Melyik Én?

Kilencedikes koromban volt egy informatika tanárom, aki nagyon szívesen lovagolt a kérdésen: “Ki fölöttébbvaló, Isten vagy A Fiú?” Sokszor vitázta végig az osztály, az eredmény mindig döntetlen lett. Akkor fogalmazódott meg először bennem, szavakban, hogy teljesen és tökéletesen egyenlőek és értelmetlen ez az egész vita. Ott, ahol tökéletes a szeretet, ott nincs szükség rangsorolni. A tökéletes szertetben nincs fentebb vagy lentebb, ott csak szeretet van és egyetértés, semmi több.
Egyre gyakrabban kerül szóba, hogy kettős természetem van, melyik az álca. Mintha két ember lennék, melyik az igazi? Nehéz elmondani miért is nem álca és nem megjátszás, hanem mindkettő egyformán valódi.
Ma ugyanez a téma hozodott fel és azt hiszem megint belesültem. A mindennapi életben harcos vagyok, verem az asztalt és ordibálok, nem engedek a 21ből. Otthon viszont (értem itt barátok között, családban, kapcsolatban) nem verek semmi asztalt, engedek és megbeszélek. Hol a valódi én? Nehéz elmondani, hogy mindkettő teljesen én vagyok.
Már gyerekkoromban is azt láttam, hogy a játszótéren harcolni kell a hatalomért, a suliban a jegyekért, edzésen a helyezésért, a tejsorban a helyért és sorolhatnám. De azt is láttam, hogy hazamegyek és nem kell harcolni semmiért, ott csak szeretni kell. Négyen voltunk unokák, két fiú és két lány. Mindegyiknek megvolt a maga helye: legkedvencebb kislány, legkedvencebb nagylány, legkedvencebb kisfiú és legkedvencebb nagyfiú. Nem kellett a kedvencségért háborút vívni. És nem kellett semmi egyébért.
Ezt tanította az élet és nehéz elmagyarázni, hogy ha kimegyek az ajtón harcolni, akkor is én vagyok és ha hazajövök szeretni, az is pont olyan én vagyok.

Könettel Ö. -nek, aki megint felhozta a témát és talán most először sikerült értelmesebben szavakba önteni.