2010-05-31
Külömbség
Elővigyázatosság magas fokon: egyszerhasználatos vibrátorra óvszert húzni
Elővigyázatlanság magas fokon: egyszerhasználatos pasit másodszorra is óvszer nélkül fogyasztani.
Elővigyázatlanság magas fokon: egyszerhasználatos pasit másodszorra is óvszer nélkül fogyasztani.
2010-05-28
Válasz?
Tudja-e valaki ... van-e ártelmes válasz arra, hogy mi is történik teleholdkor, amitől csomó embernek alvásproblémái lesznek, néhányan meg egyenesen begolyóznak tőle? És mitől érzékenyebbek erre a nők?
2010-05-26
Hehe
Összeesküvés elmélet
Amit eltitkol a kormány...
Ha meg szeretnénk érteni a magány mögött álló összeesküvést, először is tudomásul kell vennünk, hogy minden szálat a magyar erdelyiek bandája tart a kezében. Sötét törekvéseikben támogatja őket a munkások klikkje.
Az összeesküvés kezdete a napi háború idejére tehető. Az alapítás óta több rejtélyes történelmi eseményért felelősek, forrásaink szerint az ő számlájukra írható a szalagavatás. Napjainkban is számos helyen találkozhatunk a csoport tagjaival, különös ismertetőjelük a vörös szalag.
Következő alattomos cselekedetük várhatóan Mikó ellen irányul majd, a céljuk: gilotin általi halálra ítélni. Az ellenállást tanúsítóknak sem fognak kegyelmezni: könyörtelenül el fogja hurcolni őket a főnökség. A végállomás kuka, ahonnan nincs visszatérés.
Tegyünk az erdelyiek ellen! Minden jóérzésű embernek kötelessége szembeszállni velük, a legjobb, amit tehetünk, az ivás. Vigyázat! A teljes médiát a LSD tartja ellenőrzése alatt! Az egyetlen hiteles forrás, melyben megbízhatunk, az internyet.
Itt generáltam. A futtatáshoz silverlight plugin szükséges.
Amit eltitkol a kormány...
Ha meg szeretnénk érteni a magány mögött álló összeesküvést, először is tudomásul kell vennünk, hogy minden szálat a magyar erdelyiek bandája tart a kezében. Sötét törekvéseikben támogatja őket a munkások klikkje.
Az összeesküvés kezdete a napi háború idejére tehető. Az alapítás óta több rejtélyes történelmi eseményért felelősek, forrásaink szerint az ő számlájukra írható a szalagavatás. Napjainkban is számos helyen találkozhatunk a csoport tagjaival, különös ismertetőjelük a vörös szalag.
Következő alattomos cselekedetük várhatóan Mikó ellen irányul majd, a céljuk: gilotin általi halálra ítélni. Az ellenállást tanúsítóknak sem fognak kegyelmezni: könyörtelenül el fogja hurcolni őket a főnökség. A végállomás kuka, ahonnan nincs visszatérés.
Tegyünk az erdelyiek ellen! Minden jóérzésű embernek kötelessége szembeszállni velük, a legjobb, amit tehetünk, az ivás. Vigyázat! A teljes médiát a LSD tartja ellenőrzése alatt! Az egyetlen hiteles forrás, melyben megbízhatunk, az internyet.
Itt generáltam. A futtatáshoz silverlight plugin szükséges.
Van egy hely
... ahol még látszik a tejút. A rőt fények tömkelege nem mocskolja be az éjszakai eget.
... ahol a fiastyúk körül szikrázón kacsingatnak a csibék.
... ahol még van levegő. A szellő mezőillatot hordoz apró lepkék szárnyán.
... ahol a csendnek millió hangja van.
... ahol a szívekben még él a szeretet.
... ahova elvonulok, ha már minden elviselhetetlen. Ott kinyújtott kezek várnak.
... ahol a falak leomlanak, ember képtelen azokat a hegyre felcipelni. Ott a magány megolvad.
... ahol most tanácstalan állok, mert a kinyújtott kezek nem találnak résre, a szeretet tehetetlen pereg le a láthatatlan köveken, az illatok és hangok nem jútnak hozzám.
... ahol most feszülten bandukolok a cuppogó sárban. Hiába tudom, hogy némi értelmük már csak a csendbe öltöztetett néma mozdulatoknak van, kitörni nem bírok s hasztalan várom, hogy a fal magától berobban.
... ahol a fiastyúk körül szikrázón kacsingatnak a csibék.
... ahol még van levegő. A szellő mezőillatot hordoz apró lepkék szárnyán.
... ahol a csendnek millió hangja van.
... ahol a szívekben még él a szeretet.
... ahova elvonulok, ha már minden elviselhetetlen. Ott kinyújtott kezek várnak.
... ahol a falak leomlanak, ember képtelen azokat a hegyre felcipelni. Ott a magány megolvad.
... ahol most tanácstalan állok, mert a kinyújtott kezek nem találnak résre, a szeretet tehetetlen pereg le a láthatatlan köveken, az illatok és hangok nem jútnak hozzám.
... ahol most feszülten bandukolok a cuppogó sárban. Hiába tudom, hogy némi értelmük már csak a csendbe öltöztetett néma mozdulatoknak van, kitörni nem bírok s hasztalan várom, hogy a fal magától berobban.
2010-05-25
Késő esti órán
Ahogy vállamra teszed kezed az opálosan füstös fényben megszólítás képpen, tudom, hogy valami megváltozott. Visszavonhatatlan cseppen bőröm alá a mozdulat. Más is észreveszi. Látom homlokára futó szemöldökeit, kaján mosolyát. Láthatatlan kezek formálják a teret absztrakt, átfekvő síkokba. Valamit mondasz, bólogatok, de érzem, hogy a valóság távol ... egyre távolabb ... húzódik ...
És később is. Ahogy körülszorongjuk a ragacsos asztalt. Testközelbe kerül valami régmúlt, megfoghatatlan kavargás. Pillanatokat lopok az élettől. Még párat, ahogy az asztal megürül, de már hátamba fúródik egy kíváncsi tekintet. Ellenállhatatlan erővel lök arrébb pár centivel. Nem tudom kié, nem merek megfordulni.
Minden megbomlik, a tér helyreáll s kérdő szemeidre nincs válaszom ... hülyén hangzana.
És később is. Ahogy körülszorongjuk a ragacsos asztalt. Testközelbe kerül valami régmúlt, megfoghatatlan kavargás. Pillanatokat lopok az élettől. Még párat, ahogy az asztal megürül, de már hátamba fúródik egy kíváncsi tekintet. Ellenállhatatlan erővel lök arrébb pár centivel. Nem tudom kié, nem merek megfordulni.
Minden megbomlik, a tér helyreáll s kérdő szemeidre nincs válaszom ... hülyén hangzana.
2010-05-21
Requiem for an evening
Hideg fém, lenyomott kilincs, kattanó zár. Ez egy más világ. Csupa fény és meleg minden. Mégis tétován, tapogatózva mozdul. Hiába régi, mindig ismeretlen. Csak egy dologban biztos mikor belép, még semmi nincs eldöntve. Minden a pillanattól függ, az első kimondott szavaktól. Most is félszegen áll a szoba közepén, ő sem tudja, hogy a hangulatra vár. Mélán nézi, ahogy lehúzom a cipőm, ajkán félmosoly. Úgy néz a szemembe, mintha a hátam mögött látna valamit, mégis a kanapé sarka fele húzódik. Lassú mozdulatokkal gyújt rá, mint egy rituálén. Valahonnan ő már tudja amit én még csak most kezdek sejteni, ma beszélgetni jöttem.
Mindig én döntök, mégis ő tudja hamarabb.
Mindig én döntök, mégis ő tudja hamarabb.
2010-05-17
Betondnak
Erre
Úgy érzem, aki igazán él eljút oda, hogy elfogadja. A kérdés csak az, hogy elég idejében? Az elmúlt időszakban többször is szóba kerültek ezek a gondolatok. Van egy jóbarátom, ő kérdezte régebb, hogy "Éltél már ma?". Mostanában én szoktam megkérdezni az embereket. Elég gyakran a válasz "Nem." Ha megkérdem, mikor utoljára, gondolkozniuk kell. Ha az életet azoknak a napoknak a számában mérjük, amelyeken a válasz igen volt, legtöbb embernél azt találjuk, hogy nagyon fiatalok még. Meg kell érni egy adott kort, hogy az ember el tudja fogadni a halált. Valamitől bennem egyre csökken a félelem. Persze, még mindig nem tudom elfogadni, hogy ez van, meghalni kell, de valahogy a félelmem nem annyira őrjítő, mint például licista koromban (mondjuk úgy 10-15 éve). Emellett azt is feltételezem, hogy egyes embereknél a megbékélés olyan formát ölt, hogy teljesen elfogadják, majdhogynem várják.
Remélem, hogy idejében élek eleget a megbékéléshez. És remélem nem leszek koraérett.
...
François Villon Nagytestamentumában láttam eddig talán legszebben leírva ezt a folyamatot.
II.
Pedig: hogy féltem egykor a haláltól,
emlékszem, mint kamasz vagy kisdiák,
mikor félig fejemre szállt az álom,
s elmorzsoltam már rég az estimát:
hirtelen belémnyilalt a sötétben
a rémület, hogy egyszer meghalok,
s azt sem tudom már akkor majd, hogy éltem,
s hogy fákat láttam, holdat és napot,
III.
hogy nemzedékek fognak jönni-menni,
de nekem nem lesz szavam és dalom,
és a bitang sors, mely nem adott enni,
végül sarat dagaszt az ajkamon:
hogy mint a barmok döglünk meg mindnyájan,
s ha már a sírba tettek, e kevés
örömtől sem lesz édes lenn a szájam,
s nem lesz soha, de soha ébredés.
...
XL.
De addig, kérlek, hagyjatok magamra,
hogy néhány órát hadd ülhessek én,
amíg az ősz ködöt szitál hajamra
még itt, parányi kertem közepén.
A rózsa már lehullt, a szegfű sárgul,
s a bokrokon fütyülnek a rigók;
s a tölgy alatt egy vén Priapus bámul,
kit Rómából hoztak a légiók.
XLI.
S ha megrepedt és megkopott is, mégse
tört össze másfélezer év alatt...
Csend van köröttem s a sápadó égre
vörös felhőket gyújt az alkonyat.
Négyoldalt borzalmas házfalak barnán
merednek a haldokló kert felett.
Lassan sötét lett. Priapusra tarkán
csavarodnak az ázott levelek.
UTÓIRAT, MELY TEMETÉSEMET ILLETI:
XLII.
Ha visszatérek majd a barna földbe,
amelyből gyomnak nőttem egykoron:
azt kérem, hogy a Saint Avayl-i völgyben
pihenjen egykor elfeledt porom.
E temető már régen drága nékem:
oly csendes, mint egy álmos, zöld öböl,
s két összehajló, selymes domb tövében
puhábban vár rám, mint az anyaöl.
...
XLVIII.
S menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a virág;
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogy itta a bút,
s hogy indult végül álmos és kanyargó
vizekre, honnan nincsen visszaút.
(Faludy György átköltésében)
Úgy érzem, aki igazán él eljút oda, hogy elfogadja. A kérdés csak az, hogy elég idejében? Az elmúlt időszakban többször is szóba kerültek ezek a gondolatok. Van egy jóbarátom, ő kérdezte régebb, hogy "Éltél már ma?". Mostanában én szoktam megkérdezni az embereket. Elég gyakran a válasz "Nem." Ha megkérdem, mikor utoljára, gondolkozniuk kell. Ha az életet azoknak a napoknak a számában mérjük, amelyeken a válasz igen volt, legtöbb embernél azt találjuk, hogy nagyon fiatalok még. Meg kell érni egy adott kort, hogy az ember el tudja fogadni a halált. Valamitől bennem egyre csökken a félelem. Persze, még mindig nem tudom elfogadni, hogy ez van, meghalni kell, de valahogy a félelmem nem annyira őrjítő, mint például licista koromban (mondjuk úgy 10-15 éve). Emellett azt is feltételezem, hogy egyes embereknél a megbékélés olyan formát ölt, hogy teljesen elfogadják, majdhogynem várják.
Remélem, hogy idejében élek eleget a megbékéléshez. És remélem nem leszek koraérett.
...
François Villon Nagytestamentumában láttam eddig talán legszebben leírva ezt a folyamatot.
II.
Pedig: hogy féltem egykor a haláltól,
emlékszem, mint kamasz vagy kisdiák,
mikor félig fejemre szállt az álom,
s elmorzsoltam már rég az estimát:
hirtelen belémnyilalt a sötétben
a rémület, hogy egyszer meghalok,
s azt sem tudom már akkor majd, hogy éltem,
s hogy fákat láttam, holdat és napot,
III.
hogy nemzedékek fognak jönni-menni,
de nekem nem lesz szavam és dalom,
és a bitang sors, mely nem adott enni,
végül sarat dagaszt az ajkamon:
hogy mint a barmok döglünk meg mindnyájan,
s ha már a sírba tettek, e kevés
örömtől sem lesz édes lenn a szájam,
s nem lesz soha, de soha ébredés.
...
XL.
De addig, kérlek, hagyjatok magamra,
hogy néhány órát hadd ülhessek én,
amíg az ősz ködöt szitál hajamra
még itt, parányi kertem közepén.
A rózsa már lehullt, a szegfű sárgul,
s a bokrokon fütyülnek a rigók;
s a tölgy alatt egy vén Priapus bámul,
kit Rómából hoztak a légiók.
XLI.
S ha megrepedt és megkopott is, mégse
tört össze másfélezer év alatt...
Csend van köröttem s a sápadó égre
vörös felhőket gyújt az alkonyat.
Négyoldalt borzalmas házfalak barnán
merednek a haldokló kert felett.
Lassan sötét lett. Priapusra tarkán
csavarodnak az ázott levelek.
UTÓIRAT, MELY TEMETÉSEMET ILLETI:
XLII.
Ha visszatérek majd a barna földbe,
amelyből gyomnak nőttem egykoron:
azt kérem, hogy a Saint Avayl-i völgyben
pihenjen egykor elfeledt porom.
E temető már régen drága nékem:
oly csendes, mint egy álmos, zöld öböl,
s két összehajló, selymes domb tövében
puhábban vár rám, mint az anyaöl.
...
XLVIII.
S menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a virág;
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogy itta a bút,
s hogy indult végül álmos és kanyargó
vizekre, honnan nincsen visszaút.
(Faludy György átköltésében)
2010-05-10
Sétálni voltunk tegnap
Majdnem hegyek. Sok-sok zöld. Fű, fa, virágok. Állatok. Ketrecben. Madárcsicsergés, rigófütty. Egy gyerek nevetése miközben bizonytalanul botorkál a lebetonozott ösvényen az erdő szívében. Egy hal csobbanása a díszugrás után. Patakzúgás. Kifáradt turista lihegése. Viszhang a barlangban. Korlátok mögött. Vízesés. Fehéren habzón locsogón mesél, az ősemberről, aki itt mosott kezet a mammut megnyúzása után. Vízesés. Gurgulázó nevetéshez hasonlatos hangon tartja előadását a vízmalomról, a gőzgépekről. Vízesés. Mondikál. A kerítés mögött.
Szép látvány. És fájdalmas.
Tudom! Tudom! A józan ész azt diktálja, hogy gyerekeink vagy így látják, vagy sehogy. Mégis hátborzongató, hogy egy vízesés kerítés mögé zárt, védett kincs. A hűs habok puha érintése tiltott gyümölcs. A természet egyszerű látványát bekerítve kell megvédenünk. Hogy fognak felnőni az unokáink?
A rigó kalitkában nem fog fütyülni!
2010-05-06
2010-05-05
2010-05-04
Néha pici
... mint egy csokor virág, egy mosoly, csepp megértés is elég, hogy legyen kedvem egyáltalán bármiért is megmozdulni.
Köszi B.
Köszi B.
2010-05-03
Film
Gondoltam megnézek valami könnyű filmet lefekvés előtt. Jobb ötlet híján, vettem egy szirupfilmet, ami épp eszembe jútott, megnéztem ki a főszereplője és találomra letöltöttem valamit, amiben játszik. Mint kiderült, nem egészen az volt, amire vártam. De kivételesen kellemesen lepődtem meg az alakításon. A film címe Little Ashes.
Subscribe to:
Posts (Atom)