Ez az érzés már majdnem gyötrődés. Hagyom járjon át, kerítsen teljesen a hatalmába. Pár pillanatig felhagy a remegés, csakhogy kétszeres erővel kerítsen hatalmába újra.
Tudom, az izmok igyekeznek olyan mozgást végezni, amivel elősegítik a vér keringését szervezetben, így próbálnak meleget júttatni mindenhova. A félelem hőelvonással jár? Nem tudom.
Újból hagyom a hideget csontjaimig hatolni. Azt mondják a hideg tiszta. Nem látok semmi tisztaságot ebben a görcsbe rándult testben, ebben a szűkölésben, amivel újrakezdődik a reszketés. Már a velőt érzem jegesedni magamban. A szilánkok sértik a sípcsont belsejét. Fáj. Mint mikor lázas vagyok. Sírni lenne kedvem.
Látomás a vaníliaillató gyertya lángja, a vaníliás tea, a vanília-tej-méz színű gőz a kád forró víz felett.
Próbálom elterelni gondolataim, feléled a könyv, amit olvasok. Sokszorosan felerősítve megélni az érzelmeket. Milyen lenne a hazaérkezés melege? Hogyan lehetne ép ésszel kibírni ezt a várakozást?
Próbálom még egyszer rábírni az izomrostokat az ernyedtségre. Már nem megy. Csak ez a szánalmas görcs maradt s a nyomorult fájdalom.
Valószerűtlen a hang, mikor fogaim kocogását felváltja a kulcs csilingelése, a zár kattanása. Lépéstávolságra kerül a vaníliaillat.
2009-01-16
Rókás
Mi történt volna, ha a Kiserceg miután megszlídítette a Rókát örömében nekifog ugrabugrálni és nagyon hangosan nevetni, a Róka meg ijedtében elszalad. Nem messze, csak a látótávolság határain belül. Sikerülne a megszelídíteni újból?
2009-01-15
Olvasok
Kiléptem az összes létező és nem létező messengeremről, lehalkítottam a telefonom, bezártam az ajtót és felnyítottam egyik kedvenc könyvem. Zene, halkan, alíg hallható harmóniával tölti meg a teret. Vanilía illat kering. Puha hullámokban lejt felém a fény. Idegtépő lassúsággal olvasom a sorokat. Minden szónak, minden vesszőnek értelmet adva megnyitom magam az érzelmeknek. Tisztán, élő színekben törnek elő a sorok közül. Elöntik egész testem. Megfürdetnek, szárítanak, zuhogva ömlenek vénáimban, szívemet szorítják vagy lelkem simogatják. Olvasni csak így szabad.
Ajándék
Először csak szétáradó vitalitása szökött szembe, mikor behozták az ajtón. A fényt félig elnyelő csillár sem mosta szét rajta a szineket. A sok zöld közé bujtatott pirosat, az éles ellentétet. Megérinteni. Hozzáérni. Érezni simaságát. Egyre sürgetőbb lett a belső hang. A bársony, a selyem, a szatén nem csak hullásáért, fényéért szép. Az érintés. Hűs, majdnem lélegző patakvizet simogatni lehet ilyen érzés. Egyetlen ujjal érintettem meg először, lassan, meghagyva az idegszálaknak minden élvezetet és időt az érzékelésre, miliméterről miliméterre haladva a levél hegyétől a szárhoz közeledő rész finom hajlatáig.
Most ott áll a tévéasztal sarkán, enyhén az ablak fele hajolva. Tavaszt hírdet a recsegős télben. Minden este inni adok neki, ő meg cserébe pompás pirosakat kacsint és nyársugarat lövell. Cseppet sem haragszik, hogy még mindig nem tudom milyen virág a neve.
Most ott áll a tévéasztal sarkán, enyhén az ablak fele hajolva. Tavaszt hírdet a recsegős télben. Minden este inni adok neki, ő meg cserébe pompás pirosakat kacsint és nyársugarat lövell. Cseppet sem haragszik, hogy még mindig nem tudom milyen virág a neve.
2009-01-14
Izelítő
Szerelmes lettem ebbe a részbe. Abba, ahogy Lestát képes, az írónő képes, látni a művészetet, a zenét, a színházat, a cirkuszt. Egy hívő és egy hitetlen vitája. Csak éppen nem tudom eldönteni, melyik másik.
"You make life when you play." I said. "You create something from nothing. You make something good happen. And that is blessed to me."
"I make music and it makes me happy, " he said. "What is blessed or good about that?"
I waved it away as I always did his cynicism now.
"I've lived all these years among those who create nothing and change nothing." I said. "Actors and musicians, they're saints to me."
"Saints?" he asked. "Blessedness? Goodness? Lestat, your language baffles me."
I smiled and shook my head.
"You don't understand. I'm speaking of the character of human beings, not what they believe in. I'm speaking of those who won't accept a useless lie, just because they were born to it. I mean those who would be something better. They work, they sacrifice, they do things. . ."
He was moved by this, and I was a little surprised that I'd said it. Yet I felt I had hurt him somehow.
"There is blessedness in that." I said. "There's sanctity. And God or no God, there is goodness in it. I know this the way I know the mountains are out there, that the stars shine."
[...]
"Now, how could it not have been good," I asked, "to give and receive such happiness? We brought to life that town when we put on our play. Magic, I tell you. It could heal the sick, it could."
He shook his head. And I knew there were things he wanted to say which out of
respect for me he was leaving to silence.
"You don't understand, do you?" I asked.
"Lestat, sin always feels good." he said gravely. "Don't you see that? Why do you think the Church has always condemned the players? It was from Dionysus, the wine god, that the theater came. You can read that in Aristotle. And Dionysus was a god that drove men to debauchery. [...]"
Anne Rice - The Vampire Chronicles - The Vampire Lestat
"You make life when you play." I said. "You create something from nothing. You make something good happen. And that is blessed to me."
"I make music and it makes me happy, " he said. "What is blessed or good about that?"
I waved it away as I always did his cynicism now.
"I've lived all these years among those who create nothing and change nothing." I said. "Actors and musicians, they're saints to me."
"Saints?" he asked. "Blessedness? Goodness? Lestat, your language baffles me."
I smiled and shook my head.
"You don't understand. I'm speaking of the character of human beings, not what they believe in. I'm speaking of those who won't accept a useless lie, just because they were born to it. I mean those who would be something better. They work, they sacrifice, they do things. . ."
He was moved by this, and I was a little surprised that I'd said it. Yet I felt I had hurt him somehow.
"There is blessedness in that." I said. "There's sanctity. And God or no God, there is goodness in it. I know this the way I know the mountains are out there, that the stars shine."
[...]
"Now, how could it not have been good," I asked, "to give and receive such happiness? We brought to life that town when we put on our play. Magic, I tell you. It could heal the sick, it could."
He shook his head. And I knew there were things he wanted to say which out of
respect for me he was leaving to silence.
"You don't understand, do you?" I asked.
"Lestat, sin always feels good." he said gravely. "Don't you see that? Why do you think the Church has always condemned the players? It was from Dionysus, the wine god, that the theater came. You can read that in Aristotle. And Dionysus was a god that drove men to debauchery. [...]"
Anne Rice - The Vampire Chronicles - The Vampire Lestat
Köszönöm szépen
... mindenkinek, aki válaszolt. Allítólag túlreagáltam egy adott helyzetet. Lehet. Én már csak ilyen vagyok.
1. Ami történt
Persze képletesen. Én a vásárló voltam. A felajánlott ár 11 pénz volt, amitől a szó szoros értelmében kiakadtam. Megkértem az illetőt (értsd nagyon brutálisan rászóltam), hogy adja el az üzletnek, majd holnap bejövök és megveszem. Megtette, velem nem lehetett szóba állni.
2. Számvetés
A matekosoknak számokban is leírom:
- Az üzlet nyert 2 pénzt
- Ő semlegesen jött ki és elvesztett egy barátságot
- Én semlegesen jöttem ki és megtudtam valami fontosat egy emberről
3. Amit gondolok
Nem kis összegről lévén szó, eszembe sem jútott volna egy 1O alatti árfolyam, de a 11 sem részéről. Egy idegennel valószínűleg 11-ben egyezek ki és mindenki boldog. (Valamivel jobb mint a bizsnicárok!) Úgy érzem a barátság ereje ebben az 1 pézben rejlik, ha szabad ilyet mondanom, Vagyis ha szabad pézben mérni a barátságot. Épp ez tesz külömbséget két ismerős és két jóbarát között. Nem is az, hogy elkéred-e az 1 péznt, hanem az, hogy egyáltalán megfordul-e a fejedben, hogy jaj de jó, legalább nyersz az ügyön, vagy reflexszerűen cselekszel és végülis "Nem mindegy kinek adod oda ?".
Hogy mit tettem volna ha nem ezt ajánlja? Nem tudom! Ahogy ismerem magam, elfogadom az ajánlatot, aztán meg olyan kerekítve számolom le az összeget, hogy biztos legyek benne, megérte neki. Az odaadott pézmennyiségnek nem számolok utána, hogy ki mennyit nyert vagy veszített az ügyön, mert ha barátom semmi értelme. Akkor sem, ha épp 1O,5 vagy egyenesen 12,5 jönne ki végeredménynek. Mert ebben az esetben nem számít, nem kellene számítson. Persze, ha nagyon kukacoskodunk rá lehetne kérdezni, hogy akkor most nekem miért számít. Aki nem értette meg, olvassa el még egyszer. Ha akkor sem ... semmi baj.
1. Ami történt
Persze képletesen. Én a vásárló voltam. A felajánlott ár 11 pénz volt, amitől a szó szoros értelmében kiakadtam. Megkértem az illetőt (értsd nagyon brutálisan rászóltam), hogy adja el az üzletnek, majd holnap bejövök és megveszem. Megtette, velem nem lehetett szóba állni.
2. Számvetés
A matekosoknak számokban is leírom:
- Az üzlet nyert 2 pénzt
- Ő semlegesen jött ki és elvesztett egy barátságot
- Én semlegesen jöttem ki és megtudtam valami fontosat egy emberről
3. Amit gondolok
Nem kis összegről lévén szó, eszembe sem jútott volna egy 1O alatti árfolyam, de a 11 sem részéről. Egy idegennel valószínűleg 11-ben egyezek ki és mindenki boldog. (Valamivel jobb mint a bizsnicárok!) Úgy érzem a barátság ereje ebben az 1 pézben rejlik, ha szabad ilyet mondanom, Vagyis ha szabad pézben mérni a barátságot. Épp ez tesz külömbséget két ismerős és két jóbarát között. Nem is az, hogy elkéred-e az 1 péznt, hanem az, hogy egyáltalán megfordul-e a fejedben, hogy jaj de jó, legalább nyersz az ügyön, vagy reflexszerűen cselekszel és végülis "Nem mindegy kinek adod oda ?".
Hogy mit tettem volna ha nem ezt ajánlja? Nem tudom! Ahogy ismerem magam, elfogadom az ajánlatot, aztán meg olyan kerekítve számolom le az összeget, hogy biztos legyek benne, megérte neki. Az odaadott pézmennyiségnek nem számolok utána, hogy ki mennyit nyert vagy veszített az ügyön, mert ha barátom semmi értelme. Akkor sem, ha épp 1O,5 vagy egyenesen 12,5 jönne ki végeredménynek. Mert ebben az esetben nem számít, nem kellene számítson. Persze, ha nagyon kukacoskodunk rá lehetne kérdezni, hogy akkor most nekem miért számít. Aki nem értette meg, olvassa el még egyszer. Ha akkor sem ... semmi baj.
2009-01-13
Eladó barátoknak avagy egy fontos kérdés
Van egy X tárgyad, mindenképp el akarod adni s nem találsz rá vevőt. Bemész egy viszonteladással (vagy minek hívják) foglalkozó boltba. Egy jó barátod kísér el a boltig. Felvilágosítanak, hogy 1O pénzért beveszik, majd 12ért tovább adják. Jó, akkor ma be is hozod. Kifele menet kiderül, jó barátod épp egy olyan X tárgyat akar venni.
Mennyiért adnád oda neki az X tárgyat?
Utólagos hozzáfűzés: Mivel az első kommentekben sokszor megjelenik az anyagi helyzet kérdése, tételezzük fel, hogy mindketten anyagilag jól álltok.
Kérlek válaszoljatok minél többen őszintén. Ez nekem nagyon fontos most. Köszönöm előre is.
Vera Linn
Mennyiért adnád oda neki az X tárgyat?
Utólagos hozzáfűzés: Mivel az első kommentekben sokszor megjelenik az anyagi helyzet kérdése, tételezzük fel, hogy mindketten anyagilag jól álltok.
Kérlek válaszoljatok minél többen őszintén. Ez nekem nagyon fontos most. Köszönöm előre is.
Vera Linn
2009-01-12
Hétvégi mese
Ha ünnepelünk, akkor buli. Nem is kellett megbeszélni, hol találkozunk, csak azt, hogy hánykor. Legtöbbször úgy kezdjük, hogy lepakolunk, majd felállunk a dobogó szélére a fotelek mellett és megbámuljuk az embereket, miközben megiszunk valamit. Kényelmes itt, nem taposnak le, nem lökdősődnek és "jó a kilátás". Innen el lehet bambulni az emberek feje felett. Időm van megfigyelni, milyen pályát írnak le a kis fénypöttyök és elmerengek a látszólagos káoszon. Ebben is van egy sajátos szépség, úgy tűnik, a zene minden ritmusát követik. Érdekes, hogy sok ember ... Ez ki? Ismerem? Nem ismerem. Nem láttam még soha. Itt sem sem találkoztam vele, pedig állandóan erre lógok. Egy ilyen arcot megjegyeztem volna. Milyen erősen kékek a szemei. Ez már több a soknál, foduljak el, most! Végre. Hogy is bámulhattam meg ennyire? Teljesen idegen. Ez már pofátlanság részemről. Elég kevesen vannak egyelőre. Ez fura. Máskor ebben az órában már kész tömegnyomor van. Habár mióta ebbe a pincébe költözött a klub sok minden megváltozott, elsősorban az emberek. Vagy csak én vénültem meg? Milyen furcsán hat ez a pasas itt. Értelmes arca van, de az a napszemüveg a feje búbjára biggyesztve túlságosan mácsós. Nem bírom az ilyen divatbuzi alakokat. Minek kell egy sötét pincébe napszemüveg? Hogy azok a színes fényecskék ki ne verjék a szemét? Pedig szimpatikus vonásai vannak. Én meg úgy bámulom megint, mint borjú az új kaput. Jó lenne inkább táncolni.
-Fiuk, véglegesen gyökeret vertetek?
A zene. Mintha folyékony fény lenne. Érzem a gyomromban minden dobbanását. Mintha az egész onnan jönne ki, nem én lennék egy túlzsúfolt klubban. A hátam közepén az a bizsergés, az valami új. Jaj ne! Ez az ember itt áll mögöttem, alíg fél méter választ el. Az elöbb még eg szőke tinit fűzött. Azt hol hagyta? Most lámpalázas leszek. Szembe kellene nézni vele, akkor minden lecsitulna. De nem megy. Súlya van a tekintetének. Van benne valami szörnyen jól fejlett egó. Ezt nem lehet csak úgy, egy pillantással lehűteni. A forgós figura, s közben megpróbálom. Nem megy, nem bírom felemelni a pillantásom. Elment! Huh! Vajon hova? Nem látom. Bizos vissza a szöszihez. Inkább a zene, attol legalább nem érzem hülyén magam, hogy hallgatom. Nincs idő és nincs tér. Csak ezek a megmagyarázhatatlan rezgések, amelyek mozdulatot keltenek a testben. Felváltva feszítik meg, majd lazítják el az izmokat. Mikor másokat nézek ugra-bugrálni, néha nevetségesnek tünnek. Most akkor én is nevetséges vagyok. Nem számít, mert annyira jól esik. Mintha minden feszültség elszállna belőlem. Elfáradtam, megszomjaztam. Már megint itt van.
-Egy narancslevet, kérlek.
Szeretem, hogy nem is kell kiabálnom. Már jól ismernek. A számról is le tudják olvasni, hogy épp mi van a soron: a konyak, a kóla vagy a narancslé. Csak ne nézzen úgy, ezt nem bírom ki. Vajon nem történik semmi érdekes a vele ellenkező irányban? Az kimentene. Nem baj, ha nem, majd úgy teszek, mintha igen. Az is kiment. Mekkora hülye vagyok. Nem tudom elviselni annak a kéknek a keménységét, áthatolhatatlan tükrét. Már megint ez a szöszi tini. Neki hogy sikerül? Vagy nem látja? Nemsokára vége, jó lenne most hazamenni, mielött mindenki elindul, hogy kapjak taxit. Milyen magas ez a fogas! Nem lenne jó így kimelegedve ácsorogni a hidegben. Most még biztos van üres autó kint.
-További jó bulizást s legközelebb ugyanitt. Persze, hogy hívlak. Vigyázz magadra. Kösz, hogy eljöttetek. Nagyon jól telt! Szióka!
Brrrrrrr, de hideg van! Szerencse, hogy feltalálták a taxizást. Kellemes a meleg az autóban, a motor halk hangja ... a világ végére is elmennék így. Ha valaki elvinne, neki adám a mosolyom, a táncot, lehet még azt is megmutatnám neki, amit csak én látok.
folytatás ...
-Fiuk, véglegesen gyökeret vertetek?
A zene. Mintha folyékony fény lenne. Érzem a gyomromban minden dobbanását. Mintha az egész onnan jönne ki, nem én lennék egy túlzsúfolt klubban. A hátam közepén az a bizsergés, az valami új. Jaj ne! Ez az ember itt áll mögöttem, alíg fél méter választ el. Az elöbb még eg szőke tinit fűzött. Azt hol hagyta? Most lámpalázas leszek. Szembe kellene nézni vele, akkor minden lecsitulna. De nem megy. Súlya van a tekintetének. Van benne valami szörnyen jól fejlett egó. Ezt nem lehet csak úgy, egy pillantással lehűteni. A forgós figura, s közben megpróbálom. Nem megy, nem bírom felemelni a pillantásom. Elment! Huh! Vajon hova? Nem látom. Bizos vissza a szöszihez. Inkább a zene, attol legalább nem érzem hülyén magam, hogy hallgatom. Nincs idő és nincs tér. Csak ezek a megmagyarázhatatlan rezgések, amelyek mozdulatot keltenek a testben. Felváltva feszítik meg, majd lazítják el az izmokat. Mikor másokat nézek ugra-bugrálni, néha nevetségesnek tünnek. Most akkor én is nevetséges vagyok. Nem számít, mert annyira jól esik. Mintha minden feszültség elszállna belőlem. Elfáradtam, megszomjaztam. Már megint itt van.
-Egy narancslevet, kérlek.
Szeretem, hogy nem is kell kiabálnom. Már jól ismernek. A számról is le tudják olvasni, hogy épp mi van a soron: a konyak, a kóla vagy a narancslé. Csak ne nézzen úgy, ezt nem bírom ki. Vajon nem történik semmi érdekes a vele ellenkező irányban? Az kimentene. Nem baj, ha nem, majd úgy teszek, mintha igen. Az is kiment. Mekkora hülye vagyok. Nem tudom elviselni annak a kéknek a keménységét, áthatolhatatlan tükrét. Már megint ez a szöszi tini. Neki hogy sikerül? Vagy nem látja? Nemsokára vége, jó lenne most hazamenni, mielött mindenki elindul, hogy kapjak taxit. Milyen magas ez a fogas! Nem lenne jó így kimelegedve ácsorogni a hidegben. Most még biztos van üres autó kint.
-További jó bulizást s legközelebb ugyanitt. Persze, hogy hívlak. Vigyázz magadra. Kösz, hogy eljöttetek. Nagyon jól telt! Szióka!
Brrrrrrr, de hideg van! Szerencse, hogy feltalálták a taxizást. Kellemes a meleg az autóban, a motor halk hangja ... a világ végére is elmennék így. Ha valaki elvinne, neki adám a mosolyom, a táncot, lehet még azt is megmutatnám neki, amit csak én látok.
folytatás ...
2009-01-11
Hétvégi mese
Semmire sem várok hangulattal mentem be. Valamikor sokan jártunk erre a helyre, mindig ismerős arcok mosolyogtak, néztek, bambultak sörgőzös szemmel, vissza rám. Nem is ez a hely volt, egy másik, csak a neve volt hasonló. Az a vízparton volt, később hajót is építettek a part mellett. Ez csupán egy telezsúfolt pince. Ismeretlenek, sok a nagyon fiatal. A hangulat viszont hasonlít. Pocsék másolat. Most is mosolyok, pillantások, homályos szemek. A sör, meg az új divat, a shot. A menő lányok is azt isznak. Meg az a nézés, ott, a fotelek mellett. Nem ismerem. A lányok sem igazán változtak, csak burkolat meg a vakolat. Kicsit. Ebben a fénybennem látom a szeme színét, de átható a tekintete. Kellene emlékeznem rá valahonnan? Arra vár köszönjek? Jó az arcmemóriám, kell a szakmámhoz. Nem emlékszem, hogy láttam volna már. A két kis csaj, észveszejtő, ahogy kínálják maguk. Ismerősök! Mosolyra vált az arcom, ez automatikus, tanult reflex.
-Jó estét hölgyeim! Jó látni titeket.
Ezek az emberek mint valami barmok. Nem lehet nyugodtam megállni sehol. Letaposnak, fellöknek. Hagyjátok már abba ezt az idétlen ugrabugrálást. Lássuk csak azt a két felkínálozó kislányt. Elütni a ma estét legalább elég lesz? Vajon az a másik, az amelyik úgy néz, hány éves lehet? Már nem tini, de nem sokkal több. Minek kell mindig elforduljon, ha visszanézek? A szőkével próbálkozom. A feketét úgyis fűzi egy idióta és a presztizsem is ezt követeli inkább. Hülyére fogom unni magam. De legalább nem fársztja le az agyam okos kérdésekkel, a többiek pedig békén hagynak. Hogy lehet ennyi vonagló mozdulatot végrehajtani tánc közben? De legalább nem néz, amíg táncol. Lehet mégis fiatalabb, mint amennyinek tünik. Meg kellene nézzem az arcát még egyszer, de nem lehet, ha így háttal áll. Mintha vér helyett a zene keringene benne. Miből vannak a csontjai? Ilyen mozdulat nincs is. Még az ágyban sem. Ha visszamegyek az ismerőseimhez, megint szembe kerülünk, megnézhetem az arcát. Nehéz átküzdeni magam az izzadó tömegen. Na tessék, erre megint megfordul, újból háttal áll. Te lány ez nem egy vallás, csak tánc. Visszamegyek a szőkémhez, arról legalább tudom, hogy unalmas.
- Táncolni? Na jó, gyere.
Ilyen nincs, akármerre megyek,ebbe a lányba botlok. Sötét szeme van, de ebben a féyben a kék is látszhat feketének. Az arca, az megint kiesett. A francba! Legközelebb az arcát nézem meg. Nincs kedvem lógatni magam s közben úgy tenni, mintha táncolnék.
- Iszol valamit? Gyere, van két szék üresen a bárpult mellett.
Már megint lököm a szöveget ezerrel. Tudom, felét sem érti. Még hogy nem fog lefárasztani. Mindjárt visszajön. Meg kellene mondanom neki, ne siessen, addig kifújom magam. Narancslevet? Ez a csaj normális? Minek jön ilyen helyre azzal a tekintettel vonaglani s narancslevet inni? Ennek sehogy sem itt a helye. S megint nem látom az arcát. Pedig ha egyenesen állna. Ilyen kifacsarodott pozicióban nem is lehet megfigyelni semmit. Mit bámul olyan erősen? Nincs is ott semmi! Miért nem szóltam, hogy ne siessen vissza?
- Oké, folytatom ...
Fel kellene kérnem azt a fura lányt táncolni.
- Persze, mert ... ez előrelátható következménye ... a gazdasági evólúciós paraméterek ... során kialakult ...
Ha még egy marhaságot kérdez én is valami hülyeséget válaszolok. Szerencsére nem sokat kérdez. Inkább hallgat. Próbált egy ideig úgy tenni mintha értené, édes volt. Most már csak az odafigyelés látszatát igyekszik fenntartani, többre nem futja. Alíg pár ember lézeng már. Hazamenni. Ezt most elkísérjem? Majd taxiba ültetem. Vajon hova járnak az érdekes lányok ebben a városban? Élnek itt? Vagy kivándorolt az összes? Az olyanok, akiket érdemes hazakísérni, csak azért, hogy még tíz percig láthasd a mosolyát, a keze mozdulatát, a szemeit. Rácsodálkozz a világra az ő szemével? „De hol van már a tavalyi hó?”
folytatás ...
-Jó estét hölgyeim! Jó látni titeket.
Ezek az emberek mint valami barmok. Nem lehet nyugodtam megállni sehol. Letaposnak, fellöknek. Hagyjátok már abba ezt az idétlen ugrabugrálást. Lássuk csak azt a két felkínálozó kislányt. Elütni a ma estét legalább elég lesz? Vajon az a másik, az amelyik úgy néz, hány éves lehet? Már nem tini, de nem sokkal több. Minek kell mindig elforduljon, ha visszanézek? A szőkével próbálkozom. A feketét úgyis fűzi egy idióta és a presztizsem is ezt követeli inkább. Hülyére fogom unni magam. De legalább nem fársztja le az agyam okos kérdésekkel, a többiek pedig békén hagynak. Hogy lehet ennyi vonagló mozdulatot végrehajtani tánc közben? De legalább nem néz, amíg táncol. Lehet mégis fiatalabb, mint amennyinek tünik. Meg kellene nézzem az arcát még egyszer, de nem lehet, ha így háttal áll. Mintha vér helyett a zene keringene benne. Miből vannak a csontjai? Ilyen mozdulat nincs is. Még az ágyban sem. Ha visszamegyek az ismerőseimhez, megint szembe kerülünk, megnézhetem az arcát. Nehéz átküzdeni magam az izzadó tömegen. Na tessék, erre megint megfordul, újból háttal áll. Te lány ez nem egy vallás, csak tánc. Visszamegyek a szőkémhez, arról legalább tudom, hogy unalmas.
- Táncolni? Na jó, gyere.
Ilyen nincs, akármerre megyek,ebbe a lányba botlok. Sötét szeme van, de ebben a féyben a kék is látszhat feketének. Az arca, az megint kiesett. A francba! Legközelebb az arcát nézem meg. Nincs kedvem lógatni magam s közben úgy tenni, mintha táncolnék.
- Iszol valamit? Gyere, van két szék üresen a bárpult mellett.
Már megint lököm a szöveget ezerrel. Tudom, felét sem érti. Még hogy nem fog lefárasztani. Mindjárt visszajön. Meg kellene mondanom neki, ne siessen, addig kifújom magam. Narancslevet? Ez a csaj normális? Minek jön ilyen helyre azzal a tekintettel vonaglani s narancslevet inni? Ennek sehogy sem itt a helye. S megint nem látom az arcát. Pedig ha egyenesen állna. Ilyen kifacsarodott pozicióban nem is lehet megfigyelni semmit. Mit bámul olyan erősen? Nincs is ott semmi! Miért nem szóltam, hogy ne siessen vissza?
- Oké, folytatom ...
Fel kellene kérnem azt a fura lányt táncolni.
- Persze, mert ... ez előrelátható következménye ... a gazdasági evólúciós paraméterek ... során kialakult ...
Ha még egy marhaságot kérdez én is valami hülyeséget válaszolok. Szerencsére nem sokat kérdez. Inkább hallgat. Próbált egy ideig úgy tenni mintha értené, édes volt. Most már csak az odafigyelés látszatát igyekszik fenntartani, többre nem futja. Alíg pár ember lézeng már. Hazamenni. Ezt most elkísérjem? Majd taxiba ültetem. Vajon hova járnak az érdekes lányok ebben a városban? Élnek itt? Vagy kivándorolt az összes? Az olyanok, akiket érdemes hazakísérni, csak azért, hogy még tíz percig láthasd a mosolyát, a keze mozdulatát, a szemeit. Rácsodálkozz a világra az ő szemével? „De hol van már a tavalyi hó?”
folytatás ...
Subscribe to:
Posts (Atom)