Elképzelt 0, (9)

Hiába bámulom a szétszórt lapokat, ma nem az a nap, amikor a számításaimra tudnék összpontosítani. Tudom, ha a felezőpontokon keresztül húzok egy kört és a gúla csúcsán keresztül merőleges síkot fektetek rá, egy átmérő lesz a metszet. A sík és a gúla metszete pedig ... csak épp valamit elszámoltam. Zöld tintával próbálok belejavítani a kékbetüs jegyzetekbe, de gondolataim valahogy egy másik mozdulatra összpontosulnak. Tudom, hogy 0,(9) a végeredmény, csak az a könnyedség, ahogy kilibegett az ajtón nem hagy nyugodni. A sík a gúla egyik élével 30 fokos szöget zár be. Ebből a három merőleges tételével kiszámítható, hogy miért nem csapta be az ajtót maga után. Azt hiszem feladom mára. Abban a bő esőkabátban esetlen mozdulatokra számítottam. Érdekes, hogy ilyen zuhéban sem hagyja magát eltántorítani a nyaktörő magas sarkak viseletétől. Végigkopott a folyóson, melynek felezőpontjában egy reá merőleges másik folyosó nyílik.
Azon kapom magam, egymásra merőleges, felezőpontjukban metsző szakaszokat rajzolok a papírra. Ha jól emlékszem épp ezt rótta fel, melómániásnak nevezett, meg őrültnek. Kidiszítem a plusszokat. Minden végpontban a szakaszra merőleges, a szakasz hosszának felével egyenlő hosszuságú szakaszokat bigyesztek. Az elsőt a felső csúcsban, majd sorban a többit is. Ha az eredeti keresztet egy körbe írnám, érintőket húznék a metszéspontokhoz, majd az érintők metszéspontjától az érintési pontig húzható nyolc szakaszból négyet megrajzolnék ugyanezt az ábrát kapnám. Van úgy, hogy érzem a megoldást levezétés nélkül is. De ezt a mostanit be kell bizonyítanom. Őrült vagyok, igaza van, csak egy őrült akarhatja geometriával bizonyítani, hogy a 0,(9) létezik és valós. A kopogás egyre halkult. Nem hallottam, mikor becsukta a külső ajtót. Véglegesen. Tudom, hogy a kulcsot a kör alakú kisasztalon hagyta. Tudom, hogy a zár bekattan, mikor az ajtó becsukódik. Tudom, hogy nincs többé kulcsa visszajönni. Tudom, hogy csengetni nem fog, mégis értetlenül bámulom az elöttem zöldellő horogkeresztet.