Képek

Csresnyevirág néptáncegyüttes


9. Honvéd Huszár Ezred

Tumultus, de otthon

- Isten hozott fijam. Hogy utaztál?
- Jól. Hogy vagytok.
- Élünk. Éhes vagy? Mit hozzak? Van töltött káposzta. Vártunk.
- Az nagyon jó. Rég nem ettem. Ilyet, mint a tied nagyon rég nem.
Itt másképp főzik. Már senki nem csinálja úgy mint a mama. Ez omlósabb, puhább, könnyebb és munkásabb. Fával rakják a tüzet, amin megfő.
- Tata, hogy vagy?
- Elestem fijam.
- Fáj?
- Nem.
- Biztos? Nincs eltörve? Nem dagadt meg?
- Zsibbad. Erőst zsibbad.
- Tudod mozgatni?
- Tudom.
- Hogy történt?
- Megbotlottam egy kűben. Elhajítottam az útbúl.
- Én elmegyek arra le. B. megcsengetett, jöttek utánam.
- Kísőig ülsz?
- Nem tudom.
- Hónap jűsz templomba?
- Jövök mama. Költsél fel. Puszika.
- Szia. Jöttél?
- Jöttem. Te egyedül?
- A többiek az utcában. Várnak.
Semmiségekről beszélünk, miközben baktatunk lefele. Lányok is vannak. Már csábítják őket. Csábulnak is gond nélkül.
- Szia.
- Szia.
- Rég láttalak.
- Igen.
- Hogy vagy?
- Jól. Te?
- Jól.
- Férjhez mentél?
- Nem - nevetek és süketségeket beszélek. Jól esik. - Te?
- Elváltunk.
- Sajnálom. Pedig rég együtt voltatok.
- Igen.
- Mennem kell. Várnak.
- Valamit meg kell beszélnem még, de utolérlek.
Az iskola udvarán úriási hangzavar. Még egy ismerős, még egy, ott is ... Élvezem a hangulatot. A színpadon valaki kéri, hogy írjak, gyakran írjak. Ismerősek a hangok, a mondatok dallamai.
- Nem kell nekem talpmasszázs két hét létura után. - utolért.
- Ültem a szekéren, a traktoron ...
- Most már a szekéren vagy a traktoron?
- Hát a szekéren a traktor után. A kerucsioron na.
Most már keringőt húznak. Ropják is az emberek a kaviccsal teleszort udvaron.
- Gyertek hánkolódni. - sehonnan nem jön válasz - Nem baj, keresek egy szakácsnét, oszt megforgatom a hasam körül. - eltünik. Közben az emberek helyet cserélgetnek, isznak, udvarolnak, viccelődnek. Az ízes poénok, az emlékek ismerősek.
- Hazavittem és nekitámasztottam a kútkávának. Gondoltam onnan már beballag vahogy. Jön haza nagyapám, már megfejte a tehenet is, azt monja, a barátod még mindig kint a kútkáva mellett.
- Nagyon fáj? Akarsz beszílni róla? - általános jókedv. - Egy lípís kolbász, egy kupica pálinka mindent megold. Mindegy mi az, csak üssön.
- Még egy kör sör, nehogy az Istené megszomjazzunk.
- Ha nem fogod bé etípem a szádot.
- Nízd meg a szomszíd, úgy viszik, mint a vött tyúkot, a szárnyaival a hátán.
Az új asszonyt nézik a régi barát oldalán jönni.
- Bejött az új bicikli?
A lány puszit kap kiengesztelésül. Itt mindenkit letesztelnek. Ha érti a viccet és nem kerüli a munkát befogadják. Nem rosszak, csak nyersek.
- Fázom.
- Ballagnjunk haza lassan.
A keresztutcáig még nevetgélünk. Én onnan másfele veszem az utam. Megpuszil, itt így szokás elköszönni.
Reggel nehezen ébredek, de gyorsan. Mire elkezdik az elsőt már indulhatunk. A másodikat húzzák mire leérünk. Mamára többször is rá kell szólni, hogy lassabban, van időnk, nekem nehogy elessen. Közben beszámol.
- A macska nem akar enni, hogy egyen tűzlangot. - igazán gondban van miatta. - A csürkék jól fejlődnek. A kutya megint kapart ma. Ássa a gödröt, fekszik belé. Nem hagyom.
A templom elött megnézzük a huszárfelvonulást. Ők is bejönnek az isetntiszteletre. Nagyon rég nem voltam templomban. Szoboravatás után a huszárok eléneklik Kosuth Lajos üzenetét, majd közösen a Nemzeti imát. Magyarnak érzem magam minden fellengzősség és sovinizmus nélkül. Átmegyünk az iskola udvarára. Előadás, kiállítás, bazár, népviselet, sok cseresznye és huszárok. Ismerősök, jóbarátok üdvözölnek. Otthon töltöttkáposzta és rántott csirke.
Este megint arra le. Az idegenek hazamentek. Kevesebben vagyunk, csak itthoniak és csendesebbek. A cseresnye árakat beszéljük. A kereskedők csúfot űznek az emberek munkájából. Kevesebb mint felét fizetik meg a piaci árnak. Néha elcsodálkozom, ezek az emberek miből élnek meg. Nem tehetünk semmit értük, mások akik tehetnének, azok nem tesznek. Menni kell, reggel várnak a fák, szedni kell nekik, nekem meg visszatérni. Nem búcsúzunk, sosen szoktunk. Úgy köszönünk el, mintha holnap megint találkoznánk. Lehet fogunk, lehet csak évek múlva. Megnézzük jól egymást, hogy emlékezzünk.
A keresztutcától tovább nincs utcai világítás. Fekete a sötét és csendes. Egy varázspálca nyomát őrzi az égi tejút, a kassziopea uralma alatt. Néha álmában felvakkantó kutya hangja jelzi, hogy a falú él, csak szunnyad. Ez a magány más, tartalmas és szép. Ölel, nem bánt. Betakar, ölébe ültet. A csend némán mesél életet, egy elfeljtett időt és teret. Megbabonázva hallgatom.
A kapu halkan nyikordul. Itthon vagyok még kisség. Pár órát még. Leülök a járdára és szeretném, ha nem lennék álmos, nem kellene aludnom, hanem reggelig hallgatnám a csend-mesét. Rágyújtok még egyet. A parázs vakító. A fák rósszalón rázzák meg fejük. Valalhol lepottyan egy alma. Az ő ideje már nem jön el. Az enyém lejárt. Elmegyek aludni, reggel a busz, vonat visszavisz és álmodom csillagokat, fákat meg csendet.

A hármas vonalra szerelvény érkezik

Ismerős, megszokott, mindig megújúló érzés. A sinek zümmögnek, üdvözlik a fékező szerelvényt. Nehezen húzom fel magam a magas lépcsőn. Ráncos kéz nyúl utánam. Megköszönöm. Hálás vagyok, mert nem akar beszédbe elegyedni velem. Találok egy üres fülkét. Nem ide szól a jegyem, még az osztály sem egyezik, de most nem számít. Lehúzom az ablakot. Egy lökés, majd még egy. Ez külön hangulat. A beérkező szellő, a mocskos ablakon át besütő nap, ragacsos ülések, beáramló nyár illat. Az óra ketyegésével ellentées irányú kattogás. Talán valamivel lassubb és ütemesebb, mint a nagymamám faliórája. Hajam a szemembe borzolódik. Tökéletes magány. Ez is szeretem. Aki maradt, attól elbúcsúztam. Még egyszer egy tekintet és tudtuk, értettük. Fura idegen vagyok. Az ellenőr nem szól a hely miatt. Néz. Nem illek a képbe, nem érti miért és nem is sejti, hogy de még mennyire, hogy mégis. Leülök, hagyom szemből vágni a szelet. Senki nem vár a vonal túloldalán. A valami rég a fejem fölött lebeg a levegőben. Nem utitárs, csak elkísér. Libabőrős hideg jön be kintről, egy kiszáradt bokor és gondosan megművelt földek látványa. Melegház elhasad ponyváját csattogtatja a szél, a fékek sírnak. Bodzafa az ablak előtt. Nedves, termékeny illat. Nincs időm kiélvezni, indulunk is tovább. Megint ezer ágú a napfény. Búzavirág és pipacs a sinek rozsdás kövei között. Arrébb árvacsalán, repce és földön kúszó borostyán. Közelben omladozó házfalról szökhetett meg. Várakozó arcokból kifürkésző szemek keresik a vagon számát, amely megegyezik jegyükre nyomtatott jelekkel. Segítik egymást felkapaszkodni, csomagokat húrcolni. Belesnek fülkém ablakán. Továbbmennek. Nem tudjék, csak érzik, különös a tekintetem. Félnek. Teleírt lapok, nyitott könyv, egy másik becsukva, fülhallgató. Én itthon vagyok benne. Saját univerzum. Tovakattog. Elfelejtenek.
Nekitámasztom fejem az ülésnek. Mozdulatlanságba dermedve minden idegszálammal élem meg az utat. Mintha utoljára tehetném.


9. Honvéd Huszár Ezred - Magyardécse

Még egy xar nap

Elvágtak egy hülye vizsgán. Igaz, nem abból volt a vizsga, amiből mondták, hogy lesz és mehetekl jövő héten megint, de akkor is rosszul esett. Olyan rég nem vizsgáztam, elfelejtettem milyen érzés, ha az ember elbukik. Nem volt kellemes átélni. Azt hiszem nehezen viselem a vereséget.
Kinéztem magamnak egy velencei utat olcsón és szállás is lenne egész olcsón, erre rájöttem, nincs kivel mennem. Elment a kedvem az egész menéstől.
És még a munkám sincs kész ...

Ez is vitara

X - 90

Új szerelem

Beleszerelmesedtem ma egy hölgybe. Úgy hívják Vitara (Suzuki). Először azt hittem pasi. De a tulaj (aki mellesleg hímnemű) felvilágosított, hogy az egy szép lady. El kell ismernem, hogy szép. És ügyes is. Kimentünk vele a sípályán. Felfele, persze, hogy felefele. Hát mit mondjak? WOOOW Mikor nekiindultunk a meredek lejtőnek, nem gondoltam, hogy sikerülni fog. De meglett. És vezettem is. Elég sokat. Nagyon tetszett, csak elfáradtam. Nehéznek tűnik. Nem tudom, hogy fog sikerülni megszerezni a soförkönyvet. Nem látom mekkora vagyok az úton, nem látom, hogy a saját sávomon vagyok-e még, mekkorát kell tekerni a kormányon, hogy bevegyem a kanyart, stb, stb. Mna, de még mindig hihetetlen, hol kivittek azzal a tütüvel ma. Eddig csak a tévében láttam ilyet. Külön élmény, de ismeritek a mondást: DO NOT TRY AT HOME !!!

Ígéret

Emberek közé viszlek.
Mikor? Hol? Kit?

Megfulladni

Néha, mikor túl mélyre sodor az ár, szeretném, ha ottmaradhatnék megfulladni. De valami láthatatlan erő minduntalan fellök a felszínre. Csak egy lélegzetvétel erejéig. Pedig azt kívánom, hagyna ott. És mégsem. Félek ottmaradni az örök sötétben. És mégis. Már a napot sem kívánom látni, sem a csillagokat. Úgysem melegít, folyton csak fázom. Úgysem mutatnak utat, folyton csak tévelygek.

Megint fent

Utálom ha fényképeznek. Nem a képekkel van bajom, hanem a folyamattal. A képeket szeretem. Meg is mutatok egyet most. A hét végén megint kirándultunk.

Orvosok

Megígértem, elmondom miért volt szörnyű a napom.
Azzal kezdődött, hogy fájt a karom, izomhuzúdás vagy ilyes. Csak úgy lehet a klinikára menni ha a háziorvos ad küldőcédulát. Mivel a hziorvosom nem abban a városban van ahol épp lakom, csak a sürgősségire mehettem. Pár órán keresztül végignéztem ahogy behoznak csomó összetört embert: autóbaleset, bácsi aki lehajolt és "megszédült a feje", néni, akit a veje lelököt a lépcsőn és még sorolhatnám. Végül kaptam egy intravénást, amitől szinte kiájultam, majd egy küldőcédulát az ortopédiára. Végülis nagyon kedvesek voltak a sürgőségisek és még a vénámat sem robbantották el, mint ahogy azt rendszeresen mindenki megteszi, aki egyszer valami tűvel hozzáér. Itt kivételt képez Orshee, aki már tudja, hogyan kell hozzáérni. Azért elnéztem, hogy a SMURDhoz képest még mindig sok kívánnivalót hagy maga után az állami sürgősségi, de el kell ismernem, hogy sokat javult az utóbbi években úgy a felszerelés, mint az orvosok attitüdje.
Az igazi buli ott kezdődött, mikor az ortopédián az orvosnő bejelentette, hogy a küldőcédulám nem érvényes és ha nem a háziorvosomtól hozok egyet nem hajlandó megvizsgálni. Paff. Meg tudtam volna tépni mérgemben. Már csak azért is, ahogy beszélt. A hozzáállásáért pedig külön még kétszer. Átmentem a sürgősségi részlegre. Ott fogadtak. Hiába magyaráztam, hogy nem ütöttem meg elküdtek röntgenre. Utálom, ha sugárzásnak tesznek ki, tiszta hiába. Persze a filemen látszott, hogy a csotjaimmal minden rendben, az izmaim meg nem látszottak. Erre a doktor úr eldöntötte, hogy valami megcsípett. Hiába magyaráztam, hogy nem és nem, mert az izom fáj és akkor nagyon ha kinyújtom a kezem, vagy erőt próbálok meg kifejeni és tudom, hogy szombaton éjjel rosszul aludtam, vasárnap reggel fájós kézzel keltem, meg hogy vasárnap így másztam és lehet nem kellett volna, nem volt kivel beszéljek. Rivanolos kötést kaptam, receptet fájdalomcsillapítóval meg valami nagyon erős antibiótikummal. Úgy nézett rám, mint egy holdlakóra, mikor bejelentettem, hogy nem fogom a fájdalomcsillapítót beszedni, mert nem fáj annyira. Igaz a felkarom méreteit tekintve nehéz volt elhinni, hogy kibírható a fájdalom, ha nem használom a bal kezem. Innen továbbküldtek a bőrgyógyászatra.
Legalább a bőrgyógyász egy rendes öregúr volt, aki megmondta, hogy ott incs semmiféle csípés és az a lilás elszineződés nem bőrbaj, hanem valami egyéb. Nem egészen értettem meg, amit magyarázott, de az lejött, hogy az izommal van valami gond. Kérdésemre, hogy hova mehetnék el, ahol valami értelmes választ kapok, megadta egy magánklinika számát, ahol van ortopéd ökográf és orvost is ajánlott.
Erre már nem került sor, mert este a nyuszivacsi után beborogattam káposztalapival és másnap reggelre nagyjából lelohadt, az elszineződés pedig végképp eltünt.
Most már emlékszem, miért hívom fel inkább mamát és mesélem el mi bajom, utána meg lógok a neten és keresem, melyik gyógynövénynek mi a román neve, másnap meg járom a gyógyszertárakat, amíg találok, ahelyett, hogy orvoshoz menjek. Azonkívül, meg néha elfog a félsz, hogy valami nagyobb baja történik valakinek és felviszik az ortopédiára a sürgősségire. Vajon a csont törés miatti dagadásokat is úgy kezelik mintha csípés lenne? Vagy arra már azt mondják, hogy inszalaghúzódás? Hogy engedik meg egy ilyen orvosnak, hogy sürgősségis legyen?

Vacsora

Förtelemes nap után gombás rántottával vigasztaltam magam. Salátát ettem mellé. Nyuszivacsi. Eredetileg Kócosnak (a tengerimalacom) vettem a zöldet, de gondolom felével is megelégedett. Igaz más választása nem nagyon volt, miután nagyrészét felzabáltam, mint az, hogy örvendjen, hagytam neki is valamit.
Hogy mitől volt förtelmes a napom ... az is következik majd, de egyszer most emésztek. A kaját is, az eseményeket is.