mikor másokat nézek ugra-bugrálni, néha nevetségesnek tünnek. Most akkor én is nevetséges vagyok. Nem számít, mert annyira jól esik. Mintha minden feszültség elszállna belőlem. Elfáradtam, megszomjaztam. Már megint itt van.
-Egy narancslevet, kérlek.
Szeretem, hogy nem is kell kiabálnom. Már jól ismernek. A számról is le tudják olvasni, hogy épp mi van a soron: a konyak, a kóla vagy a narancslé. Csak ne nézzen úgy, ezt nem bírom ki. Vajon nem történik semmi érdekes a vele ellenkező irányban? Az kimentene. Nem baj, ha nem, majd úgy teszek, mintha igen. Az is kiment. Mekkora hülye vagyok. Nem tudom elviselni annak a kéknek a keménységét, áthatolhatatlan tükrét. Már megint ez a szöszi tini. Neki hogy sikerül? Vagy nem látja? Nemsokára vége, jó lenne most hazamenni, mielött mindenki elindul, hogy kapjak taxit. Milyen magas ez a fogas! Nem lenne jó így kimelegedve ácsorogni a hidegben. Most még biztos van üres autó kint.
-További jó bulizást s legközelebb ugyanitt. Persze, hogy hívlak. Vigyázz magadra. Kösz, hogy eljöttetek. Nagyon jól telt! Szióka!
Brrrrrrr, de hideg van! Szerencse, hogy feltalálták a taxizást. Kellemes a meleg az autóban, a motor halk hangja ... a világ végére is elmennék így. Ha valaki elvinne, neki adám a mosolyom, a táncot, lehet még azt is megmutatnám neki, amit csak én látok.

folytatás ...