2012-08-27

Szabadság II. felvonás

Félsziget!
Ahol minden belefér :)
Most meg pihenni fogok kicsit.

2012-07-23

Szabadság I. felvonás

Fogtam magam és eltüntem tíz napot. Első héten tengerpart, napsütés, semmi kütyü. Aztán még két nap rally a hegyekben. Most olyan pihent vagyok, hogy azt sem tudom mennyi a 2x2. Na de sebaj, egy óra múlva megint meló s visszazökkenek seperc alatt.
Hamarosan lesz egy kép is.

PS: a kép is.

2012-06-26

Nyár van

És strandidő. Igaz, strandra még nem jútottam el, de voltam 15 éves találkozón, ahol reggel hatig buliztunk mint fiatal korunkban, igaz másnapra nem voltam olyan friss és üde, mint fiatalon. Sikerült eljútni a rallyra is Kolozsváron, amitől kicsit többet vártam, mint amilyen volt és még Cseresznyemajálisra is Magyardécsébe. Most meg punnyadok és készülök lelkileg a hétvégi strandolásra.

2012-06-05

ehh

Térdem nagyjából elmúlt, volt jó idő is, mikor én utaztam vagy éppen benti programom volt, ma pedig újból zuhog és még pár napig. Tiszta ősz van, rühellem.

2012-06-01

Lenke

Mint ügyetlenke. Tegnap akkorát estem mint egy zsák. Most meg persze, hogy fáj a térdem. Remélem a hét végén a kuplungot azért le tudom nyomni, mert irány a dombok-hegyek. Sokat nem fogok mászkálni valószínűleg, de legalább kint leszek. És remélem, hogy nem fog végig esni az eső.

2012-05-29

Re

Visszaértem Kolozsvárra. Azt hittem megjött a nyár s megkezdődött a körfutam, de csak az utóbbi tünik valósnak. Hideg van. Egyre gyakrabban emlegetjük az angliai nyarat, amely tavaly egy szombat délutánra esett. De értékeljük legalább az apró örömöket. Voltam Marosvásárhelyen az állatkertben, végre van két lépéssel több hely a medvéknek, habár valamilyen érthetetlen oknál fogva egy kölök macit a régi lyukban tartanak most is. Majdnem elsírtam magam tőle. És végre láttam Kangáékat. Igaz, majdnem fél órát ücsörögtünk a padon, hogy némi ugrálást lássunk. Nem gondoltam, hogy ennyire lusta népség. Végül az eső se mosott el, csak szétfagytunk. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy láttuk hogyan vedlik egy kígyó. Azt is bambultuk egy sort. Addig bujkált a kövek között, amíg be nem akasztotta a régi bőrt és elkezdett kibújni belőle. Egy élmény volt a látvány, nem tudom itt csak úgy leírni. Fotózni pedig nem volt mivel. Ha nem utálnám ennyire az állatkert gondolatát, gyakrabban járnék. Most meg ideje aludnom, pedig még megígértem egy-két dolgot mára, de elmarad holnapra. A fáradtság nem egy gyenge ellenfél, most már biztosan ő győz. Jóéjt.

2012-05-12

Nyár van

Ez nem kérdés. Én meg fekete leszek. Ma megtörtént az első lépés ennek érdekében. Fura vöröses barna színem van :D IMÁDOM a nyarat, a hőguttát s minden velejárót. (Persze kivéve a munkát ...)

2012-05-09

PM

Project Manager is a Person who thinks nine Women can deliver a baby in One month.

2012-04-16

Megkívántam

... a chips-et. Pedig nem is nagyon szeretem. És nem is vagyok kívánós. Képes vagyok éjjel 12-kor lemenni vásárolni. Nem is akarok belegondolni milyen lehet terhesnek lenni.

2012-04-08

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek is.

2012-04-04

Meleget

akarok itt is, olyat mint Pesten.

2012-03-28

Hétvége

Tembuildingeltünk egyet falun a kollegűkkal. Meleg volt, napsütés, csillagos ég, tiszta levegő. Nagyon-nagyon jól esett.

2012-03-22

Tavasz

Napsütés, tűrhetően felmelegedett az időjárás, nyílnak a nem tuningolt hóvirágok is. Ennek tiszteletére tegnap szép hullócsillagos manikürt fabrikáltam magamnak. Erre ma éktelen fejfájással ébredtem. Van valami közük egymáshoz? Szerinted az acetonhoz vagy a tavaszhoz?

2012-03-19

Csipike a gonosz törpe

Akármit csinálok, nekem mindig az marad, hogy én vagyok a gonosz testvér, aki mindenkit manipulál, mindenki retteg tőle, senki nem meri megmondani az igazat és nem mer hozzám fordulni segítségért, stb stb stb. Hiába próbálom meg a tőlem telhető legtöbbet adni, úgyis csak a lelkiismeretfurdalás marad, hogy rossz testvér vagyok.
Ennek fényében tegnap estétől úgy döntöttem követem Csipike példáját.

2012-03-13

Hogyan főzzünk sötét konyhában?

Avagy extrém túlélési tankönyv 132-ik oldal.
A hagymát apróra vágjuk a szobában levő íróasztalon, miután a sötét konyhában megpucoltuk anélkül, hogy széttrancsirozzuk önmagunk. Ehez született túlélési ösztön szükségeltetik. A tűzre tesszük az edényt gőzőmsincs mennyi olajjal, beleborítjuk a felvagdalt hagymát. Ha mellémegy nem gond, úgysem lehet látni.
Ötpercenként kirohangálunk a forró edénnyel a szobába s megnézzük, hogy üveges-e már a hagyma. Közben az íróasztalra kikészítjük a borsókonzervet meg a fűszereket. Mikor a szobába hurcolt forró edényben levő hagymáról eldöntöttük, hogy ez már megfelel, többet nem sétafikálunk vele, akkor előrelátóan beleborítunk lehető legtöbb fűszert, hogy ha odaég se legyen nagyon rossz íze (remélhetőleg elnyomják a a fent említett fűszerek).
Összekavarjuk az eddig kapott alapanyagot, gyorsan-gyorsan, mert már süt az edény. Beleöntjük a paradicsomlevet, majd sűrű fucking-élet közben visszarohanunk a forró edénnyel es a ki nem bontott borsókonzervvel a konyhába, mert egyrészt az edény már nagyon süt, másrészt a borsókonzervet egykézzel kicsit nehéz kibontani.
Sötétben de immár két kézzel kibontjuk a konzervet és a tűzhelyre helyezett edénybe öntjük a tartalmát (mindenestől). Ami mellé ömlik újból nem számít, mert nem látszik. Az edény tartalmát összekeverjük s a tüzön hagyjuk, amíg blogbejegyzést írunk. Mire a bejegyzés végére érünk az edény tartalma remélhetőleg ehetővé válik.
S ha nem úgyis mindegy, mert ilyen éhesen nyersen is megettem volna az összetevőket.
FIGYELEM! Másnap, napvilágnál, a konyhába való belépés elött gyengébb idegzetűeknek megrázkódatásokra felkészítő jóga gyakorlatokat ajánlunk.
JÓ ÉTVÁGYAT!

2012-03-07

NOKIA = bad bad bad

Előlegben (mert nem biztos lesz türelmed végigolvasni) ha ismersz valakit, aki ért a NOKIA C3-00 beállításokhoz, kérlek szólj neki, hogy segítsen ki.

Most már az agyamra ment. A Vodafone Shop-ban vettem egy Nokia C3-t. Nem akartam okosabb telefont mint olyat, amin beszelni lehet, sms-t küldeni és legyen egy mail kliens, meg QWERTY billentyüzet. Eddig a gyengém volt a NOKIA. A legutóbbi is hat év után kezdte beadni a derekát a sok esés, fürdés, kávé- meg kólaívás miatt. A kóla még a telefonokank is egészségtelen.
Ezt mind meg is kaptam, nagyon jó árban a fent említett telefon formályában. A bökkenő a push mail szupporttal kezdődött. WiFi-vel nem megy csak GPRS-el. Ez eddig nem fájt volna, egyszerüen lekapcsolom a WiFi keresést s probléma megoldva. De áááááá ... dehogy. Yahoo mail bejön, gmail, melós, NGOs semmi. Csak ha elindítom a mail klienst, akkor tölti le az új mailokat.
Egyes lépés, írok a szolgáltatónak, segítsen már ki valami beállításokkal. Kapok is választ, hogy nézzem meg, be van állítva a csengés. HOGY MI VAN???? Olvasok tovább, hogy ha nem ez a gond, hívjam fel a NOKIA ügyfélszolgálatot és egy bukaresti telefonszám.
Kettes lépés, fehívom az adott számot és akkor a NOKIA padlóba verte magát a szememben. Egy kíni vagy koreai vagy hasonló nemzetiségú pasi, aki románul alíg nyögött, többet hallgatott, mint beszélt (gondolom próbálta összeszedni a nyelvtudását a nagy szünetekben) kibökte, hogy az a szolgáltatótól függ. Kérdem mit kell kérdeznem a szolgáltatómtól, hogy van-e neki, amitől ez menni fog, na erre kaptam aztán hebegést habogást, amiből mukkot sem értettem. Mondom diktálja le a kérdést, leírom, majd felhívom a szolgáltatóm s megkérdem. Még egy adag galagyolás után rájöttem, hogy nem csak én nem értem mit mond, hanem ő sem, hogy én mit, pedig kurrrvajól nyomom a románt. Vazzzze, te vagy a NOKIA (!!!) román ügyfélszolgálatnál, aki felveszi a telefont s nem tudsz románul. Hát ez fucking élet. Valahogy végül kinyögte, hogy csak GPRS-el megy. Mondom neki, (mérgemben, mert elmagyaráztam neki, hogy WiFi nélkül is megpróbáltam, zéró eredménnyel) hogy ha a szolgáltató G3-an "közvetít", akkor nem megy? Azt a választ kaptam, hogy semmi köze egymáshoz. Na mondom én ezt nem értem, mondja el még egyszer, mert jegyzetelek. Elgagyogta még egyszer, aztán elbúcsíztunk.
Harmadik lépés, kérdem a srácoktól, hogy fiuk, mi a helyzet azzal, hogy nincs köze a GPRS-nek a G3-hoz? Végül is nincs, mind a kettő kommunikációs protokoll, de az egyik újabb. Vagyis jól tudtam.
Végül rémesen bepipulva felhívom a szolgáltatóm. Ott legalább egy annyi, hogy ha a mami nem tud válaszolni, akkor kapcsol egy tatit, aki állítólag tud. Tati keres az adatbázisban, nincs automatikusan konfiguráló állomány erre a telefonra. Üsse kő, pedig forgalmazod, akkor mondd el lépésről lépésre. Ja, hogy azt sem tudod ... itt már éreztem, hogy guttaütés környékez. Ezek után rémrsen hálás voltam, mikor megígérte, hogy elküldi egy olyan telefonra a leírást, amelynek a menüje pont olyan mint az enyém, annak ellenére is, hogy sehogy sem tudta szegény megérteni az e-mail címemnek azt a részét, hogy qwerty.ms (ahol ms egy romániai megye rövidítése) viszont játszi könnyedséggel írta le a nevem, amely a románok számára közel rémálom.
Végeredmény: a mailban kapott menüszerkezet még csak messziről sem köszön össze az enyémmel és az én telefonomon még mindig nem megy a push mail, én meg "out of ideas" és tele csúnya szavakkal a méregtől.

Szóval, ha ismersz valakit, aki ért a NOKIA C3-00 beállításokhoz, kérlek szólj neki, hogy segítsen már ki. Ha meg a NOKIA-nál ismersz valakit, mondd meg neki, hogy a romániai ügyfélszolgálata szart se ér és segítsen ő ki.

Előre is köszönöm!

2012-02-28

Tavasz lett?

Hó még van, de nekem már tavaszi fáradtság tüneteim vannak. A jó hír ebben, hogy JÖN A TAVASZ, ITT A NYAKUNKON :D

2012-02-23

Az orvos megmondta

... hogy "kezelés nélkül egy hét, kezeléssel 7 nap" - Cserebogi - és úgyis lett. Első négy nap kezelés nélkül, utolsó három kezeléssel, de a végeredmény hét nap. Most már egészen jól. S te?

2012-02-21

2012-02-16

Gripé

... ezerrel. Már hétfő óta. Most már nagyon unom.
Van valami jó öleted a kilábalásra? Oszd meg velem is.

2012-02-10

Robotzi despre ACTA

Hiánycikk

... Kolozsváron az olyan képeslap, amelyen Kolozsvár van rajta ...

Fejembe vettem, hogy nekem mégis ilyen kell. Bejárt helyek: egy mall, a főtéren levő összes könyvesbolt és újságárus, beleértve a katolikus egyház kis boltját is. Eredmény: csomó virág, garfield és mácius 1 képeslap, még több handmade (most ugye ez a divat) és millió bálintnap meg szülinapos. Már meg is utáltam idénre is a bálintnapot. Áttörési pont: egy kis üzlet, ahol füzetektől szalagfüggönyig mindent árulnak. Hurrá!!!

2012-01-30

Elhavazva

Vagyok már megint. szó szerint is. Nem új, ugy-e? Álomszuszékabb vagyok az átlagosnál, s akkor a maradék időmben alíg tudom befejezni a melót. Tudnék egész nap aludni. Legyen már nyááááár. Utálom ezeket a majdnem -20 fokokat. Nem jön, hogy kibujjak a takaró alól miattuk.

2012-01-21

SOPA


source or maybe source

Villamos

Szétdobták a város utcáit, mert cserélik a villamos sineket. Több mint egy éve. A forgalom a feje tetején, dugó dugó hátán. A villamos helyett buszok járnak. Már több mint egy éve.
Nem lett volna könnyebb felszámolni a villamost?

2012-01-16

Mi megint verekedünk

A hírek zavarosak, az emberek elégedetlenek, sokan feladták, mások kivonultak s kieresztették a fáradtgőzt.
Ti mit csináltok?

2012-01-13

Pesten

szinte elvitt ma a szél. Kell keresnem valami téglákat a zsebembe tenni.

2012-01-11

Többet nem normális időben

Mert ha normális időben fürdök, akkor a szomszédok is és valamilyen gubanc következtében hideg víz jön a melegvízcsapon.
Akkora ülök le filmet nézni, mire mások is, a szerver nem bírja s döglik be, 10 percenként lehet megnézni 20 percet.
Inkább mindent fordítva csinálok.

2012-01-09

Új év

A meló a régi. Mától megint az igában :)
Kellemes hetet neked is.