Várakozás

Ülök, várok, az útra. Kékes a cigarettafüst, körbegomolyog. Ő is vár. A nyitott ablakra, hogy elszállhasson. Az út. Azt ígérte elvisz. A telefont bambulom. Csendes, mint megbékélt emberek szoktak lenni. Azt ígérte felhív mielött jön. A tévé telebömböli a fülem. Agyamban lezúdul a függöny. Csend lesz és sötét. Olyan mint a rémfilmekben. A szappanopera messze még. Azt ígérte hazavisz. A zsákom még mindig kicsomagolatlan. A legutóbbi út maradányait őrzi. Meg, nekem. Az otthontalanság érzetét. Azt ígérte hazavisz másfél napra és egy éjszakára. Percekben számolom az időt. Úgy többnek tűnik. Majdnem elhiszem, hogy ráérek még. Azt ígérte, vissza is hoz. Hazahoz majd otthonról. Sárgák a falak. Még nem dőlnek rám. Még várnak. Még őrzik egy ismeretlen kéz munkáját. Egyszer talán a hegyek közé is hazavisz. Azt ígérték az ősztől lesz még egy otthonom. Ötszáz kilóméterre innen. Lassan elvesztődöm az úton, a sok otthon otthontalanságában.