Szomorú vagyok. Csak úgy! Nem depresszió, nem kétsébeesés, csak szorít ott bent valami.
Tegnap félálomban az úton, pillanatra szembenézett velem a múltam egy mozzanata. Mondani akart valamit, vagy arra várt én szólaljak meg. Eltünt mielött képes lettem volna eldönteni. Megírtam neki. Megköszönte. Úgy tünt szívből. Mit segíthetek többet? Ha tudnám ... de nem tudom. Lehet ő sem.
Múlt vasárnap reggel azt álmodtam hogy telik ki a hold. Aztán este láttam az égen a hiányzó szeletet udvarolni a Napnak. Beleborzongtam a szépségbe.
Egyre többet foglalkoztat a halál gondolata. Nem a sajátomé, az eszembe sem jút. Ilyenkor minden furcsa. Mintha egy vízesés mögül látnám a világot. Ilyenkor arra kell gondolnom, hogy nem vagyok őrült, a Hangok is megmondták. De akkor is marad a maró íz a torkomban, nyakamba ül a félelem és hideg van.
4 comments:
Elmondjam, mi lesz a vége?
:) igen
A vége szomorú, biztos vagyok benne, hogy most nem akarod hallani.
Sem a vízesést, sem a napot, aki a holldal táncol ott, a vízesés mögött, ahol az angyalok tálalják fel a délutáni teát.
becsaptal :(
Post a Comment