Hullócsillagok, az ég előadást tart, mindenhol hirdetik. Sóhajtva bámulom az éjszakai szürkeséget. Fényszennyezésnek hívják, ha jól tudom. Olyan a hangulat mint ködös októberi délutánon. Egyedül a hőmérséklet cáfol meg, valamint a szembeni torony látványa. Cigaretta, konyakos tea, Jánk Károly versek, gyertyafény, szunyogok. Minden megvolna a hangulathoz. Csupán a csillagok hiányoznak a végtelenségből. A nagygöncöl három kerekét látom talán, az is lehet, hogy a Kassziopea egy része. Végülis, ennyibe bármit bele lehet képzelni.
Eszembe jútnak a falusi éjszakák, ahol a tejút mentén haza lehet találni. Élesen rajzolódnak ki letünt korok meséi. A hölgy fejjel lefele többezer éves karosszékében mindig elragadott nevének szépségével. A fiait örző tyúk meg a göncöl, amely néhol medve és többezer társuk szikrázzák tele a szurokfekete boltívet. Meg az a kis csillag, elöttem volt mindig a hazafele úton. Zöld, meg piros, meg fehér. Először azt hittem repülő, de feltünt mozdulatlansága. Soha nem néztem meg mi is az? Távoli nap, vagy közeli bolygó? Nem akarom tudni. Addig meséket lehet fűzni hozzá. Kineveztem az Én csillagomnak.
Azt az eget nem láttam máshol viszont, bármerre vitt utam. Ez az a hely, amelyet az egéről is meg lehet ismerni. Ehez az éghez hasonlítom mindig a többit. Ezt a szürkét is, amely elébem folyik. Ettől még kihangsulyozottabb silánysága. De nézd csak. Az a repülő … ott … az amelyik áll … nem is repülő … egyenesen arra nyílik a teraszom. Ha elég későig nézem az eget, a torony fölé emeli a csillagom. Úgy érzem magm mint a kis herceg. Jön, hogy szétkiabáljam: “-Nézd csak, az ott az én bolygóm. Éppen fölöttünk... De milyen messze van!!”
PS: Ha valaki eddig kihagyta itt megtalálja.
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
No comments:
Post a Comment