2008-08-22

Várakozás

Ülök, várok, az útra. Kékes a cigarettafüst, körbegomolyog. Ő is vár. A nyitott ablakra, hogy elszállhasson. Az út. Azt ígérte elvisz. A telefont bambulom. Csendes, mint megbékélt emberek szoktak lenni. Azt ígérte felhív mielött jön. A tévé telebömböli a fülem. Agyamban lezúdul a függöny. Csend lesz és sötét. Olyan mint a rémfilmekben. A szappanopera messze még. Azt ígérte hazavisz. A zsákom még mindig kicsomagolatlan. A legutóbbi út maradányait őrzi. Meg, nekem. Az otthontalanság érzetét. Azt ígérte hazavisz másfél napra és egy éjszakára. Percekben számolom az időt. Úgy többnek tűnik. Majdnem elhiszem, hogy ráérek még. Azt ígérte, vissza is hoz. Hazahoz majd otthonról. Sárgák a falak. Még nem dőlnek rám. Még várnak. Még őrzik egy ismeretlen kéz munkáját. Egyszer talán a hegyek közé is hazavisz. Azt ígérték az ősztől lesz még egy otthonom. Ötszáz kilóméterre innen. Lassan elvesztődöm az úton, a sok otthon otthontalanságában.

3 comments:

edo said...

dehogy vesztődsz, s ami elvesztődik, az csak amit az út kér, a kopható, koptatható, amiért úgyse kár. ami marad, a gyöngy, a mind kerekebb, ragyogóbb. eddigi tapasztalataim alapján minden otthon otthontalan és, szerencsénkre, minden otthontalanság magában rejti az otthon magját.
egy itt az otthon, hol az itthonos barátod

Anonymous said...

edó, hová lett a blogtthonod?

Vera Linn said...

:)