Hallgatni

Kollegámmal arról beszélgettünk, mi lenne, ha nem tudnánk beszélgetni valamiért az irodában. Például földrengésveszély lenne és bukósisakban kellene ülni egész nap, jött az ötlettel. Kitaláltam, hogy akkor felszerelnék valami kihangosítót, de úgysem állnám meg, hogy ne járjon a szám. Persze egy mondatban kifizetett: "szerintem te meg a temeteseden is beszolsz majd a papnak".

Csendélet

Villámlott, dörgött és sűrű függönyben zuhogott már az eső, mire kikászálódtam a polcok közül. Az üzlet bejáratánál álltam esernyőtlen és tanácstalan, mikor felfigyeltem a lányra, aki egy óriásméretű kutyát próbált rávenni, hogy üljön. Sikertelen műveletnek bizonyult. Az állat morogva minden figyelmét a toprongyos öregre összpontosította.
Egyre többen tolongtunk a bejárat eresze alatt. Még egy gitár is, hanyagul a kirakatnak dőlve, olyan dbozos régi régeni gyártmányú. Arrébb húzódtam az újságos bódé túlsó felére.
Fura dallam ütötte meg a fülem, mononton ismétlődött a húrok között. Ott ült a bácsi egy felfordított festékes vedren, mocskosan, borostásan, őszülő hajjal. A mélyvörös doboz csillogón feszített ölében.
Lassan emelte fel tekintetét a vizes földről, végigsiklott az eső nedves csíkjain és megállapodott valahol az ég felhőfoszlányos távlataiban. Majdnem mosolygott ahogy ottfelejtette magát. A gitár szófogadón hagyta abba az egyhangú siránkozást és nyári zápor viszhangot játszott az őszi esőnek.
Vállamra vettem a táskám és ráérősen indultam haza a csorgó vízben.

Választás

Néha nem értem meg a többieket, a másikat. Próbálkozom, de nem megy. Azt hiszem elsősorban arról van szó, ahogy a problémát feltesszük.
Adott egy helyzet például, amelynek számomra van három lehetséges megoldása: a számomra ideális, a középút és a számomra bántó. Ami nekem ideális az a másiknak bántó vagy elképzelhetetlen és emiatt számomra is azzá válik. Marad két lehetőség. Nekem csak áll az agyam és ácsorog, mikor a másik nem a középutat választja.
Az ő szemszögéből csak két megoldás létezik. A felemás megoldás nem megfelelő, mert nekem az fáradságomba kerül, míg neki semmilyen áldozatot nem kell hozni érte. Nem kapcsol, hogy számomra bántó is lehet az ő választása.
Mit vethetek a szemére? Hogy túlságosan gondoskodó? Vagy hogy nem gondolatolvasó? Próbálom megérteni, de az észérvek nem segítenek a lelkiállapotomon.
Azt hiszem erre mondják, hogy ha megharagudott majd megbékél. Meg kell békélnem a helyzettel.
---
Én azt tanultam az élettől, hogy ha öt percet ad kemény izzadság árán, akkor azt az öt percet is el kell venni, azért is megéri megizzadni. Nem szabad felmérni, mennyi az izzadság és mérlegelni azt, ami cserébe jön. Most meg az is dereng, hogy nem szabad a saját mércével mérni más számára a befektetett energiát, mert lehet ami nekem soknak tünik, az a másiknak kevés és fordítva. Mindenki mérjen a maga számára, már ha mérni akar és döntse el egyedül mit választ.

Próbálkozások

vergődöm

Helyzetleírás

Köd van. Amerre a szem ellát csak nedves gomolygó körvonalak, imbolygó árnyak. Semmi sem biztos, sehol egy kézzel fogható pont. Én meg itt állok a semmi közepén, reszketve, átnedvesedett lélekkel. Irányt kellene választanom, hogy merre tovább. Két lábam a szakadék peremének két oldalán. Fel merjem emelni bármelyiket is? A másik oldal beomlik-e a suly alatt? Előre nincs tovább, arra nem lehet. Melyik lábam kellene megemelni és mely irányba fordulni tovább? Talán ha felszállna a köd ... talán ha várni bírnék még kicsit ... talán ... ha nem lenne ennyire hideg és nedves ... nem ennyire áthatolhatatlan a köd ...

Utánam nyúl majd valaki ha beomlik a mart?
Akkor is, ha elfordultam tőle, mikor a lábam megemeltem?

Süket a csend és néma a köd, hiába kérdezem.

Nem?

"Mindenhol jó, de legjobb az ágyban." - Tankcsapda

Akkor nem alszik helyettem valaki egy jót?

Felelősség

Mennyit szabad az életben bevállalni? Mit szabad az élettől megkívánni? Azt mondják, vigyázz mit kívánsz, megtörténhet, hogy valóra válik. Szerintem ez nem elég kifejezni a valóságot. Hozzá kell tenni, hogy vigyázz, tudd, mit is akarsz és tarts ki a kívánság mellett. Olyankor válhat valóra, mikor el sem hinnénk. Közben lehet új pályán indítunk tovább, lehet rég feladtuk és egyszer csak ott dereng valami, sejtelmesen, majd egyre tisztábban, végül menthetetlenül szembemegyünk vele.
Nehéz a teher, bármerre indulok embereket rántok magammal. Bárhogy döntenék, soha nem fogom tudni, mi volt a helyes út. Van helyes út? Mennyi az, amennyiért felelősnek kell érezni magunk? Mennyire kell számolnunk másokkal, akik ránk bízták valamilyen szinten maguk? Mennyire kell félnünk attól, hogy rossz irányban indulunk tovább?
Olvastam valahol, hogy ha a szívedre hallgatsz nem tévedhetsz el. És mi van ha a szívem csak hasad meg és nem válaszol semmit?

Jó napot

Újabb

Néha, mikor felkeres a múltam szeretnék elbújni előle az asztal alá mint kiskoromban a rossz tündér elől, de most már tudom, hogy úgyis hiába. Ott is megtalál. Sunyin szétnéz, látja-e valaki. Mikor épp senki nem figyel, mellém surran és suttogni kezd. Híreket hozott ma is. Bizalmasan kaccsint.
Emlékszem, persze, hogy igen, arra az arcra. Egy volt ő is azok közül, akit szerettem, aki szeretett. Bántottuk is egymást elégszer. És emlékszem a szürke füstre is körülötte, a fanyar szagú kábító ködre. Fontoskodva meséli tovább szomorú híreit. Elárulja, hogy most már lecserélte. Egy vékonyka tűre. Át is esett az első túladagoláson. Kíváncsian keresi arcomon a rángó izmokat. Nem találja. Megtanultam elrejteni a fájdalmat. Elégedetlenül távozik.
Én meg fásultan karcolok újabb vonalat a halott fa kérgére, katonás egyeneset a többi mellé. Még egy aki elveszett, még egy, akinek nem sikerült.

rossz

Ma rossz napom volt. Nem is tudom miért. Csak azt, hogy rossz rossz rossz. De már este van, nemsokára lejár.

Szépet

... valami nagyon szépet. Csak épp nem jút eszembe semmi összefüggő. Szavak kavarognak, mint fű, nap, csillogás, víz, merengő, együtt, ölelés, csingilingi, kamillavirág, vaníliaillat ... megérkezés ... mind mind szépek, ugy-e?