Mikor?

A havasok még fehér csúcsokkal hasítanak maguknak teret az égből. Minden kiszögellés szikáran, magányosan, határozott körvonalakkal vág határt a szemnek.
Szép látvány.
De!
Szédítő a magasság, hidegrázó a gondolat ott ülni fent, ahol a szirt a legmagassabb, ahol a szakadék a legmélyebb. Mogorva, zord az ösvény, ami odavezet. Félelmetes.
Mégis van, akinek akarata van látni, ereje bejárni, szíve megismerni. Az így szereti amilyen, csak így, szépségeivel és veszedelmeivel egyetemben. Tudja, hogy másképp nem is igazán lennének hegyek. Nem lenne semmi varázsuk.
Mikor növünk fel embertársainkhoz, így szeretni őket? Ahogy a hegymászó a hegyet ...