Még fáradtan az arra úttól ültem az autóban. Még nincs tél, már nincs ősz. A színek vegyülnek. Még nem fehér és már nem tiri-tarka. Bekukucskáltam az erdőbe, lentről felfele, mint kisfiuk a lányok szoknyája alá. Meglestem a feltárulkozó kőzetek csíkjat. Mindig elvarázsolnak, mint Faludyt a mellüket mutogató nők. Csalfa szerelem. Örök.
Az üvegre tapasztom tenyerem, hűs sugarakkal simogat, elzár. Odaképzelem magam, a fák közé, elnyúlva a földön, avarral hajamban, földdel körmeim alatt, szeretkezem a földdel. Álom. Ébredek. De lesz még nyár és meglopom őt, csókót, hűset a hőségben, homlokára. Rögök folynak ereimben, ágak és fűszálak, zsongó patakok, napsütésben csillogó tavak.
Szeretem.
Én vagyok.
7 comments:
Ez tetszett! (mint szoknya alatt, mint faludit a mellek...)
A mellmutogatás az eredetileg Villonnak járt ki -költeményben és nemcsak-, Faludy csak fordìtotta azt a verset :D
Szép ìrás amúgy... te meg hová tűntél?
Kocce. Orvendek, hogy tetszett.
En nem tuntem sehova, csak megkirandultam magam :D Ja es nem a versekben szerepel, hanem a Faludy oneletrajzaban, az a sor, ami epp eszembe jutott, de most leesett hogy a versekben is van ilyen :)
:D
:D:D:D
Ejnye fiúk, a többi nem is ragadta meg senki "figyelmét" csak a mellek meg a szoknyák? Linn, látod ezt? Boah.
lol, azon csodalkoztam volna, ha nem igy van ;)
Post a Comment