Vacak péntek - legalább olyan, mint a hétfők szoktak lenni

Este vizes fejjel ülve a számítógép elött éreztem, ahogy egyre zsimbesebb leszek. Lekéstem az utolsó vonatot, aminek lett volna összeköttetése. Egy fél nappal kevesebb állt rendelkezésemre, hogy szombaton indultam. Pedig pár órával azelött nagy lendülettel indultam fürdeni, hogy akkor elmegyek már este. Megengedtem a melegvizet és fuckin' élet meg hideg sárlé. Na de semmi baj, gondoltam kifolyatom. Gyors fürdés, fejmosás, öltözködés, hajszárító ... na igen, az nincs. Megpakoltam a mosógépet, begyújtottam a gázégőt, nehogy megfázzon a fejem és nekiláttam vonatot választani.
Lejárt a gép, teregettem, keresgéltem az összeköttetéseket. A net szerint tíz percem lett volna beérni az állomásra. Semmi esély, a hajam még úgyis vizesen kunkorodott, ugyanis egy héttel ezelött lecokmokkoltam az új városba azokat a dolgaimat, amelyekre feltehetőleg nem lesz szükségem: vasaló, hálózsák, hajszárító ... két hetet meg lehet élni nélkülük, ha másoknak egy életet is lehetett. Péntekig nem is hiányoltam semmit, de az a nap keményen próbára tette a tűrőképességem.
Már a munka sem ment úgy, ahogy szerettem volna, egy meleg fürdő lazító hatásában bíztam egész nap. Mikor megláttam, hogy sárlé folyik, nem akartam hinni a szememnek. Kifolyattam, ugyanis ha a vízórával rendelkező szomszédokra hagyom, még ma is mocskosan mentem volna melóba. Mire aránylag tiszta és meleg víz jött, megebédeltem, bepakoltam és kinéztem a vonatokat. A választást a "majd ha kész leszek" után hagytam. Hajszárító helyett gázégő, de így kell legalább egy óra. Akkor úgy döntöttem, hogy egyúttal mosok is egy kört addig. Úgyis koszos az egyetlen pléd, amit itt hagytam, de a hideg miatt szükség volt rá. Ez most a tökéletes pillanatnak tünt. Mire megszáradt a hajam kint besötétedett, lehűlt a levegő, fújt a szél. Az ablakok húznak, egy sem zár rendesen. A lakótársam közben elutazott, egyedül maradtam a kongó lakásban. Nem volt már más lehetőségem, mint, hogy reggelre keressek vonatot. Még ténferegtem az üres lakásban egy ideig, vacsora csergőóra (ebben az esetben mobiltelefon) felhúz és készen álltam a lefekvéshez. Vagyis majdnem. Az egyetlen pokrócom vizesen bambult rám a szárítókötélről. Mellette egy csöpögő pulover hasát fogva vihogott rajtam. Na de semmi pánik, még volt kettő szárazon, került egy tréningnadrág is, gyapjuzokni ... úgy néztem ki, mint Micimackó. S hogy a pulover ne nevessen tovább, betakaróztam egy paplanhuzattal. Vidáman aludtam bele a gondolatba, hogy EZ a péntek végre lejárt.