Ajándékozás

Hogy mekkora BUTÁK egyesek. Ilyeneket mondanak a karácsonyi ajándékozásról, hogy kell, illik és hasonlók. Hát NEM kell, nekem legalábbis nem, egy olyan embertől, aki így gondolja. Azt meg, hogy mit illik, arra legtöbbször xarok magasról.
Én szeretek adni, helyesebben, van, akinek szeretek, annak szívből és megpróbálok olyat, aminek örvend is. Nem vesz fel heteket, idegeskedést, hanem pár órát és egy beszélgetést, amiből ki lehet hámozni, mire vágyik. Olyan nehéz ez? De nem is ez az igazi kérdés. Az ilyen emberek próbálták, milyen érzés ez? És? Semmi? Szegények.

Karácsony

Olvasgatok, lógok a neten, beszélgetek, van időm, ma még. Kihasználom. Furcsa az emberek mennyi féle képpen élik meg az ünnepet.
Én nagyon szeretem a Karácsonyt. A vallási értékét szintúgy, mint amit megélek évről-évre ezen a napon. Banálisan hangzik, ha azt mondom, hogy azért, mert összegyűl a család, de talán érthetőbb, ha bevallom, hogy az egész évi "úton élet"-ben ez a pillanat, amikor feltöltödöm. A sok műanyag mosoly és hasonló jókívánság ellenére is olyan mintha itt lenne vége az évnek, megpihenek. (Lehet ezért nem értékelem különösebben a szilvesztert.) Ilyenkor állok a legközelebb az érzéshez, hogy Itthon vagyok, Hazaértem. Már majdnem elhiszem, hogy Tartozom Valahova. Még így másnap is, mikor csak pihenjük a tegnapot.

Eszembe jútott két sor egy versből

"Az ünnepet mindig mi gondoljuk el,
de csak a tárgyak élik a csodát."
(Az ünnep, Jánk Károly - Álom a nyomokban)

Csabi Baba az ágy sarkán, csillogó díszek a fán, csomagolópapír maradványok a fa alatt, fenyő- és álomillat, friss kávé pára az új ajándékcsészikéből, piros meg zöld szalvéták, szalagok szanaszét és még sorolhatnám. Idén is egy tárgy vagyok a többi között, lustán elterpeszkedve az ágyon, stresszelő gondolatoktól mentesen, kellemesen relantinba állított agyvelővel, ami megéli a csodát.