Széthullás - I.

Pár óra kibambulok a fejemből után, öltözöm s megyek haza. Haza ... ez így nem jól van fogalmazva, megyek oda, ahol aludni szoktam az utóbbi időben. Hideg van, bármennyire szorosra húzom magamon a kabátom, belopakodik alája a kint. Szerencsére nem hosszú az út hazáig. Nevezzük inkább a háznak. Tehát nem hosszú az út a házig. Nem olyan nagy a külömbség, hazáig ... a házig ... csak a magánhangzók sorrendje picit más. Így mintha elviselhetőbb a gondolat. Csak egyetlen magánhangzó. De ez az éktelen hideg, ez egyre elviselhetetlenebb. Majd a házban, ott ülök a melegben és nyelvet öltök a hidegnek. Közben megnézem a szemközti ablakokat. Egy polgármesteri hivatallal szemben lakom. A manzárd szobák ablakain szoktam elmerengeni. Semmi törvényszerüséget nem találok abban, hogy épp melyik mögött ég a villany. Mintha a XIX. századi oroszország lényei laknának mögötte. A kis könyvelők, akik éjt nappá téve körmöltek. De az a kor már rég kiveszett. Az valamely elöző életemből sejlik csak elő ... vagy talán nem is volt elöző életem, talán csak gyerekkorom volt, akkor olvashattam róla ... talán. Újabb széllökés. Nem, ez valami más. Emberek vannak, sokan és tolongás ... mintha forradalom tört volna ki. A minden esti műsor a metrólejárónál. Azt hiszem mosópór hiányban szenved az ország. Förtelmes a bűz. Valahogy leverekszem magam a peronra, sikerélményem van. Minden este egy sikerélmény ... ez jót tesz az egomnak. Várakozás közben olyan leszek mint egy kisgyerek. Estéről estére felfedezem a kezem. Segít az időnek gyorsabban telni. A nagymamám azt mondta ne segítsek neki, mert az életemből telik. Néha próbálkoztam lassabb folyásra bírni, nem sikerült, feladtam. Percekig bámulom a körmeim. Kis virágokat festett rá valaki. Azt hiszem én voltam elöző este, de már nagyon rég volt, nem is vagyok egészen biztos benne, hogy én voltam. Zöld mező jút eszembe róla, meg tengerpart és napsütés ... mint a számítógépemen a háttérkép. Egyszerre van rajta mező, tenger, napsütés és két hold. Nagyon romantikus. Mint a körmeim. Sikerül eljútni a karperecemig a szemlélődéssel. Kis fémkarika, apró fényes lapocskákkal. Valami elefántokról, meg dübörgésről énkel valaki a telefonomról. Épp elefántokról szól a könyv is amit olvasok esténként. Nagyon sok elefánt van benne, meg egy pasi aki menekül előlük. Nagyon tetszik. Tegnap este elhagyta a felesége, megsajnáltam. Én sem szeretem azokat az elefántokat, amelyekről ír. Én még kicsi voltam, mikor az elefántok lehallgató készülékeket helyeztek el a lakásokban. Igaz most sem vagyok nagyon nagy, de én nem félek az elefántoktól. Most már szelídebbek és az igazán nagyok messze laknak innen. Ezek a kis fényes lapocskák a karperecemen eszembe júttatják a szemközti ablakokat. Vannak ablakok amelyek mögött a szobában ég a villany, más szobákban sötét van. És vannak olyanok is, ahova csak a folyosóról szűrődik be a fény. Nem is tudom ha van folyosó. De kell lennie, biztos egy hosszú és keskeny, alacsony mennyezettel. Sorban, egyforma távolságokra nyílnak belőle a szobák. Vajon mindkét oldalról vagy csak egyik felén? Egyszer megálmodom majd. Azt is sejtem kik laknak a szobákban. Nagyon régen születtek. A polgármester nem is tud róluk. Nagyon szomorú társaság, de nagyon tudnak szeretni. Már csak az emberek szertete tartja bennük a lelket. Én is szeretem őket. Egy könyvben olvastam, hogy egyiptomi fáraók vérét örökölték, Ízisz és Ozirisz gyermekei. Gyönyörű jelképek, bűnös, mégis mindennél tisztább szerelem. Már akkor is hadakozott a sok társadalmi szabály a tiszta érzelmek ellen ... még ma sem tudott győzni. Az elefántok dübörögnek a fülhallgatómban. Elvakít a vezérelefánt ormányára szerelt halogén. Leáll a peron mellett és tömérdek lökdösődő embert fogad gyomrába. “Vigyázzanak, az ajtók csukódnak. A következő állomás ...” A fülsértő hangot nem tudja elnyomni sem a metró dübörgése sem a tolakodó embertömeg lármája.
[...]

Idézet

Nincs időm írni, betemet a munka. De ajánlom a Balettka bejegyzését. Olvassátok tátott szemekkel. Jó tanulást mindenkinek.

Karnevál

A karnevál belesett az ablakon, nem hagyott aludni egész úton. Az ünnepély csúcspotját Sinaia környékén érte el. A nyársat nyelt szószólók, mint fenyőfák néztek el komoran a léha társaság felett. Lelkükben azért élvezettel pislogtak a pucérra vetkőzött örömlányok fele. Számomra legcsodásabbat mégis a Moulin Roguet idéző félig öltözött társaság képezte. Hol egy bíbor-rozsda sál, hol egy sárgászöld selyemköntös tünt fel. Hajlongtak, pörögtek-forogtak a szél dalára. Így járják nap mint nap táncukat míg Tél Apó róluk is letépi az utolsó göncöket, majd vastag fehér dunna alá fekteti őket. A fenyők meg nézhetik majd daccosan, csodálkozhatnak, hogyan maradtak ki a buliból zöld ruhástól, büszkeségestől. Kukucskálhatnak, mit művelnek szemérmetlen társaik a hótakaró alatt és irigykedhetnek egész télen.

Megint vagy még mindig?

Újból átuaztam számomra kedves emberek életén. Nem tudom mit sikerült belopni a mindennajaikba. Én jól éreztem magam, most is jól vagyok, mikor már fél lábbal tovább már. Az élet nélkülem is megy. Ennek nem kellene keserű szájízt keltenie? Szép lassan rájövök, nem tudom mi a "NORMÁLIS" és mi nem. Csak azt tudom, mi a természetes nekem. És ma jólvagyok :D

Mindened megvan szindróma

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallom, hogy mindenem megvan, én csak ne panaszkodjak. Igen, szoktam panaszkodni is, mikor épp úgy érzem, hogy mégsincs meg az a minden. Helyesbítek: néha szoktam, legtöbbször csak kerülöm az embereket és amennyire kötelező együttműködni, igyekszem jó pofát vágni. Tisztelet a kevés kivételnek, akik nem várnak el ilyen teljesítményt. Sajnos a sokat azok teszik ki, akik elött mindenem megvan. Hát ettől borul az agyam, mint ahogy G. barátnőm mondaná. Jön, hogy megkérjem ilyenkor az illetőt "Definiáld kérlek a minden szót!". Na de ennyire goromba nem lehetek, marad a jópofa.
Kíváncsi lennék, mit szólnának hozzá ha egy napig az én bőrömbe kellene lenniük, a mindennel együtt. Nem is, inkább legalább fél évet. Érdekes lenne talán az is, ha egy nap bejelenteném, hogy leteszem a lantot, eddig tartott a mese és elmennék rock táncosnak vagy tudomisén minek.
Igen, tudom már, nem az számít, mit mondanak mások, stb. stb. stb. csak néha fárasztó állandóan ugyanaz a lemez. Ilyenkor estére fukinélet lesz az egész.

Szeretet

Kit szeretünk önmagunkon kívül? Talán furának hat a kérdés, de újból meg újból kínoz a gondolat. Egyszerű azt hinni, hogy szeretünk valakit, "csak mert" és ez jó. Talán még egyszerübb megmagyarázni, hogy pénzt adunk egy koldunsnak, csak mert attól megnyugszik a lelkiismeretünk és az nekünk jó, tehát szeretet nincs is, csak önmagunk szeretete. De, mi van akkor ha valaki elmegy afrikába gyerekgondozónak és feladja az életét csak mert szereti a gyerekeket? Ez most arról szól, hogy szeretni mert ... csak ... vagy igazából nem a feladásról beszélünk, hanem ez a boldogság? Csak akkor meg minek az elismerés? Igazából egy önző emberről beszélünk, aki felad mindent, elhagy mindenkit, csak azért, hogy boldog legyen. Persze, ez most úgy hat, hogy belemagyarázni valamit egy adott helyzetbe. Szeretetből lemondani dolgokról nem kellene nehéz legyen. Elvégre ezt akarjuk, nem? Attól leszünk jól, ha a másiknak jó. Akkor már nem is lemondás. Megint millió kérdés. Akkor meg miért várunk el elismerést, köszönetet cserébe? Miért nem elég a másik boldogsága? És a legnagyobb dillemám: le kell mondani? Tényleg le kell? Biztos jó ez? Gondolom, most a kézenfekvő válasz, hogy az attól függ, néha kell, néha nem. S akkor állhatunk neki számigálni, vitatkozni, hogy mikor is igen és mikor is a nem. Közben pedig az úton elveszítjük a szeretetet. Már nem is tudjuk, mit akartunk. Néha az ember gyermeke észbe kap és eszetlenül kapaszkodik vissza a szeretethez. Miért? Talán ilyenkor a legigazabb, hogy magunkért szeretünk, magunknak. És bármit teszünk érte, ne rójunk fel senkinek semmit, mert mi tettük meg és igazából magunkért elsősorban.

Napsütés

Mára napsütést ígértek és hideget. Ehez képest minden ablak nyitva, süt a nap és meleg. Úgy döntöttem, kiviszem magam. Imádom a jó időt. Én is napsugár leszek.

Jó8

... minden éjjelilepkének (és nem csak) most már ideje káposztába csomagolni a lábam (farkasalma épp nincs kéznél) és ... és egyszerüen kinyúlni. Köszönöm a hangulatot.

Hülyeség

Gondoltátok volna, hogy egyszer végrehajtódik a PageLoad, és csak azután a ButtonClicked a custom controlban? Igen, aki érti eltalálta, microszar aspben. Mna, de két éjszakázás kihoz egy oldalt, remélem. Most már úgy tűnik működni fog. Külön blogot kellene vezessek csak az ilyen eseteimről, hetente legalább egyszer biztos írnék: nem tud parszolni egy állományt, amit nem hoz létre és még csak nem is tudja mi baja, a splitbar távolság lekerésékor az érték 1,5-szeresét téríti vissza véletlenül ... stb. Pedig buli lenne. Az a baj, hogy mikor gáz van, soha nincs időm leírni. Ha megoldottam, meg kedvem nincs már. Pedig hasznos lenne. Lehet majd egyszer.

Gergelynek másképp

Elázott emberek közül mentem haza, elázott utakon. Csöpögös volt az egész hangulat. Nem volt nálam személyi. Furcsa jelenség lehettem magassarkuban a lerobbant környezetben, olyannyira, hogy a rendőrök csak megbámultak, nem igazoltattak. A folyó közelében a ködtöl az orromig sem láttam, pont jött egy taxi, beültem. Valószínüleg a taxis is morcos volt, vagy álmos, nem kezdett értelmetlen dialógusba én pedig hálás voltam. Kb ennyi :)

Idióta érzés, mikor az ember idiótának érzi magát

Hiába tudom, hoyg mindenkinek vannak ilyen napjai, hiába vagyok biztos benne, hogy mindenki föld alá bújna ilyenkor, mégis a föld alá bújnék legszívesebben. Nem vígasztal, hogy másokkal is ugyanígy megtörténhet, hogy mások is félrelépnek (szó szerint), hogy mindenkinek vannak napjai, amikor minden összetörik, kiömlik, elszakad, amihez hozzányulnak. Akkor is ügyetlennk érzem magam és idiótának.

Beszélgetni

Nem vagyok piszologus, ennélfogva nem is értek a piszológiához, az ilyenolyan energiákhoz még kevésbé, így nem mondhatok semmi biztosat, általánosan ellenörzött teoriát, a beszélgetés hatásairól, de biztosra állíthatom, hogy a mai az jól jött. Vannnak ilyen bolondériáim, mint depresszió, holdkór, miegymás. Egy kiadós beszélgetés után mégis a sarok mögé bújnak ijedtükben. Pedig nem is ők képezték a témát. Volt ott harisnya, barátság, erő, szépség s minden egyéb ami belefér. Ma'at mindig szenzációs beszélgetőpartner volt. Van még valaki, aki utólérhetetlen, de ő még messzebb van tőlem, távoli angol földön. Beszélgető partnereimet valahogy az élet mind messze sodorja tőlem. Ideig óráig élvezhetem csak jelenlétüket. Talán ez is szép egy-egy költözésben, új városban, a remény, hogy hátha megismerek valakit akivel lehet, úgy istenigazából, úgy reggelig ...

Hazafele

Vizes fűbe süllyedt betonkockákon ténfergő léptek zaját nyelik a fák. Zordan néznek rám bronzbevonatú leveleik közül, ki a merész álmuk felverni. Haragos suhogással űznek tovább, tovább, tovább, az utcára ki. Csöpögő falakról robajként zuhog vissza a macskakő kopogása. Két, unottan baktató rendőr is felfigyel. Megállnak. Tekintetük célgömbje befókuszol, végül mégsem igazoltatnak. Csak bámulnak magabiztosnak ható lépteim után. Érzem a víz illatát. Most az is hideg. Nem tükre van, csak síma nyálkás felülete. Egyre sűrübb a köd. Előbb sávokban gomolyog elém, majd dermesztő egészként befogad, elrejt az utánam bámuló szemek elöl. Körém folytja a hangokat, belém lélegzetem.
Kis zöld fény pislákolva közeleg, átveri a makacs köd-falat. Halkan kíséri foszlányokban feltörő motorzaj. Önkéntelen nyújtom ki kezem ... valaki észrevesz, hirtelen fékez. Ha már így alakult, inkább taxiba ülök. A soför is érzi, megvárja míg bemondom az uticélt s többet nem szól.

Fázom

Ott kívül vagyok libabőrös, de innen bentről áramlik a hideg.

Egyszerű kérdés

Mi a baj azokkal a nőkkel, akik szeretnének kezdeni valamit az életükkel a konyhán kívül is?

Új helyzet

Megszólítanak emberek az utcán. A nevemen hívnak. Pedig hétköznap van és nem otthon. Barátok hívnak fel, hogy menjünk ki. Hazamegyek és Kócos öt perc után nyivog, ha nem adtam még oda a murok adagját, reggel a tányérkáját csapkodja az akvárium falához, hogy már éhes, hol vannak a magok. Ezek mind olyan dolgok, amelyekhez hozzá kell még szoknom. Kellemes helyzeteket könnyen megszokunk allítják a nagyokosok. Valószínüleg igazuk van. Hiányoztak nagyon, most mégis szoknom kell. Elég visszás helyzet.

Gondolat

Kérhetlek "Adjatok ennem", de már ettem,
Kérhetlek "Adjatok innom", de már ittam,
Nem kérhetlek "Adjatok aludnom", pedig nem aludtam.

Nem írnak az emerek

... kivéve azt a pár személyt, aki mégis. Hiányolom az esti pár perces olvasnivalót.

Sorozat vége

Az új lakásban alszom, többé-kevésbé rendben. Jó éjt mindenkinek.

Beköltöztem

... tegnap este. Egyelőre minden a feje tetején, nem talalok semmit, de végre hazavittem Kócost. Olyan jó volt ma reggel enni adni neki, a mocorgásra ébredni. Ma remélem rend lesz.

Került lakás

... erre nincs mosógép. Aztán lett mosógép is. Vasárnap költözöm. Már várom. A sok otthon között már egz hete vendégeskedem. Szivesen látnak, ebben semmi hiba ... a hiba bennem van. Makacs vagyok s nekem az enyém kell. Na!
Ja meg időm sincs. Ha lesz, még irogatok.

Elköltöztem

... de még mindig nem tudom ez mit jelent. Lakásom még nincs.

PS.
Gyerek: Anyuci, melyik erőssebb, az oroszlán vagy a medve?
Anya: Az attól függ kisfiam, az állatkertben egyenlőek.
Gyerek: És melyik erősebb, az ember vagy a traktor?
Anya: Az attól függ kisfiam, de Mütyi az erősebb.