2009-02-13

Álmatlan

Majdnem telehold és behavazott táj. Tökéletes festmény. A tömbházak fehéren verik vissza a fényt. Ezek is a nap sugarai. Elrejtik hétköznapi szürkeségük. Tisztává vedlenek. Leoltom a villanyt, gyertyát gyújtok. Konyakos kóla. Majdnem mosoly, teljes fájdalom. A boszorkányok órája. Lassult mosdulatokkal nyitom ki a dobozt. Kis vékony hengerek egymásutánja. Megnyugtató. Kihúzok egy szálat, gyertyalángnál gyújtom meg. Szertartásosan fujom a füstöt. Hozzám nőtt a mozdulat. Lassan. Ráérősen. Élvezettel. Az ég nagy szürke köd, erősen fakón a horizont körül. Hajnal is lehetne akár. Szórt fénnyel sejteti hollétét a hold. Mesés. Hátborzongató. Sűrű nyomorukkal fojtogatnak a betontömbök. Parányi ablakaik elsötétedtek már. Várlak s rettegek. Tudom, szívstoppot kapnék ha megjelennél. Fehérebben a hónál. Csak én lennék fehérebb nálad. Kizárom a hideget s szívembe a zokogást.
Utolsó mozdulatommal még fejemre húzom a kispárnát.

3 comments:

Anonymous said...

:)




MORE!

Vera Linn said...

;) I'll try.

p. kiscsuri said...

nnaazért:.