Remény

Nézem a lépéseit. Ott felejti magát a dallam hullámos ösvényein. Nem kacsintgat ki, de érzem, hogy hív. Utána indulok. Hajt a tegnapi víz meleg tükre, amelyben megfürödtünk, a fű selymes tappintása talpunk alatt, a kézfogás átváltozása a bemutakozástól a tüzijátékig. Mosolya halvány és őszinte. Magával visz a tánc ütemén az ebédlő sarkától a bejáratig. Burokba zárt világ, mindenki érzi, hogy ebből kirekedt. Forgás, lépés, lépés, forgás. Ügyetlenül botorkálok utána, türelmesen vezet. Távolabb vonul a múlt, az emlékek, teret adnak a mozdulatoknak. Csak édesanyja meleg szemeiben látom, meg fogja érteni.