The Nice and the Rude

One of my co-workers told me once that he'll buy inline skates and he'll learn to use them. Today somehow I remembered and I asked him, what are the results. I'll try to translate his answer: "You know, we are learning, me and my soul mate. We can skate, even a little swiftly, but only hand in hand. If we let go each other, well, then it doesn't work. It's funny, isn't it?"

We have a so cold kitchen at work, where we eat. A lady brought in a bowl full with strawberry. She generously proffered to everyone who was present. One of the girls took a fruit. Than an other one. Five strawberries were taken. She looked at the plate and told something like "I'll take the rest, till it's not too late!"

Yesterday

Sometimes I feel an irresistible lead to dig inside my brain. To find those thoughts hidden somewhere in shady chambers, back-door intents, I don't like to admit even to myself. I always find there something, in most of the cases obscure ones, but sometimes there are shiny things to. Today was one of the warm occasions. I feel my face a flower, I listen Grieg's Symphonic dances and I spin with the music. It's almost mountain air around with the inevitable torrent and tiny-shiny fish banks. I'd like to sing ...

____________

Grieg táncosa
Napnak öltözött a hold. Melegen villodzó, az ég. Kirándulni megyek, egy csillogó-villogó apróka szikra visz majd, suhan velem. Várom a percet, ülök csendben, s orvul meglesem a millió szinpompa-sziporka, vigadó, lágyan ölelő, halkan suhanó dallamra lejtett táncát. Csenegő-bongó csermelyhangon rám nevet a ma.

Magyarok Bukarestben

Történet1:
Ma este is kimentem görizni. A látszat csal! Ha jó idő van, szoktam. De ma úgy tünt, merő bosszuság lesz az egész kiruccanás. Az útvonal a megszokott, először is a Kiseleff parkig. Az egyik járda macskaköves, a másikon autó autót ér, de valahogy sikerül elférni. A gond ott kezdődött, mikor megláttam a csöveket. Keresztül kasul voltak húzva a járda fölött, azt kívántam, bárcsak tudnék kézen járni. Rendesen időbe telt, mire sikerült átbógenezni közöttük. A park zsongott, mosolyt csalt az arcomra a sok csöppség. Utat talált felém a sugárzó öröm. Már éreztem magamban a megfeszülő izmokat. A Herăstrău parkig egy széles, egyenes járda vezet, álltalában üres. Ott neki lehet veselkedni a nyolc keréknek ... álltalában üres ... a mai nap nem esett ebbe a kategóriába. Kerülgettem az embereket és nagyon mamlaszul éreztem magam. Már a Herăstrău sétányaival kapcsolatban sem tápláltam különösebb reményeket. Jól tettem. Dugig volt lézengő emberekkel. Csak kóvályogtam céltalan ... s íme ... egy teljesen üres sétány. Illetve majdnem teljesen ... A túlsó végében egy hölgy gurult, ő is görkorcsolyán. Egymagában véve, ebben nem volt semmi különös, de az, ahogyan csinálta ... Tökéletes pontossággal tempózott: lök, gurul, vált, lök, gurul, vált ... mintha egy titokzatos dallam ütemét követte volna. Minden ütem végén hosszan gurult egyik lábán, mielött a váltás jött. És mindezt felemelkedve, nem behajlított térdekkel. Ilyet még életemben nem láttam. Lenyűgöző volt. Annyira belefeledkeztem a nézésébe, majdnem természtesnek tünt, amint jobb lábát hátrahajlíva a feje fölé emelte, két kezével megfogta a kerekek között a vázat, miközben merevnek tűnő bal lábán továbbgördült. Mire feleszméltem, közönséges pozicíóban eltünt a kanyar után. Teljes erőmből hajtottam, de amikorra a kanyarhoz értem, eltünt a tömegben.
Mérgemben a másik irányban indultam tovább, hazafele. Üres sétány! Csak egy kóbor kutya nyújtozott lustán a szélén. Megint nekifutottam, de a lélegzetem is elállt, mikor felszökött és ugatva utánam vetette magát. Felemelkedtem és hátrafele nézve fixíroztam az állatot. Lassítani nem volt időm. Feladta! Megfordult és eloldalgott. Lehet csak megijesztettem. Eszembe jútott, hogy jó lenne előre is bambulni. Épp idejében, alíg tudtam kikerülni a szembe jövő három srácot. "Kis mosolygós!" kiabált utánam az egyik. Na ettől viszont elvesztettem az egyensúlyom, kis híján feltöröltem a földet. Mindenre vártam volna, csak arra nem, hogy magyarul fognak utánam kiabálni. Lázasan pörgött az agyam. Milyen képet vágnának, ha visszaköszönnék, hogy "Szióka!"? De mire visszanyertem az egyensúlyom, a kialakult távolság döntött helyettem. Hazagörögtem válasz nélkül.

Történet2:

Ez kicsit "viccesebb". Történt egyszer, hogy a lánytestvérem meglátogatott. Kimentünk szájtátni szombaton. Délután hazafele a metrón egy csapat magyar gyerekbe botlottunk. Leültünk közel hozzájuk és én élveztem a hangulatot, a szózuhatagot. Egy szigorú tanárbácsi szólt közbe időnként, ha már túl nagy volt a lárma. Ott szálltak le, ahol mi. A gyerekek nagy sebbel-lobbal rohantak fel a mozgólépcsőn. Mire én az aljába értem a zsibongás már nagyon fentről hallatszott. Majdnem a kijáratnál voltunk, a csoportot rég elvszítettük szem elől, mikor a tanárúr megszólított. Románul kérdezte, nem tudom-e merre kell menni X fele. Legszebb mosolyom öltöttem magamra és meglepetésnek szánva válaszom, magyarul mondtam, hogy "Nem tudom.". Az úr elvörösödött, idegesen kiabálni kezdett: "Menj az anyád p[cenzúrázva]a hülye!!!", majd sarkon fordult és elviharzott.
Arra tippelek, azt hitte, csak ezt a két szót tudom magyarul és most gyakorlatozom.

Egyik életem

Arra már nem emlékszem, mikor döntöttek úgy a szüleim, hogy egészségesebb lenne, ha falun nevelkednék egy ideig, a hegyek között, friss levegőn. Nagyrészt a gyümölcsös és az udvar maradt meg, éles-kevés felvételként. Egyik képen a kedvenc búvóhelyem, a cseresznyefa, míg rá nem jöttek, hova tünök el, mikor tűvé kell tenni utánam a helyet. Van egy, amelyen végtelen sokasága látszik alma, körte, cseresznye, meggy és szilvafáknak. Nem tudom, mostanra hova lett a régi lugas. Más nőtt a helyén, az újat tíz perc alatt körbesétálom. Pedig a neve nem változott, ma is Itató. Egy másik fotón, csupa zöld pázsit, sok-sok kamillavirággal. Majdnem illatozik, már nem is kép, inkább festmény. Háromszögben kesekny ösvényt tapostak a fűbe. Az egyik visz a kaputól a házig, a másik a háztól a konyháig, a harmadik pedig a konyhától a kapuig.
Már nagyon rég ott lehettem, mert érkezésemkor még illatoztak a fák, minden fehérbe és rózsaszínbe öltözve várta jöttöm. Majd megérett a meggy és cseresznye. Az én feladatom volt a földről rozoga vederbe gyűjtögetni a lehullott szemeket, hogy majd kifőzzék pálinkának. Esténként szabad volt egy kis kosárban haza is vinnem a mélyvörös gyümölcsökből. A többi a Kollektívnak kellett. Nem ismertem, de mindig irigykedtem rá. A faluban az emberek mindent neki adtak. Egyszer, mikor nagyon jó gyerek voltam, éjjel valaki hozott egy egész nagy kosár cseresznyét. Egy igazi nagy fahordó kosárral. A mi földünkről valót. Ki tudtam volna válogatni bármilyen picon azokat a szemeket. Aztán már a bivalyok előtt kellett állni, hogy ne induljanak el, amíg Gyulatata meg nem rakja a szekeret szénával. Hazafele énekeltünk a rakás tetején.
Egyik vasárnap, amint az udvaron bóklásztam, nagyon ismerős hangra lettem figyelmes. Ezer közül is megismertem volna. Valamikor rég, minden este hallottam, amint beburrog a lépcsőház elé. Kirándulásokon kísért el, Nyuszinak répát lopni és ide is, akkor rég, mikor jöttem. Az orromban éreztem a benzinszagot még mielött a Java bepuffogott az udvarra. Olyan hevesen vert a szívem, csak álltam ott az udvar közepén és nem bírtam moccanni sem. Nem is tudom, hogyan kerültem az édesanyám ölébe a házban. Kezdtem emlékezni valami más életre, tömbházakra, más gyerekekre, más nagyszülőkre. De nagyon homályos volt minden. Kezdtem unni is a felnőtteket, nem értettem a beszédüket. Pedig egyszer még a Kollektívet is megszidták. Akkor hallotam először ilyet s nagyobb volt a meglepetésem és az értetlenségem, semhogy ráértem voltam kárörvendeni. Így inkább kivonultam a kamilláim közé. Csak néha-néha futottam be, ha valami rendkívüli történt:
- Mama! A piros megint veri a jércéket!
- Mama! Rövid az árnyék, le kell szedni a kamillát.
- Mama! A récék kiöntötték a vizet, töltöttem másikat!
- Mama! Most már tényleg le kellene szedni a kamillát, mert nem marad bennük egy illóolaj sem!
- Mamaaa! Éhes vagyok! - kuporodtam a nagyi ölébe.
Édesanyám elsírta magát.
- Anyuci - néztem rá csodálkozva - te miért sírsz? Te is éhes vagy? Akkor ebédeljunk. Mama! Hozom a tányérokat!
Délután, mikor mentek haza, Anyuci engem is magával vitt.

Mirol beszelget ket harminceves ejjel?

(12:31:28 AM) X: es mi az a szarnyas betet?
(12:31:35 AM) VeraLinn: :))
(12:31:46 AM) VeraLinn: tudod, azt a nok hasznaljak
(12:32:08 AM) VeraLinn: mert mikor eleg nagyok lesznek ahoz, hogy gyerekuk lehessen
(12:32:19 AM) VeraLinn: akkor megvaltozik kicsit a testuk
(12:32:39 AM) VeraLinn: pont olyan, mint mikor a fiuk felnonek es elkezd noni a szakalluk
(12:33:02 AM) X: nahat! ha tudom, a borotva helyett szarnyas betetet veszek tizedikben!
(12:33:09 AM) VeraLinn: es akkor kell a nok hasznaljak, amig gyerekuk nem lesz
(12:33:19 AM) VeraLinn: :P
(12:33:30 AM) VeraLinn: de az csak a noknek te butus
(12:33:33 AM) VeraLinn: te fiu vagy
(12:33:40 AM) VeraLinn: neked szakallad fog noni
(12:33:43 AM) X: na jo, es hogy hasznaljak?
(12:33:45 AM) VeraLinn: te borotvat kell vegyel
(12:34:14 AM) VeraLinn: hat, a nok hasaban minden honapban kialakul egy kis mag
(12:34:20 AM) VeraLinn: olyan mint a viragmag
(12:34:33 AM) VeraLinn: s ahogy a viragmagbol virag lesz
(12:34:43 AM) VeraLinn: a nenik hasaban is a magbol gyerek lesz
(12:34:58 AM) X: just by itself?
(12:35:12 AM) VeraLinn: de csak akkor, ha egy neni es egy bacsi egyutt ugy dontenek, hogy azt akarjak, hogy gyerek legyen
(12:35:23 AM) X: vagy ugy!
(12:35:30 AM) VeraLinn: es akkor a bacsi lesz az apuka es neni az anyuka
(12:35:49 AM) VeraLinn: es ha igy akarjak es nagyon nagyon szeretik egymast
(12:36:00 AM) VeraLinn: akkor a magocska elkezd noni es gyerek lesz belole
(12:36:07 AM) VeraLinn: de ha nem akarjak ugy
(12:36:18 AM) VeraLinn: mert nem lehet sok sok gyereket akarni allandoan
(12:36:24 AM) X: :D
(12:36:38 AM) VeraLinn: akkor az a magocska kijon es nem lesz belole baba
(12:36:55 AM) VeraLinn: es arra kell a szarnyas betet, hogy a magocskat kifogja
(12:37:00 AM) VeraLinn: wow
(12:37:05 AM) X: huhh!
(12:37:16 AM) X: ez nagyon viragnyelven volt
(12:37:17 AM) VeraLinn: :))
(12:37:41 AM) X: s akkor mi a helyzet a golyaval?
(12:37:49 AM) X: neki is kell szarnyasbetet?
(12:37:59 AM) VeraLinn: nem kell a golyanak
(12:38:05 AM) VeraLinn: mert a golyaval az van
(12:38:14 AM) VeraLinn: hogy nem a golya hozza a kisbabakat
(12:38:31 AM) VeraLinn: azt csak lusta nenik es bacsik mondjak a gyerekekinek
(12:38:50 AM) VeraLinn: akiknek nincs turelmuk elmagyarazni, hogyan is tortenik minden
(12:39:03 AM) VeraLinn: olyan mint mikor neked nincs kedved elmondani a versiket
(12:39:14 AM) VeraLinn: amit az oviban tanultal es azt mondod, hogy nem tudod

Melegvíz

Az édesanyám azt mondta egyszer, hogy a jég hátán is megélnék, ha lenne egy szalmakrumplit meg tükörtojást termő föld a vídéken. Hat úúúúgy kőőőnnyűűű! - válaszoltam akkor. Most már nem vagyok egészen meggyőződve, hogy annyira könnyű lenne. Abban az időben még megszokott látvány volt például a patkány a bentlakás mosdójában. Minden reggel én mostam a fogam, ő mosakodott a sarokban. Már azon voltam, hogy bevállalom a keresztanya szerepet, mikor egy reggel üres volt a sarok. Két nappal késöbb hallotam, hogy agyonütötték a gyerekek egy osztályteremben a szomszéd épületben. Nem is tudom már, hogy sajnáltam, vagy örvendtem. Akkoriban történt az is, hogy Egélyke, a hörcsögöm, akit minden este szabadjára engedtem a szobában kifutott a folyósóra. A lányok az emeleten visítva futkorásztak szanaszét. Hiába na, nem volt nagy és szürke, hanem kicsi és fehér. Emlékszem lepedővel mentünk zuhanyozni, hogy a hiányzó fülkeajtót pótoljuk. Késöbb fény derült az ajtók titokzatos eltünésére is. Rossz nyelvek azt suttogták, hogy a lányok, akiknek az ágya nem bírta a gyűrődést és kitörtek a lécei, az ajtóval pótolták eme hiányosságot. Állítólag pontosan beletalált a keretbe, a matracok alatt meg nem keresgéltek az adminisztrátorok. Melegvíz is csak ritkán volt. Olyankor mint a pergőtűz futott végig az emeleten a hír és pár perc alatt óriási sort kellett kiállni, ha nem siettem elég hamar összekapkodni a holmim és lefoglalni egy helyet. Ha valaki túl sokáig időzőtt bent, lehurrogták. Mert az utolsók gyakran megjárták, hogy mire széles mosollyal bevonultak, már megint csak hidegvíz folyt. De akkor ez természetes volt. Mostanra elkényelmesedtem. Most robbanok az idegessétől, mert két napja nincs melegvíz. A mosatlan hegyként tornyosul a kagylóban és örjöngök, de nem melegítek vizet mosogatni. Még csak azért sem !!! Mosogatógépre még nem futja ...

Megtalaltam valamit

Cime: Pokolbéli víg napjaim Irta: Faludy György

Izelito az elso par oldalrol:

"Amikor másnap sem kaptunk se élelmet, se utánpótlást, se parancsot, rádiónkon érintkezésbe léptem a csehekkel. Pozsony vidéki, magyarul beszélő csapatok álltak velünk szemben. Este csónakba ültem, és vacsorázni mentem az ellenséghez. A törzsőrmester, amikor búcsúzóban a raktárhoz kísért, hogy egy hátizsáknyi konzervet adjon velem katonáim számára, megkérdezett: meddig várunk még a támadással? Ne ijedjünk meg a betonfedezékektől, sem kézigránátjaiktól: valamennyien már készenlétben tartják a fehér zsebkendőt vagy az övükre csavart törülközőt. Legfőbb ideje, hogy véget vessünk ennek a rothadt csehszlovák demokráciának.[...]

Emigrációm második oka ennél is kényszerítőbb volt. Úgy mellesleg, néhány szatírát írtam a magyar fasiszta vezérek ellen; az egyik egy Csilléry András nevű képviselő. Amikor maliciózus titkára ebéd után átnyújtotta neki a róla szerzett költeményemet, melyet a szociáldemokrata párt röplap formájában terjesztett, szívrohamot kapott, és lefordult székéről – amit életem egyik legnagyobb sikerének tekintettem.[...]

Kissé előrehajolt, úgyhogy akaratlanul megmutatta kis, fiús, rózsaszínhegyű mellét. Ilyen szép mellet még nem láttam, sem az életben, sem a párizsi music-hallokban, sem a múzeumban: még Tizian Vénuszán és a kyrénei fejetlen Aphroditén sem. Hangom modulációjából mindjárt észrevette, mi történt, és kiegyenesedett.
– Vissza – ripakodtam rá –, azonnal vissza!
Engedelmesen lehajtotta vállát és elsírta magát. Megsajnáltam és vigasztalására elmondtam: nem vagyok az a férfi, aki elcsábítja, és aztán kiteszi az utcára, mint ahogy a mamája szokta fenyegetni. Elcsodálkozott, milyen pontosan tudom, mit mond az anyja, és kissé megnyugodott. Tíz nappal később cukrászdában ültünk: beszélgetés közben megjegyeztem, hogy szívesen elvenném feleségül. Örömében elpirult, de nem válaszolt. Később elsétáltunk Aquincumba, a római amfiteátrum romjaihoz, és leültünk a métermagas hóba. Addig csókolóztunk, amíg belesüppedtünk a hóba, és végül szivacsos márványpadon találtuk magunkat, kútszerű kürtő alján. Pontosan eddig tartott Valy iránti szerelmem, a fürdőtől az amfiteátrumig.[...]
Tisztában voltam, esztelenséget követek el, ha elmegyek, mert házasságunknak nincs semmi értelme: de tudtam, hogy el fogok menni, mert a cukrászdában megígértem, hogy elveszem, és ő kétszer vagy háromszor figyelmeztetett is ígéretemre. De ha nem figyelmeztet is, elveszem feleségül, hiszen megígértem.[...]

A „magyar glóbusz” kifejezés szemlélteti talán e provincializmust a legjobban: horizontunk a magyar határig terjedt, és nem tovább.[...] Csak akkor vettem észre, hogy kedvencem és nyelvi gyönyörűségem, Arany Toldija a lehető legjobb fordításban is megkésett eposz egy erős és buta emberről, kinek sorsa a XX. században Nyugaton senkit sem érdekel, vagy hogy másik kedvencem, a Szeptember végén a nyugati olvasóknak szentimentális maszlag, a sírjából a fejfára akasztott özvegyi fátyolért feljövő halottal.
Sejtettem, hogy ennél tovább kell mennem. [...]Már valahogy sejtettem okát – azt, hogy Molnár Ferenc keveset ér, de nem provinciális, míg zsenink nagy része a „magyar glóbusz” és nem Európa határain belül mozog, azaz provinciális. Vagyis a külföldi olvasónak ismernie kell a magyar történelmet, a magyar viszonyokat ahhoz, hogy műveiket élvezhesse. Természetesnek tartottam ezt, míg néhány külföldi barátom felvilágosított, hogy a III. Richárd megértéséhez nem kell tudni angol történelmet, sem a Háború és békéhez a napóleoni háborúkat. Az ember tragédiája kivétel; de Petőfi legtöbb verse, Jókai, Mikszáth, sőt Móricz Zsigmond könyveinek java – például éppen az Erdély – nem érthető a magyar viszonyok és a magyar történelem alapos ismerete nélkül. Akaratlanul is, de belföldi használatra készültek. Verlaine versét: „Dans l’interminable/Ennui de la plaine/ La neige incertaine/ Luit comme du sable”, le lehet fordítani minden nyelvre, de azt a sort, hogy „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, semmilyen nyelvre sem."

Es meg valami amit imadok: Villon balladái

Kellemes olvasgatast :)

Waiting ...

No comment!

A Meleg, az Új Jobb, a Politikája és a Választások

"No species has been found in which homosexual behaviour has not been shown to exist, with the exception of species that never have sex at all, such as sea urchins and aphis. Moreover, a part of the animal kingdom is hermaphroditic, truly bisexual. For them, homosexuality is not an issue." ( 1,500 Animal Species Practice Homosexuality. News-medical.net (2006-10-23) )

Wiki about homexuality in animals and list of homosexual animals

Azt hiszem már inkább nevezhető délnek, mint reggelnek az időpont, azért kispárnám nyoma még a képes felemen, én pedig képtelen bármilyen értelmes gondolatra. Mindehez hozzáadódik a tülekedés a metrón, amely egészen meglepő ebben az órában és az áradó, mindent betöltő bűzök tömkelege, mintegy ronda észrevétlen előjel. Ring ... ez a neve nálunk az ingyen újságnak a metróban. Mint minden reggel reflexszerüen elveszek egyet és átfutom a címeket: X megnövelte a mellét, Y elhunyt rákban, Z polgármester azt ígéri, hogy ... Nagyon ritkán találok elolvasásra méltó pár sort benne. Ma az a nap, megakad a szemem egyik oldalon: GayFest a törvényszéken! Elég lehetetlen felállás. A képen egy szemrevaló szőkeség, fogpasztareklám mosollyal és egy elég férfias kinézetű barnaság. Mint kiderült mindkettő férfi. A szombatra betervezett engedélyezett homoszexuális felfonulás betiltására kért törvényszéki határozatot egy ismeretlen eredetű (az én esetemben mindeddig nevű is) nem guvernamentális gyerekvédelmi szervezet. Pafff ... elsőre, mire magamhoz térek, az agyam önálló életet él. Csak úgy őrült sebességgel cikáznak benne a gondolatok, kérdések és válaszok. Megpróbálom felsorolni azt ami pár másodperc alatt lezajlott az axonokban (szegények), ugynis még mindig képtelen vagyok épkézláb rendszerbe szedni őket:
* utcákon mocskos gyerekek
* utcákon éhes gyerekek
* gyerekek tévé elött felejtve
* gyerekek drogbizniszben
* gyerekek legújabb mobillal
* gyerekek szeretet nélkül
* emo gyerekek
* egy ismeretlen gyerekvédelmi szervezet (akinek a legnagyobb problémája egy GayFest)
* öljük ki az összes állatfajt, amelyik azzal ízléstelenkedik, hogy homoszexuális egyedeket hoz a világra (az ember nem állat, ezt ne felejtsük el kiemelni)
* kövezzük halálra a homoszexuális egyedeket minden állatfajból (természetesen a központi piactéren, ha esetleg helyszüke miatt a többi piactérre is szükség lesz, megoldható némi csusztatópénzzel)
* dobjunk le egy atombombát, ez sokkal hatásosabb lenne a túlszaporulat ellen (lehet az egyház sem minősítené egy egyedre szabott bűnnek, egy katonai alakulat meg, amelynek tagjai ismeretlenek, csak nem fog pokolra kerülni, talán ki sem átkozzák)
* kérdőjelezzük meg a természet törvényeit és küldjünk memorandumot az Alkotónak
Ez egyszerüen eszméletlen. Tovább olvastam a cikket, habár a gyomrom már forgolódott, kis híján felfordult. Az Új Jobb (Noua Dreaptă) párt, amely viszont messzemenően sem annyira ismeretlen, mint a fent említett gyerekvédelmi szervezet, főleg a koloszvári események óta, ellentüntetést szervezett vasárnapra. Ha a GayFest elmarad, legalább lesz idejük elmenni a zöldbe vasárnap délelött, esetleg megverni egy-két nem románnak született gyereket (ami biztos biztos alapon én jól megtanultam románul). Mindenképp szóljon nekik valaki, hogy ne menjenek olyan helyre, ahol sok a nyúl, ugyanis ha túl elszaporodnak egy adott területen, homoszexuális egyedek születnek közöttük, az egyensúly helyreállításának érdekében. Nehogy meglepetés érje őket. Ennek a pártnak miért nem kérdőjelezi meg senki a megnyilvánulásait? Egyáltalán miért létezhet? Hol vannak ilyenkor a gyerekvédelmi szervezetek? És hol vannak a polgármesterjelöltek, akik a csillagokat is megígérik? Most miért nem ígérnek semmit? Miért kussolnak egytől-egyig? Mert ugy-e bevállalni bármilyen véleményt, gerincesnek lenni, egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal.
Így kaptam meg a mai napi leckémet a társadalomtól. Nem szabad egy homoszexuálist a gyerekek elé engedni, hadd utáljon ő is természetes dolgokat, majd ha felnő. Inkább bámulja egész nap a képernyőt és lövöldözzön, az jót tesz, vagy genetikai mutánsokkal a főszerepben rajzfilmeket nézzen, az kevésbé visszataszító. Nem kell az életet megérteni, meg sem kell próbálni, túl sok fejtörést okoz. Amúgy is nehéz a szexualitásról beszélgetni a gyerekekkel, mert nagyon zavarba hozó kérdéseket tudnak feltenni. Példáult azt, hogy miért is rossz az ha valaki ... összefirkálja a falakat? Majd egyedül is felfedezik a nemiséget és a hozzátartozó dolgokat. Ha tévesen ... persze az nem a mi hibánk, ha a szomszéd gyerek titokban rosszra tanította, mert bezzeg azt nem nevelte meg az anyja.

Vera Linn ... a heteroszexuális, aki hisz Isten létezésében

Natural Reader

Writing a blog ... organizing thoughts in words, organizing words in stories, organizing stories in pictures about today, a moment of yesterday. It means creating something so unique. Having, recording and showing feelings, nobody else can have the same way. Yes, they are to common somehow, but there is a red fleck on it, which can be never reproduced ... and there ... that green stripe ... They are very minuscule, but it is Heaven, when one has eyes for them. Like giving a puzzle to the world, with beautifully formed pieces and hiding the relevant parts of it. The grey things, where the real meanings are hidden. It's as a sexy girl in neck breaking high healed shoes with a tormented heart. The reader's luck, when she forgets about the fear and for a second there is a crack in the wall. I love those fractions of time and of the wall, where the secret shivers are. If I am patient enough to wait and watch, I can cull a whole bouquet of them. No one can ever totally undress a soul. Besides it's very rude to do that. But it can be so nice to find myself in the perfume of such a bunch.
And there is an other part of it. Think about the last year this time. It was just like yesterday, time is passing in such a hurry. In the same time watch those things you've written ... it's a lifetime between now and then.

Miért?

Valami volt. Valami megszokássá vált. Valami nem volt káros az egészségre. Valami lezárult. Az volt a legjobb benne, hogy nem ért véget, csak lezárult. Én meg blogoltam a hiányát ma este. Arra gondoltam, könnyebb lesz elfogadni, ha találok valami elfogadható olvasnivalót. Könyvre még nem vagyok felkészülve. Elöbb meg kell emésztenem a legutóbbit. Találtam is. Nem is egyet, egyenesen kettőt. Az egyikben még egy csepp napsütést is. A másikban félhomályos cigarettafüstbe burkolt borongós csodákat. A legtöbb helyen, ahova bekandikáltam a sok festmény, grafitti és kacatkupac között ott hevert a MIÉRT?. Volt olyan hely is, ahol nem csak hevert és ettöl nekem gondolkodni kellett, pedig akik ismernek tudják, hogy nem szokásom. Igaz, hogy félig-meddig miértekkel kezdtem én is ezt a blogot, de az csak amolyan hencegés volt a helyzet ismeretének hiányában. Ugyanis be kell vallanom, nyugodt szívvel nem tudok válaszolni. Nem lennék őszinte. Az sem teljesen őszinte, hogy szeretek mindenféle olyan dolgot csinálni, amihez nem értek, ugyanis papírra irkálom és akkor minek venném a fáradtságot, hogy bepötyögjem? Arra is gondoltam, hogy lehet csak szeretem megosztani azt ami épp eszembe jút, de hát azt amúgy is megosztom, jobban is szeretek beszélgetni, könnyebb is (van benne valami, hogy egészen sajnálom néha a környezetem emiatt, de nem ennyire). Aztán egyszer csak ott volt egy fejtörő ... ne síkban ... térben ... Miért? ... Miért kell erre a miértre válaszolni? ... S itt valahogy feladtam a küzdelmeket a miértekkel mára. Visszatértem a csodákhoz, az öregek és gyerekek meséihez, a receptekhez, az elveszett könyvekhez és a megörökített emlékekhez. Még mindig nem tudom, hogy én miért írok blogot, azt sem, hogy ők miért, de azt tudom, hogy miért szeretem olvasni őket.

Where is the limit?

Where is the limit between

nice and sexy
sexy and erotic
---
nice and softie
softie and humility
---
nice and listening
listening and understanding

and so on ...

Mese

Kis pöttyös ruhában, óriásira nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy otthon hagynak. Egyedül. Egész délután. Teljes jogú házfő lettem több órán át. Akkor még nagyon sok volt több óra. Minden napba belefért volna egy fél élet. Kattant a zár és máris éreztem a szbadság édes zamatát. De most valahogy másképp telt az idő. Észrevétlen lejárt a délutánom, settenkedve elbújt a nap és lábujjhegyen megjött az éj. Az éjjel együtt nem jöttek meg a szüleim. Félni kezdtem ... majd egyre jobban. És bátornak kellett lennem. Még mindig én voltam a házfő. Felelőséggel tartoztam a rám bízott tárgyakért. A konyhában vertem tanyát. Beszűrődött némi fény a szomszéd lakásból, így ki tudtam venni a körvonalakat és nagyon vigyáztam rájuk. A szobára gondoltam közben, a babámmal az ágyon. Tudtam, hogy ő is fél egyedül. Ki kellett volna hozni. Lett volna egy biztos pont az elmosodó árnyak között. Úgy vigyáztam a tárgyakra, mégis valami nem volt rendjén. Mintha megnőttek volna. De már ebben sem lehettem biztos, a szomszéd lakásban lefeküdtek. És már bátor sem voltam ... elpityeredtem. Eszembe jútott Erzsi mama, ahogy főz, sürög-forog a konyhában, ebben a konyhában. Azután Rebus mama és a húsleves illat. Lehet álmodtam. Nem volt nálam zsebkendő, szipogni kellett ... Még nem értem fel a villanykapcsolót. Azt hiszem ez az első emlékem a Magányról.

Vulkán

Jártál már víz alatt? Most nem a hátső kerti medencére gondolok, még csak nem is a tenger mélyére millió furcsa élőlényével, hanem az óceán mélységeire. Az örök sötétre, ahol a ki nem mondott gondolatok élnek. Ha elmész egyszer és nem veszi el az eszed a víz és nem fullaszt meg a nyomás, keresd meg azt a kis repedést ahol hallani lehet azt a másik hangot. Halkan sustorog, mégis hallhatóbb a viharos vizek üvöltésénél. Ott találkozik a föld a földdel. Mély torokhangon mesél ott a tűz. Ha sikerül megőrizni tudatod, húzódj közelebb, érintsd meg finoman a szakadék szélét ... egy litoszféra lemez peremén fekszel. Legyen merszed letekinteni a mélybe, erőd szembenézni a tűz szörnyeivel. Gyomrodban fogod érzni forróságuk, a hátgerincedben. Átváltozol. Kapkodnod kell levegő után, a pulzusod feszíti majd, amúgy is megviselt dobhártyád és szemed drágakő csillogást nyer. Csodás transzcendencia. A tűz életre kel, féktelen erővel nyomul a felszínre. A föld pedig enged ... engednie kell. Vad robbanással érkezik a láva, minden sistereg, zúg, süvölt. Vörös színt ölt a tenger, gözzé válik, őrült süvítéssel tör az ég fele, hogy helyére újabb és újabb víztömegek nyomuljanak. Hatalmas lüktetéssé válik a víz körülötted, amelyre minden idegszáladdal felelni kell, mígnem az elemek harca elül, mígnem a forró magma teljesen hideg kővé nem merevedik, elrejtve a titkos hasadást a következő évszázad elől.

UI. Tévéjelentés: a Richter skálán 14 es magnitúdójú földrengést jeleztek a Csendes Óceán mélyén. Emberi áldozat nem volt, a halaknak sikerült idejében elmenekülni.

HELL

Everything it's about beauty, isn't it? The forms, colors, fragrances ... they give the whole of it. This is somehow the warmth of the world. What about those, who can't see, can't smell, can't hear? Green grass, sunshine, Maurice Russel ... with the beautiful one in middle, and I can't be there ... not now. I feel I'm freezing, feel myself monochrome and without any specific aroma. Stopping the time, living the moment, leaving it for eternity. The world is still turning away, just this hole is remaining still and ever nearby, catching me every time I'm unguarded, taking away the light, the movements, the sounds until it remains only emptiness. Just a body lying on the floor, lingering in time witch is not passing, left without any detail to touch, smell, hear or have. It doesn't even hurt anymore, cause it's just endless space, till words come to wake me up, words I can't hear ... maybe hands, hands I can't feel, can't touch. Motionless endless space. It's a common state ... do we have a word for this? Probably it's HELL.

Tudod mi jutott eszembe az ejjel?

A roka, a Kis Herceg rokaja ...

Thief

I feel myself like in a constant time crisis, that I will never have enough time to see all I desire, to read all I'd like to or listen everything I wish to. Maybe art is always struggle, not just the creation of it. But then sometimes I do realize, that the beauty of what's laid ahead is the strength, the strength to fight for it, to truly want the shine, to stole it from the sun and keep it on any price, the strength to give it up if needed.

Már megint a könyvek

"Because you love the sound of it perhaps more than any other mortal for whom I've ever played it."[...]"Yes! And for the passion to play it. If I'd been born a talentless idiot like you, an ordinary person like you, I would have gone mad. It's a wonder you don't!"
Prince Stefanovsky (Anne Rice)

Ez fájt ...

"Tell me how bad I am. It makes me feel so good!"
Lestat (Anne Rice)

Vannak kedvenc könyveim és vannak kedvenc főhőseim a könyvektől független. Kifejezik azt ami voltam, vagyok vagy lenni próbálok. Lestatról mindig eszembe jút hogyan verekedtem a fiúkkal kölyökkoromban. Mint egy fiú. Még az apám sem csalódott volna bennem, aki fiúnak várt. Eszembe jút a szakadt farmer is, amit a nagymamám meg akat varrni és igazán nagy erőfeszítésbe került lebeszélni bolondos tervéről. Meg az elhatározás, hogy elköltözöm otthonról, felnőtt leszek. Még az édesanyám patakzó könnyei sem tudtak megállítani. A komolyság, amellyel berendeztem otthonom a bentlakásban, majd pár hét elteltével, két centisre vágott, lilára festett hajjal mentem tanítani. Az iskola vezetősége és a kollegák fel voltak veszve, de a lila maradt és a hosszán sem lehetett segíteni. Belenyugodtak. A gyerekek pedig kimondottan élvezték ... és én is.

P. nek

Van egy nagyon jó barátom. Együtt váltottuk meg a világot. Együtt buliztunk sokat, veszekedtünk, elsirattuk szerelmeinket, kihevertük őket, megbeszéltük a világ kis és nagy gondjait, fejtörőket oldottunk meg ... sokáig megőriztünk valamit az átbeszélgetett éjszakák hangulatából, a hippiségből.
A nagyon jó barátom apa lesz. A nagyon jó barátom nem jár már bulizni, nem ad puszit a homlokomra elváláskor és nem hív fel éjjel, hogy "Milyen a csütörtöki Jazz?". A nagyon jó barátommal nem fogjuk megváltani többé a világot.
De a nagyon jó barátom mosolyogva köszön ha találkozunk és büszkén közli, hogy ő most már felnött és férfi. Én meg tudom, hogy a barátságunk marad, csak a külsőségek változnak.

Esti mese a repedések közül

Valaki azt mondta egyszer, hogy vannak dolgok, amelyeket nem szabad lefényképezni. Igen ... vannak dolgok, amelyeket nem szabad az emlekezésén kívül semmilyen felületen megörökíteni, leírni sem. Leírhatom a víz hangját, ahogy zuhog le a gáton, a fények játékát a habokon. Megírhatom az áttetsző anyagból készült hosszú ruha suhogásának hangját, vagy a felkönyökölt sötét folt szemeinek csillogását, a karperecek csilingelését, akár Tagore virágoskertjéből ide tévedt, régen elfelejtett hangot, amint az éji madarakkal felesel. Talán a telihold sugarairól is írhatok és a már-már hömpölygő meséről, de nem szólhatok a csendről, amely a pillanatot megőrizte az emlékezésnek. A csendet, két egymás kezét fogó, eget fürkésző ember között, kiknek nincsenek közös emlékeik, nincs közös jövőjük, csak egyetlen közös szívverésük.

books

I like to read, I like to get lost in the maze of words. The dim light of forfeit thoughts give birth to my life day by day. Sometimes we loose the life inside, sometimes we forget about it. Kids, they don't. They live so wittingly every moment, they exude confidence about this pulse, which is blurred for us. We barely remember those colors, seen realistically, the smooth surface of the ice, the relaxing hot of the sun, the deep breath. Books are able to banish the veil before me. They make me feel the throb inside, the love, the hate. They make me cry, laugh, weep, thrill ... everything what takes to call it life.

se Ma'at

Seven Years Lyrics

Spinning, laughing, dancing to
her favorite song
A little girl with nothing wrong
Is all alone

Eyes wide open
Always hoping for the sun
And she'll sing her song to anyone
that comes along

Fragile as a leaf in autumn
Just fallin' to the ground
Without a sound

Crooked little smile on her face
Tells a tale of grace
That's all her own

Spinning, laughing, dancing to her favorite song
A little girl with nothing wrong
And she's all alone

Norah Jones - Seven Years

Are we there yet?

Sometimes I feel myself standing at the edge of world, I can smell the blooming flowers. There are made from every color seen and not seen by mens eyes. The air is hot. The full moon and the sun are friends in the sky. I lay there in that place where death is not known, where they don't have a word for fight. I lay there with my feet playing in crystal water between those tiny fish, like droplets from shine. I feel I could lift my body with only thinking about a thrush or a nightingale, but I'm an earth bounded creature. And I love this place. I'm in loved with those mountains, oceans, torrents, grass, sand and so many other miracles.
I always have to leave that place, but still can find it daily in small movements, small pictures of today, which help me to move on, forget to argue and make me smile, forget all and make me happy. Today I found it in Grieg and in those coffee beans ran between my fingers.

Why vampires?

Somebody asked me, why vampires. The answer is not so simple as I thought. The first thing was the beauty maybe. It' easy to think about a gorgeous angel or elf, but about a beautiful child of dark it isn't so easy. There are to many contradictions. They can't exist without pray, without beauty, without blood, without love. They kill people and they love them in the same time. They weep for centuries and the hope of happiness for a second can keep them alive. Everything seem so real. It makes me think about having time to read, I mean real time, thousands of years. And having the same time to love, to see the beauty of the world, having the power to live its changing. It's a hard choice ... could I kill for this? For the power of flying without wings, for entering into a pyramid, having the the time to learn languages, any of them, even to read the hieroglyphs, the pyramid texts, to read Latin and Greek. Make friends who lived in ancient Egypt and Rome, sitting at their feet for years and listen to their stories. And it's a little about their ecstasy to. Maybe is to poor, this point of view, but it makes me feel alive. I'm a sun worshiper and vampires are the child of the dark, they can see only sunshine reflected by the moon and the real old ones the dusk and dawn, so I can maybe realize a little what is the price paid. I think, I can't imagine getting all this just for free.

Néha virágoskertben ébredek

Vannak napok, hetek, hónapok. Voltak. Lesznek. Telnek. Néha eldöntöm, hogy magamba zárkózom, nem mesélek magamról többet, nem hallgatom meg a többieket. Többet nem érdekel. Azt hiszem ezt depressziónak hívják tudományos nyelven. És akkor egyszer csak történik valami. Millió formát öltenek a történések. Egy arc átalakul elöttem, mosolyogni kezd. Illatot érzek és megjön a tavasz. Dobhártyám rezzenéseit modósítja meg egy motorkerékpár zaja. Valaki ráébreszt, hogy a föld jegyében Szaturnusz vezérlésével születtem. És érzem, amint föld leszek, hagyom a folyókat keresztülfolyni magamon, köveket görgetek a vizek útjába, hogy énekeljenek, hagyom a szelet simogasson és hegyeket emelek, hogy zenéljenek rajtuk, érzem bensőmben égni a tüzet és hagyom a felszínre törni.