Következő gondolatok között az is szerepelt, hogy "És lesz egy kutyusom. És-el nem kezdünk mondatot." Mikor a tervezéssel a kutyus témához értem, az az elhatározás született bennem, hogy menhelyi kutyus lesz. Majd kiveszem egy hónappal mielött kiköltözöm és mire megyünk kigyógyítom a kenelbajokból. Azért így, mert a kedvenc dokinéni itt van a városban.
Meglett a terület. Pénz hiányában meglett egy mobilház, amelyen még újítani kell és kalandos lesz ilyenben lakni, de kipróbálom.
Közben nézegettem a facebookon a menhelyi kutyusok képeit. És akkor egyszer csak január 19-én este megláttam ezt:
Másnap telefonáltam is, hogy én a kutyust szeretném elhozni, most nem tudok odajönni csak holnap, de nehogy odaadják másnak. Megnyugtattak, hogy már négy hónapja nem vitte el senki, holnapig biztos nem fogják. Január 21-én vittem ki először sétálni a menhely udavrán 5 percre. Aznap meg is tötént a kötelező ivartalanítás. Január 23-án másodszor mentünk ki, most már el a menhelyről.
A vastag bundáján keresztül is kilátszott minden bordája, zongorázni lehetett volna rajta. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek mikor ránéztem. Lassan haladtunk hazafele, mindent meg kellett szaglászni, nézni, hallgatózni a különös zajokat.
Harmadik "Borzi gyere!" felszólításra a kutyus elindul anélkül, hogy a pórázt kellett volna huzigálnom.
Azóta Borzi ismeri a nevét, most mát nőtt még egy kicsit és hízott is pár kilót. Már nem veri ki a tányért a kezemből mikor enni adok neki, tudja mit jelent, hogy kint maradsz, ülsz, fekszel, NE, hiiiiiii (mikor valami tényleg merészet csinált, mint például mikor megpróbált meglógni a szennyes kupacból ellopott farmernadrágommal). Mi több, megrágja a kaját, nem nyel le mindent egyben. Van egy játszópajtás a szomszédben, akihez néha át lehet menni kergetőzni és hancúrozni.
Persze az élet nem talpig tejföl. Gondunk van a sétálással meg a harapdálással. Meg szűk a hely és a kiköltözés még csak pár hónap múlva esedékes.
Na de erről majd még bővebben legközelebb.
No comments:
Post a Comment