Kék szemek

Az elmúlt napokban többször is eszembe juttattak valamit. Mesélték, hogy mikor kicsi voltam, egy reggel ébren voltam már, mikor mama belesett a kicsiágyba. Néztem hosszan, majd megszolaltam:
- Te mama, neked még a szemed is tacad. (kacag)
Valamiért nem meséltem el a kék szemeknek.

PS. A miértet nem tudom, ne is kérdezd.

Röviden

Jöttem, vagyok, megyek, bucsú nélkül, hiányzom, már nem ...
_____________
Jöttem, vagyok, mennem kell, bucsúzni nem tudok, remélek, emlékezem ...

Egyik szemem sír a másik nevet

Nem tudok aludni. Kavarog a fejem, most halnak ki a neuronjaim. Nő vagyok, ebből egyenesen következik, hogy képtelen vagyok megérteni a férfiakat. Ettől sír egyik szemem. A nevető szemem már látja maga elött a holnapot, mikor egy év utan végre pár órát nagyszüleimnél tölthetek. X fog elvinni, aki az utóbbi egy hétben többet tett azért, hogy boldog legyek, mint az utolsó pasim fél év alatt. Ezért nem értem, hogy most mi is van, hogy kerül a képbe a többi butaság? De ez csak a most, ez csak a múló perc. A jövő másról szól. Egymás után válnak valóra régi vágyaim. Közéjük tartozik a kirándulás is, amelyre holnapután indulok. Persze mindig hiányzik valami a teljes boldogságig, de most nem fog szamítani, ahogy az elmúlt héten sem számított. Ma még hagyok helyet a súlynak, ami sokszor a lélekzetem is elakasztja, de holnaptól megint félre teszem. Nem marad egyéb, csak a napsütés, az apró gyümölcsök a fákon, Mackó a kutyus, idegenek a vonaton, jó barátok, akik várnak az állomáson és a tenger zúgása mosolyok fölött. Emlékszem még ezekre a dolgokra, mégis mindig újak, mindig másképp élem meg őket, mégis mindig boldoggá tesznek. Nem viszek szamítógépet, nem aktiválom a roamingot, tíz napra elvágom magam a világtól. Tíz napig csak az ősi kövek, víztömegek és hegyek szavára figyelek. Talán Gaia az egyetlen igazi szerelmem.

PS. A fenti képemet bambulva értem meg, hogyan is van az, hogy semmi nem számít néha, hogy a természet lenyűgöz és szeretője leszek. Kéretlenül, feltételek nélkül adja magát.
Ott álltam a molón, a fáradtság ezer darabra ejtett szét. Beittam a látványt. Minden szilánk megsokszorozva a meleget, a világnak szórta szét. Hozzám símult akkor a világ és egyenként helyükre rakosgatva a cserepeket, önmagammá fogta össze újra.

Hírdetés

Keresek egy izmos embert, aki le bírja emelni a követ a szívemről. Jelentkezni itt lehet.

Üdvözlet

Kedves Bekukucska,
most érkeztem haza. Az első félidő lejárt. Három nap pihenés és jöhet a második. Volt napsütés, jegelni kellett volna utána a fenekem, volt hullámlovaglás felfújhatós matracon, melyet becsületes izomláz követett. A második kör a hegymászás után jelentkezett. A kettő között bekukkantottunk a bulgáriai Arany Homokra.
Mosolyog az arcom ahogy visszagondolok: sok-sok sós víz, forróságtól rezgő levegő, ütközős autók, életem első lovaglása, bambán néző bulgárok miközben angolul galagyolok, felcsillanó szemek a varázsszóra (Golden Sands és már mutatják is az irányt), kitörött sarok, tágra nyílt szemű bámészkodók (akik hol az autót nézik, hol a rendszámtáblát és nem értik, hogyan mertünk ezzel ilyen messziről eljönni, mert nem tudják, ez mekkora buli), eső a hegyen (amely bugyiig mosott), gulyásfőzés, szerelem (az sem számított, hogy nem tudok főzni) és megint szerelem. Nagyon röviden ennyi, de ez csak a tartalomjegyzék. Kiváncsian várom milyen lesz a második félidő.
Sok boldog nyarat neked is.

Két palack

Az első a tengerről. Hajnalban érkeztünk.

A második a hegyekből. Felmásztunk 2ooo m magasra. Még mindig izomlázam van ;)

Szünet

Három hét vakáció. Lehet írok, lehet nem. Küldök majd palackozott barnulást, sósvizet és szerelmet.

Macitól kaptam

"I can resist anything but temptation."

Oscar Wilde

Gyere te is játszani ...

Három hét hihetetlen hosszú. Hiszen hallom halk, huncut helyeslésed. Hűs havas hegyek, heves habok hátán, hozzám hullámzik hangod.

Ki írja a legszebbet és leghosszabbat? A jutalom sok-sok virtuális mosoly. Használd ki és mosolyogtass meg.

Félválasz betondnak

Megláttam a kirakatban. Pont olyan volt, mint a Zsolti kistestvére. Nekem nem volt, de ha az enyém lehetne, ő lenne az én kistestvérem. Örökölné a kinőtt ruháimat a felső szekrényből. Naponta felöltöztetném, vinném sétálni a régi babakocsiban és esténként altatódalt énekelnék neki. De szép is lenne. Megkérdeztem Mamától, lehet-e enyém. Azt ígérte, megbeszéljük Anyucival, s ha beleegyezik, én meg jó gyerek leszek, megírja az Angyalkának és biztos megkapom tőle.
Eljött a tél, megírtuk Angyalkának a levelet. Szívrepesve vártam a Karácsonyt. Elöző éjjel semmit sem aludtam, nehezen telt a nap. Végre a Nap elment aludni és előcammogott Karácsony estéje. Sorban téptem le a csomagokról a papírt, majd félredobtam a tartalmukat. A kis vonat a sarokban landolt, a labda elgurult, a kiskabát kockái könnyezve hevertek a földön. Együtt pityeregtünk. Biztos rossz gyerek voltam. Hogy tudnék jobb lenni? Hiába minden vigasztalás, hogy nem így van, biztos csak elfelejtette elhozni. Tudtam én, hogy Angyalka nem felejt semmit, mindent feljegyez egy nagy könyvbe amit lát, és ő mindent lát.
Megígérték, hogy szülinapomra megkapom. Ez megnyugtatott valamelyest, habár még mindig nem voltam tisztában vele, milyen nagy rosszaságot követtem el, hogy a karacsonyi ajádékozésból kimaradt.
Aztán annyi minden történt szülinapomon, nagy jövés menés volt. Megbotlottam a tálcával kezemben és nekiestem az éjjeli szekrénynek. Senki nem törödött a szanaszét pohárcserepekkel, futottunk a sűrgösségire. Kiderült, hogy eltörtem az állam. Nagyon fájt. Tettek a csontomba vasat és valamiért napokig aludtam. Mikor először elvittek sétálni még mindig kába voltam. De mindent elfelejtettem egy hét múlva, mikor megpillantottam a kirakatot. Már nem pityeregtem, nem féltem, mit jegyez fel Angyalka a nagy könyvébe, ordítottam, ahogy a torkomon kifért és toporzékoltam. Nem lehetett elvini az üzlet elől. Hiába minden ígéret, szép szó, már annyiszor becsaptak, többet nem hittem el semmit. Nem is emlékszem, hogyan kerültem haza. Hisztizni már nem volt erőm, csak sírtam vég nélkül. Mama anyuékkal vitatkozott, kifizeti ő az összeg felét, vagy még többet is. Átöltöztettek, elmentünk az üzletbe és nagy meglepetésemre a néni levett a polcról egy pont olyan babát, mint amilyen a kirakatban volt és nekem adta. Mama azt mondta, az enyém.
Hazavittük és hosszú tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy legyen egy fiucska is a családban, nevezzük Csabinak. Nagy pompával bevonultunk a fürdőbe, ahol egy halovány körte fényénél Mama megengedte a hidegvíz csapot, a mutató ujját megnedvesítette, azt mondta "Ennek a babának a neve legyen Csabi." és egy keresztet rajzolt a homlokára.
Azóta sem hiszem, hogy kistestvért nem lehet venni. Mindenhova magammal vittem, öltöztettem, altattam, ringattam. Egyszer meg is szidták Anyucit miatta, hogy miért engedi annak a pici lánynak, hogy a kisbabát ölben tartsa. Szegény alíg jútott szóhoz a nagy kiabálásban, hogy az csak egy felöltöztetett baba.
Hatodikos voltam, mikor hazaköltöztem. Csabi baba még mindig a fő helyen ült a polcon. Már nem volt időm annyit foglalkozni vele, két igazi kistestvért kellett rendezni. Nem is tudom, hogyan történt, hogy egyszer kibomlott a varrás, amellyel gumi bal keze anyagtestéhez volt erősítve. Idővel kancsal is lett egyik szemére, nem tudott pislogni többet vele. A polcról a lomtárba került Csabi baba.
Fél évvel ezelött meglepetéssel vártak haza. Anyuci és a kicsik renoválták és tisztára mosott ruhába öltöztették vásárolt családtagunkat. Majdnem elpityeredtem, ezúttal a meghatottságtól. Azóta is az ágyamon vár rám, hogy ne aludjak egyedül, mikor hazamegyek.

Szeretek

Rájöttem, hogy szeretek játszani a szavakkal. Nehéz volt lemondani a pöttyös labdáról, a kisautókról, Csabi babáról, Szőrmókról a plüss majomról. Sokáig hurcoltam magam után, majd harminc évesen is egyeseket. Még mindig néha, de már egyre rikábban. Új játékszereket találtam nemrég. Csengő-bongó csillogó, minden gyerek álma játékszereket. Ajánlom figyelmetekbe.

Konyak és Kóla

Azt mondják, gyerekkori szerelmeinket nehezen feledjük. Velem valami nincs rendben. Túl könnyen felejtek és mégis nehezen. Hamar elmúlik, sokáig kísért. Néha konyakozni hív. Néha jól vagyok és barátkozunk. Néha telehold van, olyankor kirántja alólam a talajt. De lehet csak a konyak teszi.
Szeretek mesélni, mert úgy érzem van mit. Éveken át pörgött az életem.
Pörögtünk együtt is, külön is. Megértettük egymást félmondatokból és félreértettük egymást egész elbeszélésekből. Meg is beszéltünk, talán túl sokat. Loptunk is, virágot, csókot, gyönyört és pillanatokat az Élettől el. Sok-sok ige: lógás, bulizás, ivás, kirándulás, kacagás, sírás, nevetés, emlékezés, megélés. Nem kötnek semmihez, senkihez és hozzá is. Ilyenkor érzem szabadságom gyönyörűségét, szárnyalását, örömét, könnyüségét, súlyát. Szerelmesek vagyunk. Ki-ki másba, egymásba, a nagyvilágba, álmainkba, önmagunkba. Én a homokot szeretem, ő a tengert, én a mezőt, ő a pipacsot, én a napnyugtát, ő a hajnalt. Ha megszólalhatna most, azt mondaná, nem is igaz, mert az épületekbe, a szélbe, a télbe, a kavargásba szerelmes, pedig tudja, hogy imádom az olvadt aszfalt illatát és a jeges sziklaszírt tapintását. Mégis félreérti majd ezt is, vagy még félreérteni sem meri.
Egy dolog biztos, mi már mindig csak konyakozunk. Én Kólával, ő tisztán. Ezt tudom megérti és meri.

Fekete

Nem szoktam feketét álmodni. Rémálmaimban is vér van, mélyvörös, alvadó. Vagy bogarak, nagyon sok, fémesen kékeszöld hátú. Van úgy, hogy koponyák. Fehéren virítanak. Csak egy fekete álmom van. Egy fekete szempár. Jegesen csillog, hátborzongató a nézése, félek tőle, már ismerem. Belém néz és lebénít. Nem tesz semmit, csak érezni hagyja, hogy megtehetné. Bármit.

Ez is én

Csak olyan vagyok, amilyennek látni akarsz. Ha lábad lágy fűre vágyik, hanyat fekszem s pázsit vagyok. Ha sós illatra szomjazik tüdőd, a levegőbe emelkedem s könnypárával öntözlek. Ha zöldet akarsz, gyökeret eresztek, erdő leszek, illatos mező, búzatábla, vízesés, hóhullás, tábortűz, sziklaszirt.
Ha megtalálod a fényt, szép is lehetek. Csak ne rossz helyen keresd, ne a napban, ne a csillagokban, ne az éjjelilámpában, ne a gyertyalángban, ne a vulkán kitörő hevében. Nézz rám ... egyenesen ... a szemembe.

Megosztás

Néha jó lenne megosztani azt ami beszorul. Néha jó lenne, ha meg tudnam magyarázni egy mosollyal, hogy nem jeges a tekintetem, csak melankólikus, vagy éppen békés. Szeretném, ha éreznék az emberek körülöttem, azt ami nekem annyira fantasztikus. Szeretném megmutatni mindenkinek, hogy ilyan kevés lehet annnyira kellemes. Szeretném, ha mindenkibe beépülne a boldogság, ami bennem van, ha mindenkibe belecsörgedezne a forrás az aranyhalacskákkal, ha mindenki feltelne a sós illattal, a tengerzúgással és napsütéssel, ami bennem él.

Boldogság

Sok ember ha boldog, kitárja karjait, szárnyaknak képzeli őket és "repül". Én ha boldog vagyok a földet kívánom. Belefeküdni a magas, selymes fűbe, érezni a virágok illatát, hallgatni a madárcsipogást, mélyen beszívni a langyos levegőt, beleolvadni a rögökbe, együtt rezegni Gaia szívverésével. Belelógatnám a lábam egy játékos hegyipatak hűvös vizébe, vagy lábujjaim közé engedném a tenger nedves homokját. Elnyúlnék mindenki lába alatt. Lusta vagyok a repüléshez.

Férfi logika

Álltalában itt a férfiak nem engedik előre a nőket. Ezt nem kommentálom meg. De néha megtörténik, ha egy hölgy nagyon rövid szoknyában, szűk nadrágban érkezik, a férfiak ajtót nyitnak és megvárják, hogy a hölgy előremenjen. Na nem mindig illemből, csak azért, hogy hátulról is szemügyre vehessék.

Madarak

Minden reggeli rituálé a kávézás. Nyáron, ha lehet, a teraszon. Itt besüt a nap, nincs még kánikula, kellemes. A fő látványosság mégis a madarak. Újabban nem teszek zenét sem, inkább a verebek, fecskék, galambok, néha rigó is, ha korábban sikerül ébredni. Reggeli tornájukat nézni egyik leghatásosabb relaxáció. Az egyszerüség, amivel megfekszik a légáramlatokat kisimítja felborzolt idegrendszerem.
Nem mindig szerettem én ilyen nagyon a madarakat. Kicsi koromban hargudtam rájuk, mint a tűzre. (Érdes kifejezés ez is. Mért haragudnék én a tűzre?) Na de a madrakra tudom miért haragudtam. Azért, mert volt nekem egy rogyosra rágott cumim, nem adtam volna semmiért. Próbálták lecserélni egy újra, de nekem az kellett, a rongyos. Magyarázták, hogy nagy vagyok már, nem szép, nem illik. Hát senki nem látta milyen kicsi vagyok? Én voltam a legkissebb, úgy is szólítottak, a kicsi. Mindenki akkora nagy volt körülöttem. Miért akarták elhitetni velem, hogy nagy vagyok?
Édesanyám egy szép nap megoldotta a cumi problémát, kidobta az ablakon. Azt mondta "Huss!" és mosolygott hozzá. Később azt mesélte, hogy a kötényébe rejtette, de én láttam, hogy kidobta a negyedikről. Meg is találtam volna, ha engedik, hogy megkeressem. Sírtam mint a záporeső, mikor megtudtam, hogy hiába keresem, mert elvitték a madarak. Elvitték a kicsimadaraknak, mert azok még picik és nem tudják megenni a vajaskenyeret, sem a tejbegrízet kiskanállal, muszály nekik cumival enni.
Így haragudtam meg én a madarakra. Elkergettem őket mindig az ablakpárkányról és a játszótéren is elhessegettem mindenhonnan és megráztam a kicsi diófámat ha rászálottak. Pedig a madarak rendesek. Mikor megszületett az első kistestvérem, hoztak neki új cumit. De akkor már tényleg nagy kislány voltam és tudtam, hogy a fiókák nem is vajaskenyeret esznek és a tejbegrízhez sem kell kiskanál nekik.

SEMMI

Valahogy nagyon kifejező lett számomra mostanában ez a szó.

Boring Office

"Things to Do in a Boring Office
Points are awarded on a degree of difficulty basis. You can award yourself extra points for creative execution. Read on…" HERE (klick me)

It's real fun.

PS. Five points from me, for every new idea :D

Éljenek az olaszok

Ma pizzat ettem. Nagyon jóóól esett.
Valahogy sosoem júúútok oda, hogy megírjam milyen itthon. Pörgős :D

Kérlek

Ne sírj. Meglátod, minden jóra fordul. Megoldjuk, csak ne sírj. Kérlek vigyázz magadra. Ne sírj.
Hunyd be a szemed és fordulj a nap fele. Érzed milyen szép? Nézd a sugarak játékát a levelek között. Hallod a dalát? Nézd a felhők táncát. Neked énekel a rigó, neked cirippel a tücsök, neked mosolyog az ég. Mosolyogj te is.
Csak ne sírj Édesanyám. Nagyon fáj.

Ki kell folynia ennek is valahol, itt épp jól lesz

Egetverő optimizmussal vártam a napsütéses, strandos hétvéget. Megjött! Bőrömön hullámzott a napfény, körbeölelt a hideg víz, fehérre szárított a só illata, magamba szívtam az eget, túrtam a homokot és semmiségekről beszélgettem. Valami mégis hiányzott. Most úgy hiszem, gondolom, sejtem ... Pedig este kimentünk az ünnpségre is. Ott is jól telt.
Akkor éjjel, mikor bementem a nagyszobába, arra várva, a többieket az asztal körül, tévé elött találom, nem lepett meg, hogy egy fekete hajú lány ült az ágy sarkán. Gyönyörű volt. Várt rám, láttam abból, ahogy fetekintett. Eszembe jútott, ezt csak álmodom, nőkkel nem jó álmodni, bizalmatlanul néztem vissza rá. A térdeit felhúzta, szembe ülhetett az ablakkal, de az ágyfára támaszkodva felém fordult, még mielött bejöttem. Éreztem, hogy melléfogtam. Kellemesen vörösesek voltak a színek körülötte.
- Ha nem lettem volna bizalmatlan, elmondtad volna, ugy-e? - kérdeztem.
- Igen.
Nem mozdultak az ajkai, de hallottam a választ és meg kellett ébrednem. Nem kérdezhettem többet.
Azt mondják nem láthajuk álmainkban csak azoknak az arcát, akiket ismerünk. Ezt a lányt nem ismerem. Mégis láttam piros ajkait, kellemesen világos bőrét, pösze orrát, hosszú fekete szempilláit, sötét szemét, kékesen fekete egyenes haját. Simasága mégis ismerős volt valahonnan, egy nagyon régi időből.
Érdekes, hogy alíg egy hét leforgása alatt már másodszor látok álmomban egy ismeretlen arcot. Eddig nem emlékszem hasonlóra. Pár nappal ezelött egy szőke, kék szemű fiút láttam. Mosolygott rám göndör fürtjei között. Akkor megébredtem még mielött megszólalhattam volna, mielött megnézhettem volna teljesen. Csak az arcát engedte látni.
Nem tudom mi köze ennek a hétvégi strandoláshoz, csak tudom, hogy van.
Később megtudtam, hogy nem felelek meg. Az ex szép volt, főzött, mosott, takarított. Ránézésre az utóbbi három pontnak nem felelek meg. Láttam fényképeket. Saját véleményem szerint az elsőnek nem. Kicsit furának találtam a kritériumokat. Én a napsütést szerettem volna megosztani, a víz kékjét, a csillagokat a hullámokon és a sószemcséket a bőrömön.