Magány

Vannak az érzelmeknek határai? Néha mértéktelenül boldog tudok lenni, néha mértéktelenül boldogtalan. Mennyi a mértéktlen? Lehet-e ennél több?
Kérdeztem tőle, mondtam neki, sejtettem, hogy rossz lehet ott. Tagadta. Azt mondta, még szórakoznak is, jól van. Azt mondták róla, széles a mosolya, kipihent, jól van. Ma láttam. Jól volt. De még jobban lett attól, hogy hazajöhet. "Együtt lesz az egész család!" Egyre szélesedett a mosolya. Összeültünk a konyhában. Örvendtünk, hogy együtt. Aztán mindenki elment kialudni az izgalmakat, estére pedig visszatért saját elfoglaltságaihoz. Én filmet néztem, nem figyeltem rá, csak fél füllel. Befele fordult az ágyon, csendes lett.
Mind mind sokan vagyunk és mind egyedül. Nem tudom mennyire öreg igazság ez. A régiek is így voltak? Szenvedünk tőle, pedig mi csináljuk magunknak. Egyik játszik, másik tévét néz, harmadik pötyög. Persze, nem lehet állandóan körbeülni az asztalt. De néha túl rövidek a csodák és túl hosszú a magány.