2008-07-30

Kék szemek

Az elmúlt napokban többször is eszembe juttattak valamit. Mesélték, hogy mikor kicsi voltam, egy reggel ébren voltam már, mikor mama belesett a kicsiágyba. Néztem hosszan, majd megszolaltam:
- Te mama, neked még a szemed is tacad. (kacag)
Valamiért nem meséltem el a kék szemeknek.

PS. A miértet nem tudom, ne is kérdezd.

Röviden

Jöttem, vagyok, megyek, bucsú nélkül, hiányzom, már nem ...
_____________
Jöttem, vagyok, mennem kell, bucsúzni nem tudok, remélek, emlékezem ...

Egyik szemem sír a másik nevet

Nem tudok aludni. Kavarog a fejem, most halnak ki a neuronjaim. Nő vagyok, ebből egyenesen következik, hogy képtelen vagyok megérteni a férfiakat. Ettől sír egyik szemem. A nevető szemem már látja maga elött a holnapot, mikor egy év utan végre pár órát nagyszüleimnél tölthetek. X fog elvinni, aki az utóbbi egy hétben többet tett azért, hogy boldog legyek, mint az utolsó pasim fél év alatt. Ezért nem értem, hogy most mi is van, hogy kerül a képbe a többi butaság? De ez csak a most, ez csak a múló perc. A jövő másról szól. Egymás után válnak valóra régi vágyaim. Közéjük tartozik a kirándulás is, amelyre holnapután indulok. Persze mindig hiányzik valami a teljes boldogságig, de most nem fog szamítani, ahogy az elmúlt héten sem számított. Ma még hagyok helyet a súlynak, ami sokszor a lélekzetem is elakasztja, de holnaptól megint félre teszem. Nem marad egyéb, csak a napsütés, az apró gyümölcsök a fákon, Mackó a kutyus, idegenek a vonaton, jó barátok, akik várnak az állomáson és a tenger zúgása mosolyok fölött. Emlékszem még ezekre a dolgokra, mégis mindig újak, mindig másképp élem meg őket, mégis mindig boldoggá tesznek. Nem viszek szamítógépet, nem aktiválom a roamingot, tíz napra elvágom magam a világtól. Tíz napig csak az ősi kövek, víztömegek és hegyek szavára figyelek. Talán Gaia az egyetlen igazi szerelmem.

PS. A fenti képemet bambulva értem meg, hogyan is van az, hogy semmi nem számít néha, hogy a természet lenyűgöz és szeretője leszek. Kéretlenül, feltételek nélkül adja magát.
Ott álltam a molón, a fáradtság ezer darabra ejtett szét. Beittam a látványt. Minden szilánk megsokszorozva a meleget, a világnak szórta szét. Hozzám símult akkor a világ és egyenként helyükre rakosgatva a cserepeket, önmagammá fogta össze újra.

2008-07-28

Hírdetés

Keresek egy izmos embert, aki le bírja emelni a követ a szívemről. Jelentkezni itt lehet.

2008-07-27

Üdvözlet

Kedves Bekukucska,
most érkeztem haza. Az első félidő lejárt. Három nap pihenés és jöhet a második. Volt napsütés, jegelni kellett volna utána a fenekem, volt hullámlovaglás felfújhatós matracon, melyet becsületes izomláz követett. A második kör a hegymászás után jelentkezett. A kettő között bekukkantottunk a bulgáriai Arany Homokra.
Mosolyog az arcom ahogy visszagondolok: sok-sok sós víz, forróságtól rezgő levegő, ütközős autók, életem első lovaglása, bambán néző bulgárok miközben angolul galagyolok, felcsillanó szemek a varázsszóra (Golden Sands és már mutatják is az irányt), kitörött sarok, tágra nyílt szemű bámészkodók (akik hol az autót nézik, hol a rendszámtáblát és nem értik, hogyan mertünk ezzel ilyen messziről eljönni, mert nem tudják, ez mekkora buli), eső a hegyen (amely bugyiig mosott), gulyásfőzés, szerelem (az sem számított, hogy nem tudok főzni) és megint szerelem. Nagyon röviden ennyi, de ez csak a tartalomjegyzék. Kiváncsian várom milyen lesz a második félidő.
Sok boldog nyarat neked is.

Két palack

Az első a tengerről. Hajnalban érkeztünk.

A második a hegyekből. Felmásztunk 2ooo m magasra. Még mindig izomlázam van ;)

2008-07-18

Szünet

Három hét vakáció. Lehet írok, lehet nem. Küldök majd palackozott barnulást, sósvizet és szerelmet.

2008-07-17

Macitól kaptam

"I can resist anything but temptation."

Oscar Wilde

Gyere te is játszani ...

Három hét hihetetlen hosszú. Hiszen hallom halk, huncut helyeslésed. Hűs havas hegyek, heves habok hátán, hozzám hullámzik hangod.

Ki írja a legszebbet és leghosszabbat? A jutalom sok-sok virtuális mosoly. Használd ki és mosolyogtass meg.

Félválasz betondnak

Megláttam a kirakatban. Pont olyan volt, mint a Zsolti kistestvére. Nekem nem volt, de ha az enyém lehetne, ő lenne az én kistestvérem. Örökölné a kinőtt ruháimat a felső szekrényből. Naponta felöltöztetném, vinném sétálni a régi babakocsiban és esténként altatódalt énekelnék neki. De szép is lenne. Megkérdeztem Mamától, lehet-e enyém. Azt ígérte, megbeszéljük Anyucival, s ha beleegyezik, én meg jó gyerek leszek, megírja az Angyalkának és biztos megkapom tőle.
Eljött a tél, megírtuk Angyalkának a levelet. Szívrepesve vártam a Karácsonyt. Elöző éjjel semmit sem aludtam, nehezen telt a nap. Végre a Nap elment aludni és előcammogott Karácsony estéje. Sorban téptem le a csomagokról a papírt, majd félredobtam a tartalmukat. A kis vonat a sarokban landolt, a labda elgurult, a kiskabát kockái könnyezve hevertek a földön. Együtt pityeregtünk. Biztos rossz gyerek voltam. Hogy tudnék jobb lenni? Hiába minden vigasztalás, hogy nem így van, biztos csak elfelejtette elhozni. Tudtam én, hogy Angyalka nem felejt semmit, mindent feljegyez egy nagy könyvbe amit lát, és ő mindent lát.
Megígérték, hogy szülinapomra megkapom. Ez megnyugtatott valamelyest, habár még mindig nem voltam tisztában vele, milyen nagy rosszaságot követtem el, hogy a karacsonyi ajádékozésból kimaradt.
Aztán annyi minden történt szülinapomon, nagy jövés menés volt. Megbotlottam a tálcával kezemben és nekiestem az éjjeli szekrénynek. Senki nem törödött a szanaszét pohárcserepekkel, futottunk a sűrgösségire. Kiderült, hogy eltörtem az állam. Nagyon fájt. Tettek a csontomba vasat és valamiért napokig aludtam. Mikor először elvittek sétálni még mindig kába voltam. De mindent elfelejtettem egy hét múlva, mikor megpillantottam a kirakatot. Már nem pityeregtem, nem féltem, mit jegyez fel Angyalka a nagy könyvébe, ordítottam, ahogy a torkomon kifért és toporzékoltam. Nem lehetett elvini az üzlet elől. Hiába minden ígéret, szép szó, már annyiszor becsaptak, többet nem hittem el semmit. Nem is emlékszem, hogyan kerültem haza. Hisztizni már nem volt erőm, csak sírtam vég nélkül. Mama anyuékkal vitatkozott, kifizeti ő az összeg felét, vagy még többet is. Átöltöztettek, elmentünk az üzletbe és nagy meglepetésemre a néni levett a polcról egy pont olyan babát, mint amilyen a kirakatban volt és nekem adta. Mama azt mondta, az enyém.
Hazavittük és hosszú tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy legyen egy fiucska is a családban, nevezzük Csabinak. Nagy pompával bevonultunk a fürdőbe, ahol egy halovány körte fényénél Mama megengedte a hidegvíz csapot, a mutató ujját megnedvesítette, azt mondta "Ennek a babának a neve legyen Csabi." és egy keresztet rajzolt a homlokára.
Azóta sem hiszem, hogy kistestvért nem lehet venni. Mindenhova magammal vittem, öltöztettem, altattam, ringattam. Egyszer meg is szidták Anyucit miatta, hogy miért engedi annak a pici lánynak, hogy a kisbabát ölben tartsa. Szegény alíg jútott szóhoz a nagy kiabálásban, hogy az csak egy felöltöztetett baba.
Hatodikos voltam, mikor hazaköltöztem. Csabi baba még mindig a fő helyen ült a polcon. Már nem volt időm annyit foglalkozni vele, két igazi kistestvért kellett rendezni. Nem is tudom, hogyan történt, hogy egyszer kibomlott a varrás, amellyel gumi bal keze anyagtestéhez volt erősítve. Idővel kancsal is lett egyik szemére, nem tudott pislogni többet vele. A polcról a lomtárba került Csabi baba.
Fél évvel ezelött meglepetéssel vártak haza. Anyuci és a kicsik renoválták és tisztára mosott ruhába öltöztették vásárolt családtagunkat. Majdnem elpityeredtem, ezúttal a meghatottságtól. Azóta is az ágyamon vár rám, hogy ne aludjak egyedül, mikor hazamegyek.