Micimackó és a banán

Avagy mese Lénie-nek

Egyszerű ez mint a pofoncsapás. Minden szülő este mesét olvas a gyerekének, úgy edukatív célokból, mint a könnyebb altatás érdekében. Ma Kamilla eszembe juttata Micimackót. Anyukám olvasta esténként nekem. Úgy tanultam meg, hogy nem szabad elhajigálni a banánhéjat az utcán. Igaz, akkor még nem tudtam mi az a banán. Az egy másik történet. Azt is mondjam el? Ma megrohantak a gyerekkori emlékeim.
Szóval a banán az úúúúúúgy volt, hogy valahol láttam egy képet egy banánról. És otthon volt nagy buli, mikor kivertem a díszdilit, hogy én banánt akarok enni. Egyik nagybátyám, aki több nagyfejest ismert, mint a szüleim el is indult banánbeszerző útra. Éjjel 11kor még hősiesen virrasztottam a banánra várva. Meg is érkezett nagy későre, csak éppen még zöld volt. Sehogy nem lehetett nekem megmagyarázni, hogy azt most fel kell tenni a szekrény tetejére és pár napig kell hagyni, hogy megérjen. Na persze, el akarnak hülyíteni és végül ne kapjak belőle, ilyet én nem játszottam. Még egy kör bőgés után valaki kikelt a képéből, hogy "Add már oda a gyermeknek, egye meg zölden ha neki így kell!" Hát én megkostóltam, de nem igazán ízlett. Akkor döntöttem el, hogy milyen buták azok ott a képen, anyucinak adtam a többit és elmentem lefeküdni. Akkor sem kellett, mikor megérett a szekrény tetején.
Na de térjünk vissza Micimackóhoz. Szóval a banánhéjat nem is dobigáltam el soha az úton. De az eugenia tasakot majdnem mindig. Pedig azt is mondták, hogy nem szabad, de nem Micimackó mondta hanem a nagyszüleim. És azon úgysem csúsznak el az emberek. Aztán egyszer egy bácsi felvette, majd megszólított, hogy "Hölgyem, elvesztett valamit!" Nahát, azt hiszem nagyon pirosba öltözött kicsi Vera abban a pillanatban. Oda is figyelek azóta, nehogy elveszítsem a dolgaimat az úton. A metrón az esernyőmet, melóban a kulcsaim meg a telefonom, az rendszeresen megtörténik, de az úton nem.
Már megint elkalandoztam Micimackótól. Pedig arról akartam mesélni, mikor anyuci Micimackót olvasott nekem, mert Mama épp annak fogott neki, már pár hete és azóta minden este kellett. Épp a kirándulásnál tartottunk. Én voltam már és tudtam milyen jó, hát nagyon boldog voltam, hogy ők is mennek. Sajnáltam is kicsit, hogy nem tudja kialudni magát elötte, mert olyan hangosan ketyeg az óra. Én kidobtam volna. De ez nem akármilyen maci, hanem nagyon okos. Kitalálta, hogy tegye a vekkert a cekkerbe s még csomó mindenbe pakolja bele. Nem mindent értettem, hogy mibe is kell csomagolni az órát, hogy lehessen aludni tőle, de attól még egy nagyon okos mackó volt az én Micimakóm. Csak aztán épp ebből lett a baj. Reggel nem hallotta mikor csengett az óra és lekéste a kirándulást. Én ettől úgy elkeseredtem, hogy fél éjszakát az egész ház engem vigasztalt, mire álomba sírtam magam valahogy.