Választások

Mivel nem a személyimben levő címen lakom, kis cetlit ragasztottak a hátára és arra írták fel, mi az állandó lakhelyem. Ezt "flotant"-nak hívják. Vagyis lebegő vagyok. Pedig állandó, hivatalosan bejegyzett lakhelyem van. Eddig nem is volt semmi gondom ezzel a lebegő állapottal, de a tegnapi választások alkalmával ez már nem érvényes. Mint kiderült, az otthoni listán már nem szerepeltem. Ezt is megértem, ha a lebegő lakhelyemen viszont be lettem volna írva. De nem. Szóval olyan állampolgára vagyok az országnak, akit sehova nem írtak fel. Mintha nem is léteznék. Bárhol is szavazzak, csak a speciális körzetekben lehetett, amiről gondolom nem kell mesélni, hogy mekkora őrülettel járt. Ezen rémesen felhábordtam, és még jobban mikor továbbgondoltam a helyzetet. Megkérdeztem magamtól, kik azok, akik hozzám hasonló helyzetben vannak? Vajon Mari néni, aki iskolát nem látott és földműveléssel foglalkozik? Vajon Katica, aki a sarki boltban árul, mert az érettségije mai napig nincs meg? Miért félnek a dinamikus életet élő, legtöbbször némi iskolával rendelkező és esetleg gondolkozni képes emberek szavazataitól, akik merik körbelakni az országot, aszerint, hogy éppen hol érdemes? Persze, hiába háborgok, úgysem megyek semmire vele. Nem is tudom mi az ördög tart ebben a hülye országban.

Egyszerű

Különleges lány vagyok. Pont annyira különleges, mint a többi lányok. Különleges ember vagyok. Pont annyira különleges, mint a többi emberek. Mégis néha nagyon elkap a hétköznapiság érzése.

Megnéztem

Sikerült eljútnom a kiállításra. Több, mint amire vártam, kevesebb, mint amit reméltem. Örvendek, hogy elmentem.

Nem értem

Mit jelent, hogy "így kellett lennie"?

Munkaterápia

Hosszú távon nem segít.

Behavazva

... melóval, nem jút időm depizni, irogatni is csak ennyire futotta.

Pedig szetenék elmenni ide is:

Fáradtság

Céltalan bolyongok. Tanácstalan nézek magamba és kérdem miért. Miért nem ülök le az első padra? Miért nem maradok ott fázni az első sarkon? Miért nem bámulok üresen a fénytelen téli napba már mindörökkön? Miért nem veszek a ragacsos ködfoszlányok közé? Milyen erő teszi egyik lábam a máik elé?
Meddig még?

Mottó

Egyszer megfogalmazódott bennem, kiírtam a fejlécbe, most néha nézem és egyre hangsúlyozottabban érzem, hogy így van.
Az igazság olyan mint a sav, mindent kimar, amire ráömlik.
Néha mégis rámtör, hogy kimondjam, de csak olyankor, mikor biztos vagyok benne, hogy úgysem fogom. Mert épp nem olyan a hangulat, mert épp úgyis készülünk továbblépni, mert ... ilyenkor kevésbé figyelek oda magamra, kevésbé érzem veszélyesnek a helyzetet. Mi lesz, ha egyszer csak leomlanak a falak? Miért kell mindig harcolnunk magunk ellen? Miért kell meggátolni a szabad folyását az eseményeknek? Miért akarunk folyton ellenállni? Miért kell állandóan fényévekre lennünk önmagunktól?
Meg sem merem kérdezni magamtól mi a helyes út? Elindultam egyiken és azon megyek. Azt hiszem túl sokan körülöttem félnek önmaguktól. Nekem meg nincs erőm magamra sem vigyázni.

Utazás

Nem is tudom, hol kezdhetném. Ott mikor a soför négy órányi utazás után rájön, hogy nem müködik a légkondi, majd még két órán keresztül gombokat nyomogat a vezérlőpulton, mire mgtalálja a helyes beállításokat én meg hat óra elteltével leszállok a buszról? Vagy inkább azzal, hogy egyesek fülhallgató nélkül nézik a filmet, így az egész busz kénytelen hallgatni a hülye párbeszédeket? Esetleg a részeggel, aki felül a buszra, bűzlik, hogy majdnem kipakolom a reggelim, ráadásul folyton beszélgetni akar?
Azt hiszem inkább ne is beszéljünk róla.