Rókás

Mi történt volna, ha a Kiserceg miután megszlídítette a Rókát örömében nekifog ugrabugrálni és nagyon hangosan nevetni, a Róka meg ijedtében elszalad. Nem messze, csak a látótávolság határain belül. Sikerülne a megszelídíteni újból?

Köszönöm szépen

... mindenkinek, aki válaszolt. Allítólag túlreagáltam egy adott helyzetet. Lehet. Én már csak ilyen vagyok.
1. Ami történt
Persze képletesen. Én a vásárló voltam. A felajánlott ár 11 pénz volt, amitől a szó szoros értelmében kiakadtam. Megkértem az illetőt (értsd nagyon brutálisan rászóltam), hogy adja el az üzletnek, majd holnap bejövök és megveszem. Megtette, velem nem lehetett szóba állni.
2. Számvetés
A matekosoknak számokban is leírom:
- Az üzlet nyert 2 pénzt
- Ő semlegesen jött ki és elvesztett egy barátságot
- Én semlegesen jöttem ki és megtudtam valami fontosat egy emberről
3. Amit gondolok
Nem kis összegről lévén szó, eszembe sem jútott volna egy 1O alatti árfolyam, de a 11 sem részéről. Egy idegennel valószínűleg 11-ben egyezek ki és mindenki boldog. (Valamivel jobb mint a bizsnicárok!) Úgy érzem a barátság ereje ebben az 1 pézben rejlik, ha szabad ilyet mondanom, Vagyis ha szabad pézben mérni a barátságot. Épp ez tesz külömbséget két ismerős és két jóbarát között. Nem is az, hogy elkéred-e az 1 péznt, hanem az, hogy egyáltalán megfordul-e a fejedben, hogy jaj de jó, legalább nyersz az ügyön, vagy reflexszerűen cselekszel és végülis "Nem mindegy kinek adod oda ?".
Hogy mit tettem volna ha nem ezt ajánlja? Nem tudom! Ahogy ismerem magam, elfogadom az ajánlatot, aztán meg olyan kerekítve számolom le az összeget, hogy biztos legyek benne, megérte neki. Az odaadott pézmennyiségnek nem számolok utána, hogy ki mennyit nyert vagy veszített az ügyön, mert ha barátom semmi értelme. Akkor sem, ha épp 1O,5 vagy egyenesen 12,5 jönne ki végeredménynek. Mert ebben az esetben nem számít, nem kellene számítson. Persze, ha nagyon kukacoskodunk rá lehetne kérdezni, hogy akkor most nekem miért számít. Aki nem értette meg, olvassa el még egyszer. Ha akkor sem ... semmi baj.

Kócos

Eme fedőnév alatt él a tengerimalacom. Mivel nem hagyhattam magára két hétig, hazavittem magammal. Csakhogy másodikán rámjött a mehetnék és falura nem jöhetett velem. Túlzottan sok a veszélyes tényező: macska, kutya. (Egy hörcsögöm már megbánta évekkel ezelött, hogy megismerte azt a csodás helyet. Vagy nem is volt ideje bánni?) Anyukám bevállalta, hogy rendezi egy hétig, majd utána megyek, pedig nem szereti a szőrös állatokat a házban. El is hoztam tegnap. Már hiányolják is otthon.
Furcsa, mennyire meg tudunk szeretni bármit/kit, főleg ha a gondoskodásunkra szorul. Megszokjuk a napi tevékenységet, a gondolatot, hogy vigyázunk valamire/kire, hogy szüksége van ránk. A majdnem hálát, amit valahogy kifejez. Eggyel több ok arra, hogy van értelme, van valami amiért vagyunk. Megszokjuk és megszeretjük. Hol a határ?
Elsiratjuk amikor elveszítjük. Ez a mondat nem egészen igaz. Siratjuk magunkat, amiért elvesztettük. Egy okkal kevesebb lesz. Az utolsó elvesztésekor jön, hogy letegyük a lantot, lehet le is tesszük. Mert hát minek tovább, semmi értelme.
Persze fordítva is történhet. Megszeretjük, aztán megszokjuk. "A megszokás nagy úr!" mondják az öregek. Ugyanaz a kérdés dereng: Hol a határ? Szerelem, szeretet, megszokás ... nem szomorú ez így kicsit? Boldogok, akik nem értik a megszokás erejét, boldogok, akik szeretetként é(rzéke)lik meg.
Olyan kevés tekintetben látom sok idő után is az igazi szeretetet és még kevesebben a továbbmenni akarást csőd esetén. Miért nem elég nekünk a továbbhoz önmagunk szeretete?
Jól elkalandoztam.

Épület

Hirtelen omlott össze. Kemény tartógerendáiról már-már legendák születtek, mégis, egyszer csak, minden előjel, figyelmeztetés nélkül beszakadt az egész, maga alá temetve őket. Lábakat tört, karokat kifacsart, testeket roncsolt, nyakat tépett irgalmatlanul, szíveket hasított darabokra.
Itt ülsz, nézed a romokat és egyre tisztább minden, egyre valósabb ami feldereng. A kezdeti öröm, hogy megmenekültél egyre keserübb. Ott volt az a hajszálrepedés a helyiség sarkában, majd az ablak húzott picit, ahogy elferdült a keret, alíg észrevehetően nőtt a rezgés, minden teherszállító elhaladtával az ajtó elött, de leginkább az az állandó zsongás. Egyszer fel is figyeltél rá mintha, csak éppen magyarázatot nem találtál rá. Tavasz volt épp, azt hitted méhek a kertben.
Csak apróságok, nem hibáztathat senki, hogy nem adtál jelentőséget nekik. Egyedül te érzed, hogy az események mértékét nem érzékszerveink, hanem figyelmünk szabja meg.