Orvosok

Megígértem, elmondom miért volt szörnyű a napom.
Azzal kezdődött, hogy fájt a karom, izomhuzúdás vagy ilyes. Csak úgy lehet a klinikára menni ha a háziorvos ad küldőcédulát. Mivel a hziorvosom nem abban a városban van ahol épp lakom, csak a sürgősségire mehettem. Pár órán keresztül végignéztem ahogy behoznak csomó összetört embert: autóbaleset, bácsi aki lehajolt és "megszédült a feje", néni, akit a veje lelököt a lépcsőn és még sorolhatnám. Végül kaptam egy intravénást, amitől szinte kiájultam, majd egy küldőcédulát az ortopédiára. Végülis nagyon kedvesek voltak a sürgőségisek és még a vénámat sem robbantották el, mint ahogy azt rendszeresen mindenki megteszi, aki egyszer valami tűvel hozzáér. Itt kivételt képez Orshee, aki már tudja, hogyan kell hozzáérni. Azért elnéztem, hogy a SMURDhoz képest még mindig sok kívánnivalót hagy maga után az állami sürgősségi, de el kell ismernem, hogy sokat javult az utóbbi években úgy a felszerelés, mint az orvosok attitüdje.
Az igazi buli ott kezdődött, mikor az ortopédián az orvosnő bejelentette, hogy a küldőcédulám nem érvényes és ha nem a háziorvosomtól hozok egyet nem hajlandó megvizsgálni. Paff. Meg tudtam volna tépni mérgemben. Már csak azért is, ahogy beszélt. A hozzáállásáért pedig külön még kétszer. Átmentem a sürgősségi részlegre. Ott fogadtak. Hiába magyaráztam, hogy nem ütöttem meg elküdtek röntgenre. Utálom, ha sugárzásnak tesznek ki, tiszta hiába. Persze a filemen látszott, hogy a csotjaimmal minden rendben, az izmaim meg nem látszottak. Erre a doktor úr eldöntötte, hogy valami megcsípett. Hiába magyaráztam, hogy nem és nem, mert az izom fáj és akkor nagyon ha kinyújtom a kezem, vagy erőt próbálok meg kifejeni és tudom, hogy szombaton éjjel rosszul aludtam, vasárnap reggel fájós kézzel keltem, meg hogy vasárnap így másztam és lehet nem kellett volna, nem volt kivel beszéljek. Rivanolos kötést kaptam, receptet fájdalomcsillapítóval meg valami nagyon erős antibiótikummal. Úgy nézett rám, mint egy holdlakóra, mikor bejelentettem, hogy nem fogom a fájdalomcsillapítót beszedni, mert nem fáj annyira. Igaz a felkarom méreteit tekintve nehéz volt elhinni, hogy kibírható a fájdalom, ha nem használom a bal kezem. Innen továbbküldtek a bőrgyógyászatra.
Legalább a bőrgyógyász egy rendes öregúr volt, aki megmondta, hogy ott incs semmiféle csípés és az a lilás elszineződés nem bőrbaj, hanem valami egyéb. Nem egészen értettem meg, amit magyarázott, de az lejött, hogy az izommal van valami gond. Kérdésemre, hogy hova mehetnék el, ahol valami értelmes választ kapok, megadta egy magánklinika számát, ahol van ortopéd ökográf és orvost is ajánlott.
Erre már nem került sor, mert este a nyuszivacsi után beborogattam káposztalapival és másnap reggelre nagyjából lelohadt, az elszineződés pedig végképp eltünt.
Most már emlékszem, miért hívom fel inkább mamát és mesélem el mi bajom, utána meg lógok a neten és keresem, melyik gyógynövénynek mi a román neve, másnap meg járom a gyógyszertárakat, amíg találok, ahelyett, hogy orvoshoz menjek. Azonkívül, meg néha elfog a félsz, hogy valami nagyobb baja történik valakinek és felviszik az ortopédiára a sürgősségire. Vajon a csont törés miatti dagadásokat is úgy kezelik mintha csípés lenne? Vagy arra már azt mondják, hogy inszalaghúzódás? Hogy engedik meg egy ilyen orvosnak, hogy sürgősségis legyen?