Lezárni

Ma elgondolkodtatott egy régi ismerősöm. Pár éve toporog egy helyben, nem képes továbblépni egy balul elsült kapcsolat miatt. Nehéz megtanulni elengedni az elmenni akarót, de úgy érzem e tudás nélkül élni teljes képtelenség. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Az akaratnak belülről kell jönni, más papolhat napestig.
Néha az emberek hajlamosak azt tenni, ami nekik a lehető legrosszabb. Nekem is azt mondta egyszer valaki, hogy hiányzik belőlem az önmegörzési képesség. Más szavakkal, vagy vigyáz rám valaki más, vagy senki, mert én nem tudok vigyázni magamra. Lehet benne valami. Mint kisgyermekre, rám kell szólni este, hogy feküdjek már le, egyedül nem látom be, hogy esek szét a fáradtságtól és ezen csak egy becsületes alvás segít; csak úgy tudok magamra szedni pár kilót, ha a nagyi tölt, mint egy rucát; és még sorolhatnám. Hiába vagyok tisztában a helyzettel, rendszeresen belefeledkezem esténként valami teljesen haszontalan cselekvésbe, nincs türelmem enni, stb.
Nem tudom, ezzel csak én vagyok így? Vagy neked is van hasonló ügyetlen hozáálásod a dolgokhoz?

PS. Lelkiismeretfurdalásom lett. Valaki megkért csepegtessek rendszeresen a szemembe, mert piros, de én nem akartam, mert szörnyen csíp az a cucc, amit adott. Na ez a furdalás rávett, hogy csepegtessek. Ez azt jelenti, hogy jól haladok az önmegörzési képesség megszerzésével. Úgy-e? (És miután a fájdalomtól majdnem falra másztam, nehogy azt merd mondani, hogy nem.)