2008-08-22

Tanulságos mese

A szöveget emlékezetből fordítom egy román barátnőm meséje alapján. Ő is olvasta valahol, ezért előre is bocs, a fogalmazás silánysága miatt.

János bácsi legkissebb fia, Pistike kimegy Amerikába szerencsét próbálni (ez még a gazdasági visszaesés elött történt: ford. megj.) és bejön neki az "amerikai álom". Mikor legelső alkalommal milliomosként hazamegy látogatóba Lelefalvára, összehívja a falu apraját nagyját a kúltúrotthonban és bőségesen megvendégeli őket. Mikor a jóllakott vendégek távoznak, egy-egy borítékot kapnak ajéndékba. A borítékban 5o dollár tanuskodik a vendéglátó nagylelküségéről.
Következő évben Pista ugyanígy jár el, mikor meglátogatja szeretett otthonát, ezúttal 6o dollárt helyez a borítékokba.
Szép lassan a látogatás hagyománnyá válik, akár a Lelefalva Napok.
Húsz év múlva, mikor hazalátogat, magával hozza immár egyetemista két fiát is. Elmondja a falusiaknak, hogy gyerekei különösen jó eredménnyel végezték a középiskolát, mindkettő híres egyetemre jutott be. A falú éljenezve fogadja a híreket. Mikor elválásra kerül sor, Pista bocsánaot kér a megfogyatkozott adományok miatt, de amíg a gyerekek egyetemre járnak a borítékban csak 5o dollár van, mert az iskoláztatás költségei nagyok és nem tud többet megengedni magának.
A falusiak felháborodva távoznak: "És ez a köcsög is a mi pénzünkön tartja drága egyetemeken a gyerekeit!"

2 comments:

edo said...

hehe, :) olvasd el, ha megkapod valahol, Jean Bart Europolis c regenyet, fogod elvezni nagyon.

Vera Linn said...

Kocce az otletet :D meglesz