2009-02-27
Költözés
Megszoktam azt, hogy a barátaim szanaszét vannak a nagyvilágban. Globalizáció ugyebár. Minden lehetséges kommunikációs csatornát kihasználunk, hogy tartsuk a kapcsolatot. Néha találkozunk is. Ez így mind rendjén. Elfogadom, jól együtt tudok élni vele. De néha hiányzik a barátnőim közelsége. Például ma nekifogok költözni. Hiányzik az, ahogy régebb összegyültünk többen lányok és segítettünk kiszuperálni a régi ruhákat, amit csak szemétnek tartunk esetleg egymásnak odaadni, ha a másiknak megtetszett és még a méret is talált. Most elgondolom, hogy egyedül kell átcokmokolnom a másik lakásba, egyedül takarítani, egyedül kiválasztani az új függönyt és áthurcolni a bútorokat saját ízlésem szerint. Elmegy a kedvem az egésztől. Elvesztődik az izgalom belőle. Csak azért csinálom mert kell. Úgy érzem ez egy óriási veszteség és ilyenkor utálom az egész globaizációt.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
4 comments:
na, ne búsulj, mit képzelsz, az én barátnőim itt üldögélnek mind mellettem és együtt kávézunk? hát nem. tegnap reggel én is szinte belesírtam magam a kávémba, annyira hiányzott valaki, akivel úgy igazából meg lehet beszélgetni a kávét :((((
koltozzetek kolozsvarra :D
Akárhányszor költözött egy barát (vagy haver - a kettő nálam nem ugyanaz!) mindig ott voltam a cipelésnél. Fel az emeletre, le az emeletről, fel a kocsira, le a kocsiról, reccsen a váll, roppan a hát. Amikor nekem kellett költöznöm? Senki nem volt sehol. Egyedül ráncigáltuk az akkori asszonnyal a cuccot. :-))
ez szomoru :( nekem szerencsem volt/van ... megirom ...
Post a Comment