2008-09-19

Visszasírni a komunizmust

Avagy komment az alábbi bejegyzésben belinkelt cikkhez.
Én még aránylag fiatal vagyok ahoz, hogy arra az időre nagyon jól emlékeznék, de abból ami felrémlik, nem értem, mit lehet visszasírni, azon kívül, hogy “fiatalok voltunk”. Amire én emlékszem azok az óriási sorok tejért, meg csirkeaprólékért, a miniatűr csokicsodák, amelyeket edzésen kaptunk egy hónapban egyszer (most már nem enném meg, de akkoriban az üzletben nem lehetett kapni, tehát csoda számba ment), stb. Most már kacagva mesélem a banánnal való ismerettségem történetét, de akkoriban egyszer megkívántam és az egész család egy napig vadászaton volt, amíg szereztek nekem egy példányt belőle. Az is zöld volt és a nagy felhajtás után bejelentettem, hogy én ezt nem szeretem. (Még azt sem tudom elképzelni, hol sikerült fényképet látni, talán a Micimackó-ból szereztem tudomást róla.)
De a legnagyobb baj nem is ez volt, hanem az állandó félelem, amiben éltünk. És Isten ments, hogy ha valakinek eszébe jútott felsőfokú végzettséggel rendelkezni és gondolkodni is. Hát azt a részét semmi képp nem kérem vissza.
Persze vannak kellemes gyerekkori emlékeim, de annak semmi köze az akkori világhoz, vagy ha igen, hát az olyan, hogy “Bezzeg a mi időnkben!”. De bezzeg az anyukánmak csak egy babája volt és akkor tudott is rá vigyázni, meg a bezzeg nagyi idejében nem is volt csak olyan amit az öreganyó csinált rongyból és bezzeg a nyanyó idejében még a cipő is nagy cikk volt … akármilyen érdekesek ezek a történetek, nem kérek azokból a bezzeg időkből. Jól vagyok az internetemmel, meg a metróval, “non stop”-pal és azzal, hogy itt elmondhatom kereken a véleményem, nem kell félnem, hogy utánam jönnek és bevisznek.

4 comments:

Anonymous said...

szó sem lehet csau korról.
nem volt unikum a haznal.
nem volt internet. nem volt
se szabadsag, se szerelem :D

Anonymous said...

Vissza senki nem sírja azt az időt. tulajdonképpen, ahogy te is írod nem volt jó, de és van de, mégpedig lehetőség több volt és ha nem is teljes mértékben mondható el, de nem volt annyi gondjuk sem. Röviden a dolgok egyszerűségében rejlett "minden". Persze a vezetéssel és döntésekkel akkor is volt gond bőven. Mivel én is fiatal vagyok nagyrészt hallomásokból alakult ki bennem ez a vélemény. félreértés ne essék én sem kívánkozom abba a korba! by Attila

PS Remélem ezzel a hozzászólásommal nem bántelek meg. Az internet ... és hogy beszélhetek veled én sem cserélném el semmire és örülök én is, hogy elmondod a véleményed.

edo said...

aki visszasirja a rettegest, azert teszi, mert a szabadsag eleg felelmetes dolog ahhoz, hogy ne tudjon, merjen mit kezdeni vele.

Vera Linn said...

Balettka, ez nagyon szep :) koszonom.
Attila, igen egyszerubb volt minden, de a dontesektol csak egy gyava ember ijed meg. Azt hiszem en unnam, ha nem lenne allandoan valami bonyodalom az eletemben, amivel kapcsolatban donteni kell :D
Edo, ez egyszer egyet ertunk, csak ugy, mint maskor mindig ;)