Csak most volt ...

Csak most volt, alíg pár hete, hogy születése napját ünnepeltük. Mosolygott a konyaknak, mit lányaitól kapott. Kíváncsian szokta nézegetni az üvegek cimkéin a feliratot, amelyekbe szirup meg bor került. Nem volt szabad innia belőlük. De a konyakból kis pohárkával, legalább így ünnepnapon ...
Csak most volt, hogy ott állt a lépcső tetején, jöttünket lesve. Számlálta a hétvégeket, melyik az, amikor érkezünk.
Csak most volt, hogy ott ült a széken, hallgatva a zsibongást. A csendből kijútott a többi napokon bőven.
Csak most volt, hogy virágot vittem neki a szemműtét után. Az egész emberből sugárzott a boldogság ahogy nézte "Látom a színét! Piros! És látom a madarakat a szembeni háztetőn!"
Csak most volt, hogy együtt fejtettük a kukoricát a tornácon. Megetettük a majorságot, megöntöztük a nagymama rózsáit és nagyon szerettünk élni.
Csak most volt, hogy ... majd anyum zokogott a telefonba és soká lett mire megértettem, hogy "Meghalt Gyula tata!"

December 4, 2009