Kör

Egy gondolat, a gerincvelőtől az agytekervényekig hosszan. Olyan, mintha valaki nagyon hadonászva mesélne a kör közepén és véletlenül pofonvág. Csak éppen nem hallatszik kintről a csattanás. Minden kis neuron belülről viszhangzik. Néha egy mondat elég. A regélő nem is tudja, még csak nem is sejtheti, hogy felfordított valahol egy világot, megnyitott egy zsilipet és hagyta, hogy elöntsön mindent az emlékezés. Most megharagszom. Magamra, amiért hagyom, hogy megrohanjon a múlt. Erősebbnek kellene lennem. Ennél sokkal. Kemény csatákat megnyertem, miért tud egyetlen ártatlan mondat legyűrni? Szégyellem magam és beállok a fal mögé. Megmerevednek az izmaim, a vonások az arcomon elárulják, hogy valami történt, ne közelíts, itt sem vagyok. Hanem egydül. Messze. Hiába a sötétség, minden ott csüng felettünk a levegőben. A kör összébb szorul üresen maradt helyem nyomán. Én kívül maradok.