Köd van. Amerre a szem ellát csak nedves gomolygó körvonalak, imbolygó árnyak. Semmi sem biztos, sehol egy kézzel fogható pont. Én meg itt állok a semmi közepén, reszketve, átnedvesedett lélekkel. Irányt kellene választanom, hogy merre tovább. Két lábam a szakadék peremének két oldalán. Fel merjem emelni bármelyiket is? A másik oldal beomlik-e a suly alatt? Előre nincs tovább, arra nem lehet. Melyik lábam kellene megemelni és mely irányba fordulni tovább? Talán ha felszállna a köd ... talán ha várni bírnék még kicsit ... talán ... ha nem lenne ennyire hideg és nedves ... nem ennyire áthatolhatatlan a köd ...
Utánam nyúl majd valaki ha beomlik a mart?
Akkor is, ha elfordultam tőle, mikor a lábam megemeltem?
Süket a csend és néma a köd, hiába kérdezem.
4 comments:
Basszus, vagy fel, vagy ha mar nincs fel, akkor jobbra, egy nagy ugrassal. Nehogy mar leragadj.
Hárombéka tér. Pad. Szemben a vendéglő. Dél. Fél egy. Köd. Valaki jön. Bukdácsol. Sár. Fog. Ismerős? Prémgallér. Az állomáson a prémgalléros úr, kezében a bőröndkulcsokkal, nem én nyitottam ki, ha valamije esetleg eltűnik. Elmegy. Megáll, visszafordul, néz. Odajön. Köszön.
Bocsánat.
Hoppy leül.
Már nem a régi. Nem a régi. Emlékszik? Hoppy vagyok, Hoppy Lőrinc postamester. Már nem a régi.
Sóhaj. Szünet. Kalapját leveszi, aztán lassan vissza.
Megváltozott, az egész város megváltozott, mindenki, milyen különös. Higgye el.
Hoppy. Park. Köd. Fog.
Emlékszik? Az a vendéglő, akkor úgy hívták, hogy Holdvilág. Most Dalai Láma. Tudja, miért? Ó, itt már semmi sem a régi. Emlékszik Ágoston atyára? A dogmatika tanára volt, és Tibet apostolának készült, és szerzetet akart alapítani. Tudja, mi lett Tibetből? A Dalai Láma. Ágoston atya kilépett a szerzetből, és kilépett a dogmatikából, és a vendéglőt megvette, és csapos lett, és az inget a karján felgyűri, és méri a bort. Ez lett Tibetből, vendéglő a Dalai Lámához. Már nem a régi. Akkor Barnabás Maximus sem halasztotta tovább utazását, és elment Kelet-Ázsiába, és Ágoston atya kilépett a dogmatikából, és megvette a Holdvilágot, és és a cégtáblára mongol pofát festetett, ez a Dalai Láma, nagy süveggel, és folyton benéz a Gyeretvai közbe. Ez a mongol a Dalai Láma. Ágoston atya bent van, és méri a bort. Itt már semmi sem a régi.
Hoppy kalapját levette, és ismét visszatette.
Bocsánat, engedje meg, uram, engedje meg, Hoppy még a régi, benne még van egy csepp a régiből, engedje meg, hogy egy pohár borra meghívjam. Lássa Ágoston atyát, amint a bort méri. Mihez fog?
Köd. Fog. Hoppy felugrik, és Bormestert karon fogja. Jöjjön, engedje meg. Hoppy barátsága. Itt már semmi sem a régi, csak Hoppy barátsága.
Bormester feláll. Dalai Láma. Ágoston atya kék kötényben és felgyűrt ingujjban, nem változott, de már nem a régi.
Beljebb, beljebb, nem itt az ivóban, bent –
Bormester leült, Hoppy szemben. Tölt. Isznak.
Ugye már nem a régi? Ki gondolta volna? Tibet apostola! Ugye? Mindenki megváltozott, mindenki –
:)
Egy kis erdekesseg...
kösz a biztatást betond :)
Én is meglepődtem, mikor pont Vera Lynn lett az aki ...
Hoppy hazament. Én is hazamennék azt hiszem. De nem vissza. Csak haza.
Post a Comment