Fényképek egy nap alatt

Zümmögő fehér fény. Vagy fényesen zümmögő fehérség? Láttál már olyan neoncsövet? Álltalában ablak nélküli folyósókat világít meg. Védőburkolatában legyek és lepkék holttestei találnak örök, közös sírt. Zümmögésükett eltanulja a hideg fénycső és közös nyelvükön örök altatódalt énekel az égnek álló lábak felett.

Betörőnek érzem magam, ahogy végigkopogok a mozaikon. Itt csend van. Mindig suttognak az emberek. Megszokásból ... vagy talán a lepkeket tisztelik meg vele. De ülni nem bírok. Az ajtót bámulni, hogy mikor nyílik, az még rémísztőbb. Inkább legyek betolakodó ... bármi. Kint lassan pirkad. Nem látom, tudom. Testem érzi, hogy a Napnak kelnie kell.

Itt csak az örjítő zúgás, a csukott ajtó és az állandó kopogás. Lehet ez is idegesít valahol valakit, aki a zúgáshoz szokott. Vagy a csendhez.
Nyílik az ajtó. Majdnem mosolyog. Minden rendben, most hazaviehetem, ma még megmenekültünk. Külömben sem súlyos. Nyugodjak meg. És megnyugszom ... Már látom, hogy pirkad.

Én nem szándékoztam ma a napkeltére várni hideg tejjel és mézespogácsával. De így alakult. Valaki valahol talán most kezd el szöszmötölni. Hideg tejet keres és mézespogácsát. Lefényképezem neki, majd ágybaszöszmötölöm magam. Nyugodtan alszom. Minden rendben ... egyelőre.

Kint dörög és villámlik. Vagy fordítva?