Kééééééérdés

Miért van az, hogy mindig az kell, ami elérhetetlen? Sőt! Miért van az, hogy ha elérhetővé válik, már nem érdekes, már nem kell, hanem valami ami volt és most már nincs, most már elérhetetlen? Ha erre tudnám a választ, most boldog lennék azt hiszem. Te nem tudod véletlenül?

Mérték egy könyvről

Mennyi idő kell, hogy meghalld, fütyül a tejesfazék, ha olvasol közben?

Magány

Vannak az érzelmeknek határai? Néha mértéktelenül boldog tudok lenni, néha mértéktelenül boldogtalan. Mennyi a mértéktlen? Lehet-e ennél több?
Kérdeztem tőle, mondtam neki, sejtettem, hogy rossz lehet ott. Tagadta. Azt mondta, még szórakoznak is, jól van. Azt mondták róla, széles a mosolya, kipihent, jól van. Ma láttam. Jól volt. De még jobban lett attól, hogy hazajöhet. "Együtt lesz az egész család!" Egyre szélesedett a mosolya. Összeültünk a konyhában. Örvendtünk, hogy együtt. Aztán mindenki elment kialudni az izgalmakat, estére pedig visszatért saját elfoglaltságaihoz. Én filmet néztem, nem figyeltem rá, csak fél füllel. Befele fordult az ágyon, csendes lett.
Mind mind sokan vagyunk és mind egyedül. Nem tudom mennyire öreg igazság ez. A régiek is így voltak? Szenvedünk tőle, pedig mi csináljuk magunknak. Egyik játszik, másik tévét néz, harmadik pötyög. Persze, nem lehet állandóan körbeülni az asztalt. De néha túl rövidek a csodák és túl hosszú a magány.

Itthon

Mindenhol jó, de legjobb itthon. Ez nem egy buta kijelentés. Remélem hamarosan bővebben is.

Dávid és Góliát

Mese a félelemről betondnak

Tegnap este
Késő van, a szemem koppan le a fradtságtól. Még egy cigi és lefekszem. Egy utolsó pillantás körbe a szobámban. Elégedett vagyok. Amíg megszokottá nem válik, minden este elégedett leszek. Lehet még azután is. Nagyon tetszik, teljesen magamra szabtam a kinézetét. Ha meglesz az új ágy és a meszelés is, még elégedettebb leszek. Épp felénél vagyok a cigimmel, már nem is kell. Még egy füst és ... KOPP ... A szívem a torkomban ... ismerem ezt a hangot. Legmélyebb álmomból is felriadok rá. Alíg merek levegőt venni. Ismerem azt a kaparászást is, ami mindig következik. Nagyon lassan felállok és megnézem. Az, egy kis fekete bogár. Akkora csak, mint a hüvelykujjamon a köröm. Ez itt lehet picivel nagyobb, jól kifejlett példány. Azt tapasztaltam, hogy koppanás után nem tudnak többet repülni. Szerencsére. Ha most felszállna, azt hiszem elájulnék. Hivatalos neve, a nép nyelvén, Körisbogár. Én csak Koppanó bogárnak hívom. Nézem, amint végigmászik a szoba tulsó felébe a szegőlécen. Gondolatban kérem másszon ki az ajtón. Nem hajlandó. Megkövülten nézem, amint felfele veszi az irányt a hátizsákom oldalán. Félig kész a csomagom, amivel hazautazom egy hosszú hétvégére. "Csak ne mássz bele! Ne mássz bele! ..." Erre hallgat. A túlsó felén komótosan leereszkedik, miközben engem tör a frász, majd bebujik a szekrény alá.
Még nincs lakótársam, egyedül bitorlom mind a két szobát. Veszem a hálózsákom és átvonulok a másik szobába. Két napja nem volt szellőztetve, az oxigénszint padlón. Leoltom a villanyt, csak azután nyitom ki az ablakot és a függönyt is odahúzom.
Győztesen fekszem keresztbe a két személyes ágyon. Élvezem az elnyúlást. Halványan hűvös szellő simogat. Mély lesz az álmom és tiszta, hegyipatakos. KOPP ... megdermedek. Hallom a motoszkálást és majdnem sírnom kell. Félek és hirtelen nagyon egyedül lettem. Oda a szellő, oda a hegyipatak, csurom verejték vagyok. Félve szállok le az ágyról, habár a hangokból hallom, hogy az ablak alatt van. Egyebet nem is hallok.
Állok tanácstalanul az előszobában két csukott ajtó elött és elfog a kesrűség. Miért nincs senkim, aki megvéd? Miért kell nekem mindig egyedül megküzdeni mindenért, mindennel? Annyi mindent kibírtam, de a Koppanóbogaraktól félek. Nagyon fáradt vagyok, aludnom kellene. Miért nincs senki, aki elűzze a bogarakat? Nem akarok egyedül lenni velük. Aludni akarok, nem bírom!
Ha már mindenhol motoszkálás, akkor már inkább az én szobám. Félve nyitom az ajtót, gyújtom a villanyt és hallgatózom. Csend van. Kiülök a teraszra megszáradni. Visszajövök, hallgatózom. Csend. Bekapcsolom a gépem, olvasgatok, pötyögök. Még mindig csend. Lezárom a gépet, leoltom a villanyt és hallgatózom. Csend.
Becsukom az ablakot, inkább megfuladok. Lefekszem. Görcsölnek az izmaim, de lassan-lassan érzem ahogy felereszt a feszültség és jön az a kellemes, álom elötti bódulat. KOPP Úgy ugrok fel, mint akit puskából lőttek ki.A hang az ágy alól jött. Próbálok mélyeket lélegezni. Nem visítok. Úgysem hallja senki, egyedül vagyok és megint csurom víz. Nem bírom tovább. A fáradtság mindennél erősebb. Összezsugorodom az ágyon, magamra húzom a hálózsákot, még a fejem is betakarom és a fülemre tapasztom a kezem. "Az ágyba nem tud felmászni. Ahoz már nincs ereje. Lehet meg is döglött ezóta. Az ágyba nem tud felmászni..."

Ma délután
Hazafele jövet munkából kifizettem a közköltséget, megettem egy fagyit és vettem bogárírtót. Fordított sorrendben.

Sikeres vagyok?

Ma azt írtam egy kommentemben betondnak, hogy "a kornyezetem sikeresnek tart". Mint mindig jöttek is a kérdések én-től magamnak. Az igaz, hogy a környezetemben élő emberek sikeresnek tartanak, mert valamiért csak azt látják bennem, ami nekem van s nekik nincs. Ami nekem nincs, nekik van, az senkinek sem szúr szemet. DE a barátaim nem élnek a környeztemben, ők mit gondolnak vajon? Mi (vagy inkább én?) az életet elégedettségben, harmóniában, boldogságban mérjük. A siker nem nagyon beszédtéma. Fel sem tudom mérni, hogy sikeres vagyok-e, mert fogalmam sincs, mi a mértékegység. Ház, autó, család? Akkor a siker-szintem nulla. S akkor honnan az általános vélemény? Miért az irigykedő, elismerő pillantások, olyan emberek között, ahol a siker a titkok nyitja? Azt hiszem az emberek megfigyelőképessége nagyon szelektív. Az én sikerem meg, ezen a szelkción múlik.
Te sikeres vagy? Miért?

Fáradt vagyok 2

Most már jólesően fáradt vagyok. Két napot takarítottam egyvégtében és bevásároltam, mire a szobám kezd formát kapni. De most már kezd tetszeni is. Minden sárga, meg narancssárga. Süt a nap bent. Minden értelemben.

PS. Ídes is jól van. Remélem kevesebb mint egy hét és hazajöhet. Alíg várom. Xar volt pár száz kilométerről végigidegeskedni az egészet. Sokkal rosszabb mintha otthon lehettem volna. De minden jó, ha a vége jó :D

Fáradt vagyok

Az éjjel majdnem semmit nem tudtam aludni. Mire elálmosodtam, felébredt a természet s vele együtt az összes leparkolt autó. Süvített a szél az épületek között, nyögtek a fák, és vinnyogtak a riasztók. Egy órát bulizott a kint. Mire elcsendesedett kiment az álom a szememből. Néztem a plafont és próbáltam aludni. Álom helyett rémképek peregtek elöttem. Kimásztam az ágyból, felöltöztem, lementem cigiért. Ez csak a kifogás. A teliholdat akartam látni. Utálom az összes tömbházat. Elszívják a levegőmet és kiszorítják az eget. A telihodat nem láttam, eltakarta egy betontömb. A fényből, ahogy a felhőket megvilágította, sejtettem csak merre lehet. A következő teliholdkor már szabadságon leszek. Már nagyon kell. Merülök le. Napról napra fáradtabb vagyok. Rég volt a tavaly nyár. Még egy hónap. Már két napja húzom a vonalkákat, hét végén keresztül ... addig is, ma megpróbálok pótolni a tegnapból.

Csak jött ... csak menni fog ...

"Reményt kaptam csak az útra, én, az örök átutazó"
Ákos

Nem tudom, honnan ez a nagy szomorúság. Nem mély, nem is enyém, nem bentről jön. Kivülről szivárgott be. Először csak mértékkel, a pórusokon keresztül. Belepte a testem, simogatott s belopta magát a bőröm alá. Majd elviselhetően, cseppenként intravénásan, mint a perfúzió. Végül hullámzó tengerré dagadt, elöntött, átitatott, legyűrt s elmosott.
Holnap esni fog. De ha a Föld teleitta magát, kisüt a nap. Szivárvány lesz az égen, Ré az arcunkon és nevetni fogunk. Az ég csilingelve viszhangozza a kacagást. Ezer szilánk, csillagpor kaccsint. Ne felejts el visszamosolyogni.

Mindent a helyére

Az uborkát az arcunkra, a tojást a hajunkra, a mézet a hasunkra, a műanyagot majd megesszük.