2009-01-17

dal, dallam, harmónia

... minden ami szép: August Rush

A zenérő olvasni is lehet. Nincs zenei hallásom. Csak annyit hallok a zenéből, hogy tetszik vagy nem, azt viszont nagyon intezíven. Imádom a dallamot, a kellemes hangot. Szeretem a hárfát, a zongorát, Norah Jones-et vagy Shivaree-t, a dobot, a gitárt, hosszú fülbevalóim, karpereceim csilingelését, a vonat kattogását, a szelet a hegytetőn, a gyufa sercenését és még sorolhatnám. Talán ezért fogott meg ennyire ez a film. Nehezen viselem, hogy nem tudok énekelni, sem megszólaltatni egy hangszert, sem megérteni a zenét úgy mint akinek hallása van. Volt egyszer egy könyv, amelyik leírta nekem. Azóta kicsit jobban szeretem a klaszikus zenét is. Licis koromban péntek esténként belógtunk a hangversenyekre. Csak a belógás kedvéért meg kicsit a reménnyel, hogy hárfa is lesz. Addig annyit tudtam erről, hogy az iskolában mindig kínoztak vele, meg hogy a hárfa olyan mintha más világból szólna valaki hozzám. Aztán egy este Grieg volt műsoron. Semmi hárfa, csak egy kis varázs. Ottfelejtettem magam valahol az űrben. Később, évekre rá, az internet segített Grieget keríteni, majd Debussy jött és rendre még többen. Nem értettem soha a magyarázatokat, hogy most jön a hadsereg, most rügyeznek a fák. Csak azt hallottam ami nekem kialakult a fejemben. És akkor kezembe került egy könyv. Egy hegedű életrajza halála után. Szellemekkel meg élőkkel, szerelemmel és kétségbeeséssel, lassú folyással és felpörgő ritmusokkal. Akkor kerekedett számomra nagyot a kép. Majdnem el tudtam képzelni milyen lenne a zene, ha ez nem szavakkal lenne leírva, hanem dallamban. Gyönyörű darab. Néhol halk suttogássá váltak a szavak egy csendesen kalimpáló zongorára ütemezve, máskor felgyorsult a szívverésem és egy zenekarnyi hegedüs kergette a vérem, vagy lágy hárfa simogatott bánatosan. Még az az első pár oldal is, amikor felhangolják a hangszereket. Emlékszem, majdnem untam, aztán egyszer csak észrevétlen a hangzavar dallamá változott, egyre kiforrottabb ütemekben, míg végül teljesen elrabolt. Szerintem csodálatos, ahogy szavakat írt le mégis zenét komponált a történetből Anne Rice. A mű címe Violin.
Így tanultam meg zenét hallgatni, hagyni, hogy azt ébresszen bennem amit akar, semmivel sem többet vagy kevesebbet.

3 comments:

Sound said...

love, love, love
my love forever.
sound, noundness

itt vagyok:-)
olvaslak

Anonymous said...

http://uk.youtube.com/watch?v=FewALFt3V1o
Step Across The Border - Fred Frith

Vera Linn said...

:)