2010-09-06

Zsimbi

Ma zsimbelős napom volt, ezért itt is tartom a formát.
Felülök tegnap este a vonatra hulla fáradtan. A fülkében nagy sürgés forgás, nem lehet bemenni. A szomszéd fülkében valami fiatal suhancok, valószínüleg sportolók, éktelenül lármáztak. Az edző elmagyarázta, hogy mindenki megveti az ágyát és csend legyen. A fiuk kénytelen kelletlen engedelmeskedtek az utasítás első felének, engem meg a hideg verejték vert ki, hogy nem fogok tudni aludni tőlük. Közben másik gyerek próbált szóba elegyedni velem, hamár ő is kinn szorult. Elmondta milyen álmos, mennyit utazott, ma érkezett Kolozsvárra és megy is vissza ... már untam, de megnyugtató volt, hogy ez legalább aludni fog. Végre sikerült lecuccolni, ágyneműt szerezni és vizszintesbe helyezni magam. Még mindig szörnyülködve gondoltam, mi vár rám, ahogy a szomszédokat hallgattam. Megnyugvásomra jött az edző és csendet parancsolt. Kellemes meglepetésemre a sportolók szótfogadtak. Fél óra várakozás, mire a mi fülkénkben is csend lett és villanyoltás. Reménykedve nyultam ki, miután rájöttem, hogy a laptopom üresre merült és áram nincs a vagonban, tehát lelkiismeretfurdalás nélkül hagyhatom a munkám másnapra. Reményem azonban hiretelen szertefoszlott, mikor álmos utitársam éktelen hangerővel kezdte el hallgatni a tucc tucc upci upsz tipusú zenéjét. Tűrőképességem hamar felmondta a szolgálatot és megkértem, húzza le, mert aludni szeretnék. A válasz ledöbbentő: "Hisz még csak fél tizenkettő!"
Vazeeee ... az előbb még álmos voltál, gondoltam, de hangosan nagyon kedvesen hoztam tudtára, hogy én csak megkértem, ő azt tesz, amit óhajt. Végre kinyöte, hogy ha lehúzza, akkor ő sem hallja. Felajánlottam neki, hogy adok én egy másik fülhallgatót, ha gondolja. Szerencsémre nem szégyellős és elfogadta.
Csak vagy tizenötször ébresztettek fel ma éjjel, ennek felét az álmos kollega hozta össze, aki csak úgy tudott a saját ágyára felmászni, hogy közben belerugott az enyémbe és egész éjjel sétifikált, azonkívül nagyon jól aludtam.
Sehogy sem tudom megérteni, mitől volt béka segge alatt a mai koncentrációs képességem.

Kikapcs

Kikapcs volt a hétvégén. Elvittek barlangászni is. Négykézláb a sárban, hideg vízben, sötétben ... azt gondolnátok kellemetlen volt. Pedig nem is. Nagyon élveztem. Nem gondoltam, hogy szeretek bármi olyat is, ami azzal jár, hogy napsütés kizárva. Láttunk denevért is, én most először ilyen közelről. Majd mutatok képeket is, mikor visszaérek a Kincses Városba. Most rohanok melóba.
Kellemes napot neked.

2010-08-30

Üzenet Edónak

Nem tudok kommentelni a blogodon. Hiába kattintok, hogy elküld vagy mi a csuda, nem történik semmi ... Kösz a legutóbbi bejegyzésed.

2010-08-27

Deo

Keresek egy olyan dezodort, ami nem fehéríti be a fekete ruháim, nem sárgítja be a fehéreket és némi izzadsággátló hatása is van. Valami tipp?

2010-08-23

Hegyek

Szépek, kedvesek, feltöltenek. Voltam a hét végén, nagyon jól esett.

2010-08-19

Védjük a környezetet

Hírdetik mindenfele: vagyünk takarékos körtéket, oltsuk a villanyokat otthon, ne hagyjuk a telefontöltőt bedugva ... stb stb stb
Erre egy irodaházban, ahol ezeket a marketingcuccokat tervezik, automatikusan minden este felgyul az összes villany, ha nincs sötét akkor is, az összes fürdőben (emeletenként minimum 4 darab egy 10nél mindenképp több szinttel rendelkező épületben) 24ből 24et ég a villany és minden számítógép (emeletenként legalább 100) működik napi 10 órát attól függetlenül, hogy ülnek elötte vagy nem, dolgoznak vagy csak játszanak, hogy teljen már a munkaidő.
Ez csak apró példa a sporlásról. Vannak ennél sokkal nagyobb ellentmondások is. Nem szúr szemet senkinek?

2010-08-18

Irónia

Nézem ma a cigisdobozon, hogy "A cigaretázás halált okozhat!" Sajnos az élet meg biztos halált okoz.

Messze

Úgy gondoltam, csak egy hónapra jöttem el, annyi idő alatt nem megyek haza. Erre most számolom, hogy egy hét végét fogok itt tölteni és kettőt Erdélyben. Így alakult ...

2010-08-15

Eladó

Én értem, hogy a mosószer eladó, de azt, hogy a hölgyek a tengerparton tenyérnyi táskájukból veszik elő a reklámokban ... vagy minap láttam egy másikat, ahol a hölgyike frissen frizurázva, sminkelve, manikürőzve ééés 20 centi magas sarkakon mossa fel a földet ... meg a mosogatószer, ami egyetlen törléssel leovasztja a zsiradékot az edényekről, de ugyanakkor kézápoló hatása van ... ezek valahogy mégis meghaladnak. De legfőképp az halad meg, hogy vannak milliók, akik mindezt elhiszik. Ezek után valahogy nem is akkora csoda, hogy a férfiak miket várnak el a feleségeiktől. Szegények ha tudnák mit varnak el cserébe a feleségeik tőlük, egy-egy borotva, férfideó avagy férfi fehérnemű reklám után ...

2010-08-14

Csalóka

Tegnap hosszó nadrágban mentem dolgozni ebben a nagy hőguttában, mert azt hittem jön az eső mikor kinéztem reggel az ablakon. Aztán este mikor megint kinéztem, rájöttem, hogy nagyon csalóka ez a szmog.