Tél

Ez az érzés már majdnem gyötrődés. Hagyom járjon át, kerítsen teljesen a hatalmába. Pár pillanatig felhagy a remegés, csakhogy kétszeres erővel kerítsen hatalmába újra.
Tudom, az izmok igyekeznek olyan mozgást végezni, amivel elősegítik a vér keringését szervezetben, így próbálnak meleget júttatni mindenhova. A félelem hőelvonással jár? Nem tudom.
Újból hagyom a hideget csontjaimig hatolni. Azt mondják a hideg tiszta. Nem látok semmi tisztaságot ebben a görcsbe rándult testben, ebben a szűkölésben, amivel újrakezdődik a reszketés. Már a velőt érzem jegesedni magamban. A szilánkok sértik a sípcsont belsejét. Fáj. Mint mikor lázas vagyok. Sírni lenne kedvem.
Látomás a vaníliaillató gyertya lángja, a vaníliás tea, a vanília-tej-méz színű gőz a kád forró víz felett.
Próbálom elterelni gondolataim, feléled a könyv, amit olvasok. Sokszorosan felerősítve megélni az érzelmeket. Milyen lenne a hazaérkezés melege? Hogyan lehetne ép ésszel kibírni ezt a várakozást?
Próbálom még egyszer rábírni az izomrostokat az ernyedtségre. Már nem megy. Csak ez a szánalmas görcs maradt s a nyomorult fájdalom.
Valószerűtlen a hang, mikor fogaim kocogását felváltja a kulcs csilingelése, a zár kattanása. Lépéstávolságra kerül a vaníliaillat.