Csonti

Mikor Borzi hozzám költözött barna lerakódás volt a tépőfogain. A kutyadoki szerint kölyök korábban lehetett valamilyen lázas megbetegedése. Azt mondta, hogy csontot kell adni a kutyusnak, az tisztítja a fogait. Lehetőleg marha lábszár-csontot nyersen és semmiképpen ne csirkét.
Öltözés és irány a húsos. Győztesen hoztam neki egy jó nagy csontot. Borzi pedig úgy szökött neki, mintha egyben akarná lenyelni. Mikor rájött, hogy ez mégsem fog sikerülni olyan elszántan próbálta szétrágni, hogy bevérzett a foga. Megijedtem és elvettem tőle. A következő két hétben nem mertem csontot adni.
Abban az időben a szárazkaját sem rágta meg. Egyben nyelt le mindent pillanatok alatt.
Pár hét múlva, mikor láttam, hogy a szárazkaját megrágja megint elővettem a csontkérdést. Még egy sor dokumentálódás után kissebb darab csontokat adtam neki megfőve. Megrágta azt is, már nem egyben akarta eltüntetni.
Szakvélemény kikérése után kicsit okosabb lettem. A csont fővéssel elveszti rugalmasságát, mert a kálcium molekulák közelebb kerülnek egymáshoz, ha jól értettem. Nyers csontot egészségesebb adni a kutyának. A természetben is azt esznek a ragadozók, senki nem főzi meg nekik. Nem baj ha a kutyus foga bevérzik. Ez olyan megtörténik dolog és kutya baja nem lesz tőle. Ma már Borzi egy boldog csonttulajdonos. Megrágja a nyers csontot is. Majdnem naponta kap egyet. Két hét alatt a lerakódásból alíg maradt már egy foltocska és szép fehér fogai lettek.

Tanulunk sétálni

Szombaton volt nálunk a pszihológus "bácsi". Azóta tudjuk, hogyan kell nagy sétára menni a mezőre.

Egyszer kivittem falura és a kerítésen levő résen keresztül megszökött. A vér megállt bennem és biztos voltam, hogy örökre vesztettem el, pedig alíg pár hete lakik nálam. Felszaladtam a közeli domboldalra és kerestem. Nyoma veszett. Sík ideg voltam, haragudtam magamra gondtalanságomért. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valahol, pár házzal arrébb, nagyon ugatnak a kutyák. Sejtettem, hogy arra kószál, de azt is tudtam, hogy ekkora távolságból nem tudom utolérni. Gondolom megijedt a területüket védő otthoniaktól, mert egyszer csak látom, hogy rohan ... visszafele. Mikor hallótávolságba került a nevén szólítgattam és csodák csodája, megállt az eszeveszett szaladásból, figyelt, majd elindult felém. Mikor hozzám jött megsimogattam, adtam neki sok-sok csalifalatkát és megkötöttem, de nem mertem többet a pórázról elengedni, miután az ajtón kimentünk.
Én viszont nem bírok annyit rohangálni vele, mint amennyire szüksége lenne és főleg nem az ő sebességével. Emiatt nem mentünk többet nagy nyílt terepre.
A következmények kegyetlenül hatottak ki a mindennapjainkra. Nem mozgott Borzi eleget és egyre nyugtalanabb lett. Egyre nehezebben volt kezelhető a séták alkalmával. Így aztán a séta öröm helyett üröm lett.
A pszihológus mondta, hogy vegyek egy 10 méteres pórázt, kössek rá egy botot és úgy vigyem ki a mezőre. A botot könnyebb fogni mint a pórázt ha nagyon nekiszalad a kutyus és ha véletlenül kitépi a kezemből, akkor nem jút messzire, mert az első bokrokon fennakad.
Vasárnapra be is terveztem a nagy sétát. Elég késő lett, mire elindulhattunk, mivel a 10 méteres póráz beszerzése vasárnapon egy lehetetlennek bizonyuló feladat lett. Egyszer csak eszembe jútott, hogy rövid ideig sziklát is másztam és megvan a beülőm. Még mentem körbe egy sort és találtam kordellint egy sportüzletben, ebből vettem 10 métert.
Ennek a két végére kötöttem egy-egy nyolcas bogot, magamra vettem a beülőt és magamhoz biztosítottam vele Borzit. Engem még nem tud elhúzni, ha teljes súlyommal ellenállok.
A 20 méteres mozgástér elégnek bizonyult a szaladgáláshoz. Egy óra alatt úgy elfáradt, hogy leült mellém és együtt néztünk a domboldalról, hogyan készül a falu a lefekvéshez.
Azt is megtanította a pszihológus, hogy ha magától néha hozzámjön, adjak neki csalifalatkát. Ettől megszokja, hogy folyamatosan visszajöjjön. Ebben is szót fogadtam és úgy is lett, ahogy megjósolta. Borzi egyre inkább figyelte a modzulataimat. Néha-néha visszajött, leült és nagy ártatlan szemekkel kunyerálta a kijáró falatokat.

Borzi mese eleje

Az úgy kezdődött, hogy eldöntöttem, elegem van ebből a városi bűzből-zajból. Ki fogok költözni falura. Valahova közel és majd bejárok dolgozni.
Következő gondolatok között az is szerepelt, hogy "És lesz egy kutyusom. És-el nem kezdünk mondatot." Mikor a tervezéssel a kutyus témához értem, az az elhatározás született bennem, hogy menhelyi kutyus lesz. Majd kiveszem egy hónappal mielött kiköltözöm és mire megyünk kigyógyítom a kenelbajokból. Azért így, mert a kedvenc dokinéni itt van a városban.
Meglett a terület. Pénz hiányában meglett egy mobilház, amelyen még újítani kell és kalandos lesz ilyenben lakni, de kipróbálom.
Közben nézegettem a facebookon a menhelyi kutyusok képeit. És akkor egyszer csak január 19-én este megláttam ezt:

Egy kutyus, aki a menhelyen is vidám. Ez egy életlecke volt első látásra és persze szerelem is. Helyben eldöntöttem, hogy elhozom és ő lesz Borzi.
Másnap telefonáltam is, hogy én a kutyust szeretném elhozni, most nem tudok odajönni csak holnap, de nehogy odaadják másnak. Megnyugtattak, hogy már négy hónapja nem vitte el senki, holnapig biztos nem fogják. Január 21-én vittem ki először sétálni a menhely udavrán 5 percre. Aznap meg is tötént a kötelező ivartalanítás. Január 23-án másodszor mentünk ki, most már el a menhelyről.
A vastag bundáján keresztül is kilátszott minden bordája, zongorázni lehetett volna rajta. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek mikor ránéztem. Lassan haladtunk hazafele, mindent meg kellett szaglászni, nézni, hallgatózni a különös zajokat.
Harmadik "Borzi gyere!" felszólításra a kutyus elindul anélkül, hogy a pórázt kellett volna huzigálnom.
Azóta Borzi ismeri a nevét, most mát nőtt még egy kicsit és hízott is pár kilót. Már nem veri ki a tányért a kezemből mikor enni adok neki, tudja mit jelent, hogy kint maradsz, ülsz, fekszel, NE, hiiiiiii (mikor valami tényleg merészet csinált, mint például mikor megpróbált meglógni a szennyes kupacból ellopott farmernadrágommal). Mi több, megrágja a kaját, nem nyel le mindent egyben. Van egy játszópajtás a szomszédben, akihez néha át lehet menni kergetőzni és hancúrozni.
Persze az élet nem talpig tejföl. Gondunk van a sétálással meg a harapdálással. Meg szűk a  hely és a kiköltözés még csak pár hónap múlva esedékes.
Na de erről majd még bővebben legközelebb.