Olvastam valmit Timónál és egész lavina indult el. Ezért külön köszönettel tartozom. Íme a lavina:
Gyermekként sosem értettem, miért kell nekem levinni már megint a szemetet, miért akkora baj, ha én is egyszer nem csinálom meg a házimat, miért nem ihatok fruktót este és egyáltalán miért kell nekem tízkor lefeküdni. Úgy öltöztem, ahogy öltöztettek. Arról álmodtam, hogy tanítónéni leszek.
Aztán tini lettem és levittem egyedül a szemetet, de még mindig nem értettem, minek parázik az anyukám, ha jön valaki hozzám s a szobámban minden szanaszét. Tanultam magamtól is, mert kiutat láttam a tudásban. Jól jött a kóla esténként, mert többet bírtam bulizni vagy olvasni. Szépen akartam öltözni, hogy szép legyek. Projektmenedzser akartam lenni és költő.
Később tanárnő lettem és a gyerekek szemében felnőtt. Paráztam ha vendégeim jöttek s a lakásban felfordulás. Esténként kóláztam, hogy minden munkám időben be tudjam fejezni. Megmosolyogtam a költő álmom és tisztában voltam vele, hogy informatika tanárnő vagyok s nem nyelvész, meg hogy a suliban nincs projektmenedzseri állás. Öltözködésemmel meg kellett felelnem adott normáknak de ezt a lehető leglázongóbb módon tettem.
Úgy sikerült, hogy programozói pályára léptem. Kiderült, hogy nem vagyok hülyébb, mint a sok éves átlag. Sokat utazom, a cuccaim többet vannak táskában és szárítókötélen, mint a szekrényben. A lakásban állandó a káosz és mindenki megérti, nem kell parázni, mégis néha megteszem. Öltözködésemmel csak azért felelek meg normáknak mert én így akarom és csak olyanoknak, amilyeneknek én akarok, mégis megfelelek. Jó dolognak tartom, hogy gyermekkoromban álmodoztam. Nem iszom este kólát, mert amúgy sem bírok aludni, pedig de jó lenne tízkor ágyba bújni. Nem akarok költő lenni. Közben rászolok a kistesóra:
- Tedd rá a kezed fiam a mosogatószivacsra, mert nem esik le a karikagyűrű az ujjadról.
- Szedd össze légyszi a szobád, mert az ott kész budi.
- ...
Ezek után hogyan merjem elítélni a felnőtteket? Felnőtt vagyok vagy csak olyasféle? Honnan tudjam, mit fogok helyesnek találni tíz év múlva? Csak remélhetem, hogy az álmok és a világmegváltó lendület lerombolása a helytelenített dolgok listáján marad.
---------------------------------
S még valami a felnőtté válásról, ami elég sokkoló ahoz, hogy még engem is leakasszon. Ha azt hinnéd testvérek olvasd el a cikket. Itt találtam rá.
No comments:
Post a Comment